70-es szint Modern Warfare 2-ben, egyetlen ölés nélkül

Kapcsolódó játékok: Call of Duty: Modern Warfare 2

Vakka 2010. augusztus 26. 15:16

Egyetlen kill nélkül szeretne eljutni a 70-es szintig a hardcore Modern Warfare 2 játékos

Kemény fába vágta fejszéjét egy hardcore Modern Warfare 2 játékos, aki a PSN hálózatán Mr_No_Kills nick alatt fut. Polgári nevén Glen McCracken úgy kíván elsőként eljutni a maximumot jelentő 70-es szintig a Modern Warfare 2 multijában, hogy ezalatt egyetlen fraget sem szerez.

A különös kezdeményezésre a Gameinformer figyelt fel, és ők adtak először hírt róla. McCracken elmondása szerint valami izgalmasba szeretett volna kezdeni, mert már ötször jutott el lvl70-ig . Innen az ötlet hogy pusztán a riot shield használatával, ölés nélkül elsőként jusson el az utolsó szintig. Bár az elején flashbang gránátot is használt, ezt később elvetette, tekintve hogy a nagyon alacsony életerejű ellenfeleket sok szerencsével azzal is meg lehet ölni. McCracken tegnap estig 11-es szintig jutott, 272 halállal és nulla gyilkolással. Számításai szerint két hónapra lesz szüksége, hogy ő legyen az első nulla killes, 70-es szintű Modern Wafare 2 játékos. Csapattársai gondolom szerethetik furcsa hóbortja miatt.


Teszed el!

    Pro:
  • kiváló egyjátékos kampány
  • kiváló grafika, fizika és hang
  • kooperatív mód
  • gazdag multiplayer...
    Kontra:
  • ...ami azért néhol fapados
  • nincs kihajolás a fedezékekből
93

Címkék: call of duty modern warfare 2, rekord, 70, level, PC, Xbox 360, Playstation 3, FPS


70-es szint Modern Warfare 2-ben, egyetlen ölés nélkül - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | következő... |
GergoHD (2011. július 26. 17:30)
Inaktív)
A késeléses végigjátszás se lenne nehezebb :D
145
blackjames (2011. február 27. 10:25)
Inaktív)
Jó ötlet! Hajrá mindenkinek aki így játszik!
144
tejfol (2010. október 09. 08:11)
Inaktív)
...válasz SHIF7ER 142. kommentre:
 
nem muszáj ölni ahoz hogy EXP-t szerezz, de úgy persze gyorsabb lenne!
én azért inkább hajlok afelé hogy ölök, minthogy engem öljenek meg
143
SHIF7ER (2010. szeptember 10. 23:44)
Inaktív)
...válasz aki10 94. kommentre:
 
najóvan XD
egyébként arra lennék kíváncsi hogy hogy sikerült neki? :D
142
Giller (2010. szeptember 08. 20:44)
Inaktív)
BÉKE :DDDD
szeress ne háborúzz :D
141
BoldiCell (2010. szeptember 04. 13:32)
Dr. Gregory House (9/10)
Hát grat neki hiszen neki jutott eszébe először ez az ötlet szóval hajrá neki
140
SZ.L.B. (2010. augusztus 28. 23:51)
Adama admirális (8/10)
Azoknak írtam, hogy ps3-ban hogy lehet hackelni.
139
SZ.L.B. (2010. augusztus 28. 23:50)
Adama admirális (8/10)
Itt írják csomóan, hogy meghackeli és kész...
138
aki10 (2010. augusztus 27. 21:05)
John Locke (7/10)
...válasz SZ.L.B. 133. kommentre:
 
Sötét vagy.Így van, szó sincs hackelésről.
137
cyclone (2010. augusztus 27. 18:45)
Jack Bauer (10/10)
...válasz SZ.L.B. 133. kommentre:
 
Előbb el kéne olvasni a hírt szó sincs hekkelésről!!!!!!!!!!!
136
cyclone (2010. augusztus 27. 18:43)
Jack Bauer (10/10)
Ezt vki megpróbálhatná bc2 vel csak arra egy élet is kevés lenne rá.
135
SZ.L.B. (2010. augusztus 27. 16:06)
Adama admirális (8/10)
...válasz reiben 124. kommentre:
 
Ja és anyád a retaldált, vagy ahogy te mondanád:retaldalt
134
SZ.L.B. (2010. augusztus 27. 15:13)
Adama admirális (8/10)
...válasz reiben 124. kommentre:
 
Mi bajod van? PS3-ban hogy lehet hackelni? Mert ez az 5x 70-es is ps-n játszik.
133
tomi888 (2010. augusztus 27. 14:59)
Inaktív)
"mert már ötször jutott el lvl70-ig"

Én meg 10x.Ez olyan nagy szenzáció?
132
s3ctor (2010. augusztus 27. 14:41)
Inaktív)
nem kell emiatt kicsúfolni :D
131
rexusmaximus (2010. augusztus 27. 14:31)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Varodero 127. kommentre:
 
Honnan tudod, hogy nem szokott focizni?
Lehet esténként egy órát játszik, és egész nap kint futkos a haverokkal.
130
xboy1024 (2010. augusztus 27. 14:16)
Jack Bauer (10/10)
Érdekes elképzelés
129
mr_zone (2010. augusztus 27. 14:15)
Adama admirális (8/10)
Inkább menne szemetet szedni, annak legalább valami haszna is lenne..
128
Varodero (2010. augusztus 27. 14:14)
Inaktív)
Sajnálom az ilyen embereket... Inkább menne el focizni a haverokkal...
127
rexusmaximus (2010. augusztus 27. 14:00)
Jack Bauer (10/10)
Úgy játszik ahogy akar. Minek lehüjézni valakit, aki úgy tölti a szabadidejét ahogy akarja?
126
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | következő... |

Call of Duty: Modern Warfare 2

Fejlesztő: Infinity Ward

Kiadó: Activision

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3, Nintendo DS | Stílus: FPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Call of Duty: Modern Warfare 2 Cliffhanger Demo Gameplay
Nyolc hónap után jött ki a Call of Duty: Modern Warfare 2 single player demója, lássunk belőle most egy kis játékmenetet! http://frontvonal.web4.hu

Videó lejátszása

Call of Duty Modern Warfare 2

11.690 Ft

CALL OF DUTY: MODERN WARFARE 2 TESZTEK, ELŐZETESEK

AKTUÁLIS!

World of Warcraft - Minecraft alá modellezve

2012. február 10. 08:42

Eddig is elképesztő dolgokat alkottak játékosok a Minecraft enginjével. Ami most készül, azt nem lesz egyszerű felülmúlni.

Jó reggelt! 2012.02.10.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix