Hirdetés

A fejlesztők és az FBI együtt küzdenek a zaklatók ellen

|

A játékfejlesztők szövetsége és az FBI most összefogott, hogy együtt találjanak megoldást a fejlesztőket érő internetes zaklatásra.

Hirdetés

Az utóbbi időben sokat előkerült a téma, hogy a játékosok egyre agresszívebben kommunikálnak a játékfejlesztőkkel és az ipar egyéb szereplőivel, az International Game Developers Association pedig úgy tűnik, hogy nem hajlandó ezt tovább tűrni, hanem inkább az FBI segítségét kérve igyekszik megoldást keresni a problémára.

A szövetkezet azt tervezi, hogy a hivatalos honlapján hoz létre egy szekciót a közeljövőben, ahol a játékfejlesztők információkat szerezhetnek arról, hogy miként tudják mimalizálni, illetve kezelni az online zaklatásokat. Kate Edwards, a szövetkezet egyik vezetője szerint az FBI még júliusba kereste fel a problémával kapcsolatban:

"Volt egy meetingem velük a zaklatásokkal kapcsolatban. Azt mondták, hogy a szokásosnál jóval több ilyen jellegű aktivitást észleltek. Saját maguk végzik ennek a mérését, habár ők inkább a cyberbűnözésre irányítják a figyelmüket."

Nemrég a szövetség egy nyilvános közleményben fejezte ki megvetését a fejlesztők személyes információnak közzétételével és az egyéb káros támadásokkal kapcsolatban, így nem meglepő, hogy további lépéseket tesznek az üggyel kapcsolatban. Edwards arról is beszélt, hogy dolgoznak egy különleges csoport létrehozásán, amely nem csak a zaklatással, de egyéb olyan ügyekkel is foglalkozna, amely a játékfejlesztők mentális jólétét veszélyezteti.

Persze jogos kérdés lehet, hogy a játékosok mentális jólétével mi van, de azért tegyük hozzá: a zaklatás nem a megfelelő válasz. Már csak azért sem, mert talán nem is mindig azok kezdik el a nagy netes hadjáratot, akik valóban megvették a játékot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)