A Facebookra költözik a Madden

Vakka 2010. február 08. 08:23

Az EA Sports jelenti, hogy hamarosan Facebookra is elhozzák a Madden sorozatot

Mikor is lehetne aktuálisabb a hír, amikor néhány órával ezelőtt a New Orleans Saints megnyerte az ide Super Bowlt. Persze én nem néztem. Nem is értem, meg hát rendre elalszok rajta. Na de nem is ezért vagyunk most itt!


Peter Moore az EA Sports atyaúristene közölte velünk nagy boldogan, hogy főként a tengerentúlon népszerű Madden sorozatot rövid időn belül a Facebook alkalmazásai között is viszontláthatjuk. Elmondása szerint ez egyet jelent azzal, hogy a konzolos verzióhoz képest valamivel kezelhetőbb formában (visszafogott megjelenés, egyszerűbb kezelhetőség, stb.) és persze ingyen kapják majd meg a felhasználók milliói a játékot. Utóbbit természetesen úgy kell érteni, hogy mikrotranzakció révén lehetőségünk lesz vásárolni ezt-azt, ha szükségét éreznénk. A pontos megjelenés egyelőre nem ismert. Touchdown!


Én jobbra, te balra. A Facebookon találkozunk.

Címkék: madden nfl, madden, facebook, ea sports


A Facebookra költözik a Madden - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Vendetta (2010. február 09. 18:46)
Jack Bauer (10/10)
F.szom ki van már a Facebookkal!
24
slipknotboy (2010. február 08. 20:58)
Jack Bauer (10/10)
Facebook mánia mánia van úgy látszik
23
R0g3r (2010. február 08. 20:18)
Jack Bauer (10/10)
...válasz dahneey 21. kommentre:
 
Hát igen,gyarapodik a játékok listája!
22
dahneey (2010. február 08. 20:08)
Inaktív)
lassan már mindenféle game megtalálható lesz facebookon :D
21
Ellerszale (2010. február 08. 20:06)
Jack Bauer (10/10)
ááááá Facebook mánia, már csak azért sem fogok felregizni :P
20
rudymester (2010. február 08. 17:59)
Inaktív)
Lehet fikázni a facebokot, de ha hamarosan komolyabb játékok is érkeznek, akkor majd nem győzünk regisztrálni.
19
hassan09 (2010. február 08. 17:12)
Inaktív)
...válasz zola20000 16. kommentre:
 
NFL az nem rögbi. Amerikai foci.
Ezt pedig lehet, hogy kipróbálom majd. Pc-re úgyis a 2008 volt az utolsó...
18
slawter (2010. február 08. 16:06)
Jack Bauer (10/10)
Steelers Here We go ! ^^
17
zola20000 (2010. február 08. 16:04)
Jack Bauer (10/10)
...válasz -SamS- 4. kommentre:
 
Errefelé nem sok embert érdekel a rögbi...
16
DavidL (2010. február 08. 15:10)
Inaktív)
Én igyekszem magam minél távolabb tartani a közösségi oldalaktól.
15
timantes (2010. február 08. 14:33)
Inaktív)
...válasz TetPeti 11. kommentre:
 
ez értelmes hozzászólás volt... :P
14
plesonandi (2010. február 08. 14:10)
Inaktív)
...válasz TetPeti 11. kommentre:
 
Lehet jobb mint az összes magyar "közösségi"oldal együtt...
13
matthew95 (2010. február 08. 14:00)
Jack Bauer (10/10)
...válasz TetPeti 11. kommentre:
 
Ezt mond a több millió felhasználónak........................
12
TetPeti (2010. február 08. 13:58)
Inaktív)
LOL a facebook ugy ahogy van gagyi stb... és ilyen öteletivel csak még jobban eltaszit magától...
11
simon7109 (2010. február 08. 13:28)
Dr. Gregory House (9/10)
ennek orulok nagy kedvencem az Amerikai Foci(persze csak nézni meg esetleg a játékokkal játszani:D)
de a facebook-on inkább azt az FPS-t várom már:P
10
Urmomismypennymount (2010. február 08. 11:22)
Dr. Gregory House (9/10)
"Peter Moore az EA Sports atyaúristene"-ezen mekkorát szakadtam xD..remélem faja lesz de addig is marad nekem Wild Ones facebook game (worms mmo)
9
SLi (2010. február 08. 11:14)
Inaktív)
...válasz hagymaschips 3. kommentre:
 
szerencsére megint képben vagy
"original foci".... úristen...
8
DRE-X (2010. február 08. 10:25)
Jack Bauer (10/10)
tök jo hogy facere egyre tobb és ötletesebbb dolog jelenik meg
7
Amdathlon (2010. február 08. 09:50)
Jack Bauer (10/10)
Amerikai foci biztos jó csak kár h nem értem :D
6
Cadavre (2010. február 08. 09:41)
Inaktív)
Semmi bajom sincs az ötlettel, csak lassan el fog jönni az a pillanat, mikor a facebook összeomlik.
Jöjjenek a nagyobbnál nagyobb nevek, de míg nem elég stabil a rendszer, addig én nem próbálnék meg minél több embert odacsalogatni.
Így is irtózatosan lassú lett, a játékok is töltenek, nem érzékelik amit a lüke felhasználó szeretne csinálni, arról nem is beszélve, hogy amit kitesz az ember a falra, azt egy perc múlva nem látja.

Legyen először biztos rendszer, utána meg CS 2.0 :D
5
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Trine

1.990 Ft

AKTUÁLIS!

A Blizzard reklámokat tenne a játékokba - jó ötlet?

2012. február 08. 09:30

A Blizzard készülő MMO-jában találkozhatunk majd nem feltétlenül odaillő reklámokkal is. Hova vezethet mindez?

Medal of Honor 2 bejelentés hamarosan?

Jó Reggelt! 2012.02.07.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix