Hirdetés

2015 legjobban várt PlayStation játékai

|

A Sony várhatóan komolyat büntet majd 2015-ben; összeszedtük nektek azt a 10 olyan játékot, ami miatt idén is megéri PlayStation tulajdonosnak lenni.

Hirdetés

Kit érdekel a platformháború?! De tényleg. Az elmúlt napokban összeszedtük nektek 2015. legjobban várt PC-s, Xboxos és Nintendós játékait, hogy lássátok, minden platformon lesz ok a boldogságra. Sőt, még egy platformfüggetlen szubjektív cikkel is ráemeltünk, mert ugye a GS szerkesztőségében nem az számít, hogy milyen a doboz, hanem az, hogy mi van benne.

A 2015-ös játékváró cikksorozatunkat a PlayStation zárja, ami 2014-ben ugyan elég jó évet futott, de idén még magasabbra rakja a lécet. A kedvenc sorozataink folytatásai mellett szinte csak új játékok kerültek be a top 10-es listánkba, ami a játékvilág jelenében már önmagában egy meglehetősen szokatlan dolog. A Sony mindig is remek érzékkel válogatta ki azokat a stúdiókat, akikre érdemes rábízni az exkluzívjait, és a multiplatform és indie játékok között is nagyon ügyesen szortíroz, úgyhogy a PlayStation-rajongók idén sem fognak csalódni. Íme a 10 legjobban várt PlayStation játék.

1. Uncharted 4: A Thief's End (megjelenés: 2015 vége)

Na, igen. Az Uncharted 4. Minden platformon van olyan játék, amiért egy szempillantás alatt értelmét veszti az úgynevezett konzolháború. Csak azért kihagyni az Uncharted sorozatot PS-en, mert „fújj PlayStation" kicsit olyan, mint 60 grammos papírra nyomtatni a „védd a fákat" szórólapot. Chewbacca. Nincs értelme. Az Uncharted egy zseniális sorozat, és a Naughty Dog mindent elkövet, hogy a negyedik rész méltó legyen az előzményekhez. A nemrég bemutatott demó alapján nemcsak a játékmenet lesz nagyon rendben, de a látványra sem panaszkodhatunk majd, ráadásul a játékvilág két legnagyobb sztárja, Troy Baker és Nolan North játssza a két főszerepet.

2. The Order 1886 (megjelenés: 2015. február 20.)

Azt gondoljuk (folyamatos jelenben értve ezt, ha a magyar nyelvben lenne ilyen), hogy a Sony nagyon ügyesen válogatja ki azokat a tehetséges stúdiókat, akikre rábízza az új exkluzív játékait. Legkésőbb február 20-án kiderül, hogy igazunk volt-e. Az eddig főleg PS Vitás (tudjátok, a Sony kézikonzolja) játékokkal foglalkozó Ready at Dawn szép nagyot lépett előre, amikor a Sony rájuk bízta a The Order 1886 fejlesztését. Vannak fenntartásaink a játékkal kapcsolatban, de a két végigjátszott demó alapján egyelőre nehéz eldönteni, hogy milyen is lesz a teljes játék, hiszen egy filmnek sem pörgetsz bele a közepébe. Azt látjuk, hogy szép. Azt látjuk, hogy meglehetősen erős QTE-ben. De azt gondoljuk, hogy a The Order 1886-ot csak teljes egészként lehet igazán élvezni, mert ennél a játéknál a történet visz majd előre és nem a játékmenet. Elsülhet jól is.

3. Until Dawn (megjelenés: 2015. nyár)

Amikor még egy PS3-as Move-játék volt az Until Dawn, elég szkeptikusak voltunk vele. De aztán a személyes tapasztalat után azonnal más színt kapott az egész. Igen, az Until Dawn egy klisé-cunami. Igen, egy interaktív tinihorror. Igen, a szöszi nem villant cicit. Viszont az biztos, hogy a negyedórás demó első percétől az utolsóig kalapált a szívünk és imádtunk menekülni a pszichopata bohóc elől. Az Until Dawn ugyanolyan jó móka lesz egyedül egy sötét szobában, mint a pajtásokkal együtt sörözgetve, mert olyan még nem volt, hogy a zsékategóriás horrorban megmondhattad a buta libának, hogy ne fusson fel a padlásra. A Supermassive Games játéka az idei év meglepetése lehet, nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy nagyobb adagokban is ugyanennyire élvezetes lesz-e. Nyáron megtudjuk. 

4. Bloodborne (megjelenés: 2015. március 25.)

A Bloodborne tökéletes alkalomnak tűnik, hogy mindenki magához vegye a régóta esedékes From Software-adagját, ha esetleg kimaradt volna a Souls-sorozat. A Bloodborne ugyanazokra a betonbiztos alapokra épít, mint a Dark Souls, viszont mindezt egy összetettebb harcrendszerrel és egy nagyon hangulatos új világgal bolondítja meg, ráadásul ott van a véletlenszerűen generálódó Chalice dungeon is, amit sokan szeretni fognak. Ha szerettétek a From Software korábbi cuccait, akkor a Bloodborne-nak mindenképpen érdemes adni egy esélyt.

5. Tearaway Unfolded (megjelenés: 2015.)

Ha van PS Vitátok, akkor valószínűleg ismeritek a Media Molecule játékát. Attól nem kellett félni, hogy elveszik a tömegben. A Tearaway egy papírmasé (és semmi esetre sem hasé) világban játszódó ügyességi-logikai platformer, a legjobb fajtából. Nemcsak végtelenül cuki, de a fejlesztők olyan mérhetetlen kreativitással pakolták össze, hogy nehéz nem fejet hajtani előttük. Tagadhatatlan, hogy ez nem a hardcore réteg játéka, de ha már bevérzett a szemetek a sok lövöldözéstől és valami szívmelengetően aranyos dologgal nyugtatnátok meg háborgó lelketeket, akkor jusson eszetekbe a Tearaway Unfolded

6. Resident Evil Revelations 2 (megjelenés: február 25-től hetente egy epizód)

Dolgok, ami miatt HP 2015-ben is boldog és elégedett játékos lesz. Első fejezet, első bekezdés. Amikor egy kicsit szomorkásak vagyunk a játékvilág jelenje - és jövője - miatt, akkor nem is a saját felejthetetlen játékélményeinkre gondolunk, hanem arra, ahogy a mi drága főszerkesztőnk lelkesedni képes a Resident Evil sorozatért. Mint amikor megéhezel attól, ahogy a melletted ülő valaki olyan jóízűen eszik. A Capcom epizodikus formában (négy epizódban, egész pontosan) érkező folytatása főleg az old-school játékosok lelkét simogatja, de a Resident Evil Revelations sorozat minden horrorrajongónak ajánlott. Már csak azért is, mert a kiadó ígérete szerint a sorozat spin-offja pont azt a célt szolgálja majd, hogy az agyatlan hentelés helyett a túlélő-horror elemeket zsúfolja bele az élménybe. Az eredetileg handheld játéknak készült első rész után azért van okunk reménykedni, bár azért a Resident Evil HD mutatja majd meg azt igazán, hogy milyen is volt ez a műfaj hőskorában.

7. H1Z1 (Early Access megjelenés: 2015. január 15.)

Emlékeztek, amikor a SOE DayZ-je tavaly áprilisban megjelent az Early Access-en? Mi sem. A H1Z1 fejlesztése egy „kicsit" kitolódott, de a Sony azt ígérte, hogy még ebben a hónapban belepillanthatunk az új zombis MMO-ba. Erre jó esély van, mert Steamen már ott figyel. A DayZ egyértelmű konkurenciájaként érkező játékban már alapból benne lesznek olyan, a Bohemia játékából nagyon hiányzó megoldások, mint a bázisépítés, viszont a siker messze nem garantált. Az eddigi livestreamek és H1Z1 trailerek alapján van ok a bizakodásra, de nagyon sok múlik majd a mikrotranzakciós rendszer lehúzás-faktorán és persze magán a játékélményen. Ügyes szlalomozással viszont könnyedén betömheti a DayZ által hagyott casual piaci rést.

8. Gran Turismo 7 (megjelenés: 2015)

A játék, amiről semmit sem tudunk azon kívül, hogy készül. A Polyphony Digital nem arról híres, hogy elsieti a dolgokat, volt olyan epizód, amire közel öt évet kellett várnunk, de a fejlesztők azt mondták, hogy már akár idén is befuthat az első jelenlegi generációs epizód. Egyelőre annyit tudunk a játékról, amit józan paraszti ésszel is kikövetkeztethet bárki. Mivel a PS4 erősebb, a Gran Turismo 7 is szebb lesz és többet tud majd. Ez az, amitől nem sok embernek szalad homlokközépig a szemöldöke, de az versenyjátékok rajongói bizonyára már annak is örülnek, hogy lesz folytatása a sorozatnak. Persze ez csak tipp. (Az alábbi trailer még a Gran Turismo 6-ból származik.)

9. WiLD (megjelenés: 2015.)

A tavalyi gamescom 2014-en mutatkozott be a WiLD, és egyelőre ijesztően keveset tudunk róla. Viszont már a koncepciót is imádjuk. A játékot a Wild Sheep fejleszti, aminek Michel Ancel, a Rayman sorozat és a Beyond Good & Evil atyja az egyik alapítója, ami már önmagában bizakodásra ad okot. Az első - és egyetlen - WiLD trailer nem árul el sokat a játékmenetről, de annyi már kiderült, hogy a 10 000 évvel ezelőtt játszódó játékban nemcsak emberek, hanem farkasok, szarvasok, de még akár pisztrángok is lehetünk. Valószínűleg főleg a felfedezésről szól majd, semmint az akcióról, de mindenképpen érdemes lesz nyomon követni a projekt alakulását.

10. No Man's Sky (megjelenés: 2015.)

Ugyan a No Man's Sky nem egy PlayStation-exkluzív cím, de a Sony nagyon nyomja. A Hello Games egyelőre nem túl beszédes a játékkal kapcsolatban. Na jó, ez nem teljesen igaz, sokat beszélnek, csak nem különösebben változatosan. Összefoglaljuk. A No Man's Sky világa nagy. De tényleg. Hatalmas. Brutális méretű. Lényegében ennyi. Ja, és lesz multi, csak nem úgy. Jó lenne egy kicsivel többet megtudni a játékmenetről és a lehetőségekről, ha másért nem, legalább azért, hogy mindenki olyan lelkes lehessen a No Man's Sky miatt, mint Sirius. 

+1 Everybody's Gone to the Rapture (megjelenés: 2015.)

A Dear Esther és az Amnesia: A Machine for Pigs (tudjátok, a januári GameStar egyik teljes játéka) fejlesztője, a The Chinese Room a gamescom 2014-en jelentette be az Everybody's Gone to the Rapture-t. Akkor még csak egy teasert kaptunk, amire a srácok később is csupán azzal a hírrel büntettek rá, hogy csak jövőre jelenik meg. Ami azért jó, mert az már idén van, bármit is véssél a matekdolgozatod jobb felső sarkába. Egyelőre csak annyi biztos, hogy - a fejlesztőktől megszokott módon - az élmény és a felfedezés lesz a középpontban, de elnézve az eddig kiadott képeket, a látvány miatt sem kell aggódnunk.

Minden adott, hogy mosóporreklám-mosollyal rohangáló PlayStation-játékosokkal teljen meg a világ, de persze mostanában már tényleg csak az biztos, ami elmúlt. Mindenesetre egészséges naivitással a mellényzsebünkben akár még lelkesedhetünk is egy kicsit a 2015-ért. 

Ti mit gondoltok? Mit vártok idén a legjobban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)