100 éves nagyi, aki Nintendo DS-sel tartja magát formában
szada 2012. február 04. 19:28
Ismerjétek meg a századik életévét betöltött Kit Connell-t, aki szellemi frissességét egy Nintendo DS nyüstölésével próbálja megőrizni.
Egy szívmelengető történetet ismerhettek meg arról, hogy mennyire nincs igazuk azoknak a kutatásoknak, melyek szerint a videojátékok torzzá, szörnnyé és gyilkossá teszik felhasználóikat. A világ legmenőbb nagymamája mesél arról, hogy mennyire sokat köszönhet a Nintendo konzoljának.
Kathleen - avagy becenevén Kit - 96 éves korában kapta meg lányától a Nintendo kézikonzolját és saját szavaival élve szerelem volt első látásra. Rögtön beüzemelését követően rákapott a játékok által nyújtott szórakoztatás ízére és azóta folyamatosan logikai alkalmazásokkal tartja magát formában. Büszkén dicsekedve meséli az idegenek számára rajongását és azt, hogy a DS-re készült játékoknak köszönhetően megtudta őrizni mentális frissességét, így 100 évesen olyan maradt a tudata, mint egy jobb karban levő 64 éves nagyinak. Ezzel együtt szeretné felhívni a játékosok figyelmét, hogy hozzá hasonlóan élvezzék a logikai játékok nyújtotta lehetőségeket és kupálódjanak.
A videót elnézve Kit valóban tudhat valamit, ráadásul épp a múlt héten jelentette legfrissebb kutatásának eredményét a Kaliforniai Egyetem, akik megállapították, hogy a hasonló alkalmazások használata segítheti késleltetni az olyan agyi betegségek bekövetkeztét, mint az Alzheimer-kór.
S hogy mit lehet mindehhez még hozzáfűzni? Csak így tovább nagyi, reméljük még sokáig élvezi a Nintendo DS adta lehetőségeket és megmarad szellemi frissessége a jelenlegi szinten!
100 éves nagyi, aki Nintendo DS-sel tartja magát formában - Kommentek
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak
minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen
felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat
szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Már látom magamat, amint az akkora már réginek számító PS Vitával játszadozom amit az unokámtól kaptam. A cikkhez csak annyit hogy gratulálok a néninek, már az is nagyon szép, hogy ezt a kort megélte.Csak így tovább és indulhat Nintendo DS bajnokságokon, ahol lealáz mindenkit. Boldog századik születésnapot, és további jó szórakozást!
Aranyos egy néni. Sok-sok egészséges évet kívánok még neki Tesóm mindig mondja, hogy mekkora hülyeség a Nintendo DS, na ezt ma kinyomtatom neki és orra alá dörgölöm Egyébként ha szerintetek reklám lenne, miért nem mondjuk egy DSi XL-t vagy 3DS-t adtak volna a kezébe, ahelyett, hogy már egy jóval öregebb DS változatot adtak a kezébe?
! Ezen még mindig sírok. Nem csodálom, gondolom szegényke a sötétből előbukkanó nekromorf hordák okozta félelmet próbálta kompenzálni a kiabálással! Viszont ismét egy példa, amelyet jó, hogy megemlítettél!
Én sem értem amúgy, hogy miért ennyire pesszimista mindenki! Lehet, hogy a Nintendo marketinggépezetének a része, hogy népszerűsítsék a kézikonzoljukat, de most őszintén: kell ennél a sikernél jobban promotálni ezt a kis csodamasinát?! Minden téren piacvezető, szóval nem hiszem. Pontosan ebből kiindulva én úgy hiszem, hogy a nénike valóban szeret vele játszani, kikapcsolódni, ez abszolút látható volt az arcán, és hallható is az interjú során! 100 éves, te jó ég! Gondoljátok el, hogy mennyi minden átélt már az életben, mégis egy energikus, fitt, egészséges emberkét láthatunk a képernyőn, aki szeret élni, és szereti azt, amit csinál: imád játszani, és ez példaértékű szerintem! Követendő például szolgáljon mindenki számára, hiszen a nagy N játékfelhozatala mindig is erősen családi orientáltságú volt, aranyos, szerethető, gyermekeknek (is) szánt alkotásokkal. Abban is hiszek, hogy igenis segíthet az agy frissen tartásában, hiszen ezen stimulálással gondolkozásra késztetjük, nem hagyjuk halódni, és kiváló példa arra nézve, hogy mekkora értéket képviselnek ma a videójátékok, és alkalmasak lehetnek gyógyításra is!
Szívmelengető interjú, minden elismerésem Kit nénikének! Kívánok neki még sok boldogságos évet, játékokkal karöltve!
De most mért ilyen ellenséges mindenki?? Az fel sem merült bennetek, hogy amit mondott tényleg komolyan gondolja, és ezzel edzi az agyát?? Ti nem nagyon játszatok logikai játékokkal mi?? Higgyétek el nem ártana, mert tényleg formában tartja az agyat, a logikát, én minden este kitöltök egy-két Sudoku-t, és nem látom kárát...
Szerintem azt sem tudja az mi... Az idősebbek több tisztelettel fordulnak a dolgok irányába (bár nem mind...), és ha tudja, hogy az lopás, akkor tuti nem kalózkodik
Az iWork irodai csomag egyik leghasznosabb funkciója a különböző sablonok alkalmazása. A Theme Inn is így gondolta, így elkészítették a nagyban hasonlító sablonokat az Office for Mac-re.
Új erőre kapott a Szótanuló: a legutóbbi update-et követően ugyanis a program már képes a szavakat "felolvasni", így a kiejtésben is segítségünkre lehet.
Anger Management: Képek az első részből 2012. május 16. 22:12 Charlie Sheen várva várt visszatérésének alkalmából be tudjuk mutatni az új sorozatának legelső hivatalos képeit. Az Anger Management június 28-án fog bemutatkozni, ami egyértelműen a nyár egyik fontos eseménye lesz.
CBS újonc 2012/2013 - Friend Me Az új vígjáték produkció két húszas évei közepén járó barátról szól majd, akik Indianából költöztek Los Angelesbe az új munkalehetőség miatt, de nem tudnak megegyezni azon, hogyan vegyüljenek a város közösségi életében.
Itt az áprilisi GameStar - már az újságosnál Guild Wars 2 és Assassin's Creed III a címlapon, Marvel: Ultimate Alliance teljes játék, hands-on előzetesek, játéktesztek és exkluzív interjúk.
Ezekkel játszunk májusban Májusra igazi csemegéket kaptunk, melyek közül többre már évek óta áhítozunk.