Hirdetés

Vasember gyilkosainak gőzük sincs, hogyan térhetne vissza Robert Downey Jr.

|

Nem akárkiket kérdeztek arról, mennyi esély van a Downey Jr.-féle Tony Stark feltámadására.

Hirdetés

Robert Downey Jr. és Vasember neve örökre összeforrtak egymással, hiszen a milliárdos playboy eljátszásával nemcsak a saját karrierjét mentette meg a korábban botrányhősnek és páriának számító színész, de a Disney égisze alatt formálódó Marvel-moziverzumnak (MCU) is akkora lendületet adott, amely kitartott egészen a karakter halálát elhozó Bosszúállók: Végjátékig.

Április 26-án már öt éve volt, hogy a filmvásznas Tony Stark feláldozta magát az emberiségért, azóta pedig újra és újra felvetődik a pletyka, hogy a színész valamilyen formában ismét magára öltheti a legendás páncélt. A várakozásokat fűtötte, hogy Downey Jr. nemrég maga is úgy nyilatkozott, hogy ha megérkezne az a bizonyos hívás, ő azonnal kötélnek állna, a "gyilkosai" viszont nem látják ilyen egyszerűnek a helyzetet.

A GamesRadar a Skóciában megrendezésre került Sands Nemzetközi Filmfesztiválon kapta el egy rövid interjúra a négy Marvel-filmet, köztük utolsó két Bosszúállókat is jegyző Anthony J. Russót és Joseph Russót. A beszélgetés során Robert Downey Jr. kijelentése is szóba került, a karaktert megölő rendezők viszont meglehetősen szkeptikusak a visszatérést illetően.

Hirdetés

Anthony Russo az ötlet kapcsán nevetve úgy fogalmazott, hogy nem tudja, hogyan lehetne megcsinálni a dolgot, és hogy milyen út vezetne ehhez a fordulathoz, a testvére pedig annyit tett hozzá, hogy ők becsukták ezt a könyvet, így mások dolga kitalálni, hogyan is lehetne ismét kinyitni azt. A rendeződuó fiatalabb tagja tehát mintha valamivel bizakodóbbnak tűnne a lehetőségeket illetően, de azért ő sem viszi túlzásba az optimizmust.

Egy képregényes univerzumban persze minden és mindennek az ellenkezője is megtörténhet, Robert Downey Jr. visszatérése viszont az MCU-fejes Kevin Feige egy tavaly decemberi nyilatkozata miatt pillanatnyilag tényleg nagyon valószerűtlennek tűnik. A Marvel Studios igazgatója és az MCU főproducere ugyanis a Vanity Fairnek adott interjújában lényegében azt mondta, hogy sok éven át dolgoztak Tony Stark emlékezetes fináléjáért, ezért nem szeretnék mágikus úton visszacsinálni azt.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Egyelőre tehát ne fogadjatok rá nagy összegben, hogy egyhamar viszontláthatjátok az MCU legnagyobb csillagát, de ha már témánál vagyunk, nosztalgiázzatok egy sort 10 érdekességgel, amit talán ti sem tudtatok a Downey Jr. nevével fémjelzett Vasember-trilógiáról. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)