Hirdetés

A 30 legjobb gyűjtői kiadás - 1. rész

|

Hetente jelentkező sorozatunkban összeszedjük a múlt és a jövő legkiválóbb gyűjtői kiadásait, amik jóval többet nyújtanak, mint egy artbook és néhány in-game tartalom.

Hirdetés

Biztosan ti is átéltétek már azt az élményt, amikor nagyon vártok egy játékot, félre is tettétek rá a tizenegyenéhányezer forintot, majd a készítők bejelentik a drágább, de sokkal csábítóbb gyűjtői kiadást. Megremeg ilyenkor az ember keze, húzogatja az egeret egyik „előrendelés” gombról a másikra, de aztán rájön, hogy nincs harmincezer forintja néhány vacakra, ami aztán úgyis a polcon porosodik. Válogatásunkban azon gyűjtői kiadásokat szedjük össze, melyekre még évek múltán is büszkén néz az ember, alkalmanként szétszedi-összerakja a dobozt, vagy amikor épp nem magával a játékkal játszik, egy hozzá járó ajándékkal szórakoztatja magát. Lássuk hát az első tizet, ami megütötte a saját mércénket.

1. Alan Wake Limited Collector’s Edition (Xbox 360)

Számomra ez volt az első olyan gyűjtői kiadás, amire úgy igazán, teljes szívemből vágytam. Leginkább nem is a tartalma (a játéklemez, exkluzív audiokommentár és tippek, 144 oldalas The Alan Wake Files könyv FBI jegyzetekkel és két rövid, „Alan Wake által írt” törénettel, soundtrack lemez, The Signal DLC, Xbox Live téma és avatarjutalmak), sokkal inkább a csomagolása ragadott magával. Ha levesszük a papírt, egy jó vastag, bársonyos könyvet tarthatunk a kezünkben, amit ha kinyitunk, az író aláírását pillanthatjuk meg először. Ha berakjuk a könyvek közé, senkinek nem fog feltűnni, hogy benne egy játék rejlik. Ma már nagyon olcsón lehet hozzájutni, a nemhülye áruház többször is kisöpörte a készletet nem tudva, mekkora kincs ez, így a szerencsés arra járók már akár 2000 forintért megvásárolhatták.

2. Fable III Limited Collector’s Edition

Újabb gyűjtői kiadás, amit egy könyvbe zártak, de itt már a tartalom is igen csábító. A Fable 3 Limited Collector’s Edition mindössze 20 dollárral volt drágább az alapjátéknál, és egy könyvnek álcázott dobozkában érkezett. Az egyszeri vásárló azonnal pánikolt, amikor felnyitotta, ugyanis csak magát a játékot pillantotta meg.

„Hol a többi ígért tartalom?” - kiáltott fel dühében, majd ahogy forgatta, nézegette a dobozt, feltűnt neki, hogy az egyik oldala lehajtható. 

A pakli Fable kártya, és a Guild Seal érme egy rejtett fiók előhúzásával volt elővarázsolható. Ezeken felül egy egyedi questet, egy új régiót, a Boxer kutyafajt és egy öltözéket is lehetett kapni, de már csak a zseniális megvalósítás miatt is érdemes volt extra pénzt szánni rá.

3. BioShock 2 Special Edition

A BioShock 2 gyűjtői kiadásában nem találtunk Subject Delta szobrot, de kaptunk ehelyett valami sokkal királyabbat. Az első két BioShock játék atmoszférájában volt igazán erős, Rapture mindenkit magával ragadott az első pillanattól fogva, és sokan kívánták, hogy körbenézhessenek a városban. Nos, míg meg nem épül, addig ideiglenes megoldásként (ha még nem tettétek volna meg) érdemes beszerezni a Special Editiont, mert három retro Rapture-i poszter, egy bakelitlemez az első BioShock betétdalaival, egy Audio CD a BioShock 2 betétdalaival és egy 164 oldalas, keményfedelű artbook segít elhozni a szobánkba egy falatot a város hangulatából. Ritkaságszámba megy, de még újonnan is kapható külföldön.

4. Grand Theft Auto IV Special Edition

Nagyon baráti áron kaphattunk nagyon király tartalmakat a Grand Theft Auto IV Special Edition megvásárlásával. A csomag ára 89,95 dollár volt, melyért cserébe a játék Xbox 360-as vagy PlayStation 3-as változatának különleges csomagolásba bújtatott kiadását, egy artbookot, egy zenei cédét, és - most figyeljetek - egy Rockstar logóval ellátott utazótáskát és egy kulccsal zárható fém tárolódobozt kaphattunk. Meg a tárolódoboz kulcsán lógó kulcstartót, de ez már csak apróság. Én nem láttam még senkit Rockstaros táskával közlekedni, de biztos nagy népszerűségnek örvend barátai körében. Ez azért menő dolog.

5. Lord of the Rings: War in the North Collectors Edition

Bár a játék a felejthető, de még jó kategóriát képviselte, a gyűjtői kiadás különleges extrákat hozott. Nem nagyon tudnék még egy játékot említeni, amihez bőr tegez járt volna, de mostmár legalább ti is tudtok egyet mondani, ha egy sörözős beszélgetés közben felmerül a kérdés. Ehhez is járt az elmaradhatatlan művészeti könyvecske, a The Music of War in the North lemez három betétdallal, egy exkluzív Inon Zur interjúval és a 2011-es E3 előtt megrendezett koncert felvételével, néhány avatar elem (Xbox 360-ra) és egy témacsomag (PlayStation 3-ra), de a tegezben elfért még egy térkép is, melyet két nyíllal lehetett kifeszíteni. Az egésszel egyetlen probléma volt: csak az Egyesült Államokban került forgalomba, nekünk és az ausztráloknak a tegez helyett egy Snow Troll figura járt. Mostmár azért nem olyan nehéz beszerezni, ha igazi fanok vagytok, nézzetek utána!

 

6. Gears of War 2 Amazon.com Exclusive Lancer

Költhettünk 69,99 dollárt egy steelbookos, artbookos, Dom és Maria fényképével és egy extra lemezzel feltuningolt Gears of War 2 gyűjtői kiadásra, vagy költhettünk 139 dollárt egy életnagyságú Lancer replikára, amihez ráadásul még a játék is járt (149 dollárért pedig a limitált kiadást csapták hozzá). A körülbelül 91 cm hosszú, 25 cm magas, közel 6 kilós játékfegyver kicsúsztatható oldalsó fogóval érkezett, eltávolítható volt a tár, ráadásul ha 3 elemet beleraktunk és meghúztuk a ravaszt, még berregett is, mint a láncfűrész. Utóbbi funkció nem mindenkinél működött, a tervezésnél porszem csúszott a gépezetbe, amit alufóliával vagy egy gemkapoccsal ki lehetett küszöbölni. Ha most szeretnétek lecsapni rá, újonnan 1449,95 dollárért, használtan pedig legalább 250-ért tudjátok megvenni.

7. NBA 2K10 Anniversary Edition

Évfordulót ünnepelt 2009-ben a sokáig Dreamcast-exkluzív NBA 2K sorozat, ennek örömére adták ki az Anniversary Editiont, ami minden kosárlabdarajongó álmát tartalmazta. Nem, nem egy kosárlabdát (az az NBA 2K13 Dinasty Editionben volt), hanem egy öltözőszekrény replikáját, melyet az elmúlt évek NBA 2K játékainak tárolására szántak. Természetesen bármi más tárolható benne (összesen 20 játéknak van hely), például a nem túl nagy odafigyeléssel készült, 7,6 cm magas Kobe Bryant figura, a 40,6x91,4 centis Kobe Bryant poszter, a megemlékező DVD, illetve hozzáférés az NBA 2K10 VIP lobbyhoz. Már csak a szekrény miatt megéri, Kobe-nak nyomtatni  kell egy új arcot, ráhajtogatni a bábura, és az a probléma is meg van oldva.

8. Record of Agarest War The Really Naughty Limited Edition

A számos japán taktikai szerepjáték közé sorolható a Record of Agarest War (vagy ahogy Európában nevezik, Agarest: Generations of War), melynek lényegét még maga a fejlesztő, az Aksys Games sem tudta megragadni. Listánk egyik megosztó darabja a The Really Naughty Limited Edition nevű különleges kiadás, amely csak az Xbox 360-as játékosoknak volt elérhető (a játék PlayStation 3-as változata az Egyesült Államokban, ahol ez a csomag forgalomba került, csak digitálisan jelent meg). A csomagban egy didikkel felturbózott egérpad, egy Yearning Ellis párnahuzat és a betétdalokat tartalmazó lemez kapott helyet, és mindössze 59,99 dollárba került. Furcsa? Talán ez a megfelelő kifejezés rá.

9. Fallout 3 Survival Edition

Készülve egy esetleges nukleáris támadásra, minden Fallout rajongónak kötelező volt beszerezni a Survival Editiont. Vagyis kötelező lett volna, ha nem US exkluzív, és nem csak az Amazonon kapható. A csomag tartalmazott mindent, ami a Collector’s Editionhöz járt (egy dokumentumfilmet arról, hogyan készült a játék, egy Vault Boy Bobbleheadet, és az egészet magába foglaló uzsonnásdobozt), de mellécsaptak még egy életnagyságú, felcsatolható Pip-Boy 3000-et, ami funkcióiban lényegesen kevesebbet tudott, mint amiről mintázták, de az időt legalább pontosan mutatta. Állvány is járt hozzá, hogy kényelmesen pihentethessük, ha épp nem ezzel akarunk vagánykodni.

10. Catherine “Love is Over” Deluxe Edition

Már maga a Catherine sem vette magát túl komolyan, de a gyűjtői kiadás az egyik legjobb, amire a világon bárki vágyhat. Az igen tartalmas csomag egy Stray Sheep (a játékban fontos szerepet játszó bár) pizzásdobozban volt átvehető, belül pedig egy pár alsónadrágot (olyat, amilyet Vincent a rémálmaiban viselt), egy Empty Hearts pólót (ami Catherine-en volt látható), egy párnahuzatot (miért ne, az mindig jól jön) és egy artbookot találhattunk. Mindez csak 20 dollárral volt drágább az alapjátéknál, nem értjük, miért nem ezt vette mindenki. 

Mai válogatásunk a végére ért, jövő hét szombaton újabb 10 kiváló csomaggal jeletkezünk. Addig is írjátok meg kommentben, hogy nektek melyek a kedvenceitek, melyekből van esetleg otthon, és hogy melyikre vágytok nagyon.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)