A félkész játékoké a jövő

Chavalier 2010. július 16. 11:27

A Codemasters feje nem kér a DRM-ből, máshogy venné fel a harcot a kalózokkal.

A kalózkodás témáját már oly sokszor érintettük, hogy mi is legalább annyira unjuk az egészet, mint Ti. Mégsem mehetünk el szó nélkül Rod Cousens, a Codemasters CEO-jának nyilatkozata mellett.



Az említett úriember nem híve a különféle DRM eljárásoknak, sok esetben kontraproduktívnak tartja azokat, lévén nem feltétlenül érik el a kívánt célt, hanem sokszor éppen ellenkező hatást váltanak ki felhasználói körökben.


Majd mi megmutatjuk

Megérti, hogy miért alkalmazzák ezeket mások, ám úgy véli, nem a DRM a válasz a kalózok jelentette kihívásra. Úgy véli, a megoldást az jelentheti, ha a kiadók befejezetlen játékokat dobnának piacra, amelyek fizetős DLC-kkel együtt nyújtanának csak teljes élményt. Természetesen megfizethető áron kerülnének az üzletekbe a játékok, a DLC-k pedig hosszú távon a mostaninál több, a fejlesztésbe visszaforgatható bevételt termelnének. A másik oldalon azok a kalózok, akik teljességében szeretnék kiélvezni a játékélményt, kénytelenek lennének megvenni a játékot.
Mit szóltok hozzá?

Címkék: codemasters, drm, rod cousens, vélemény, kalózok, warez


A félkész játékoké a jövő - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | következő... |
POMPEY (2011. január 04. 01:41)
Inaktív)
Friss élménybeszámoló következik:
Haverokkal elgondolkodtunk, hogy váltani kéne, mert máre kicsit unjuk a CoD WaW-ot. Régen iszonyú sokat toltuk a Battlefield 2-t, így gondoltuk meglessük ezt a Bad Company 2-t... Ára 10 ezer... Történetesen egyik srác USA-ban él, így megkértük nézze meg ott mennyi. Írd és mondd, 11$!!! Kb. egy ebéd ára!!! Nem hittünk neki, kértük küldje a linket. Bemásolta, katt, és láss csodát, automatikusan átvált európai oldalra, és az ár egyből 35€ akciósan. Gondoltuk vmit elnézett a srác, kértünk screenshotot, de nem hibázott. Az amcsiknak valóban 2200 Ft. a Battlefield Bad Company 2... Mindössze ennyi a gond az egész játékiparral. Hülyének néznek minket nem kicsit! Még ha az adók mögé bújva az amcsi ár duplájáért árulnák a játékot, még akkor esetleg beruháznék, de így tartsák meg maguknak, marad a warez...
193
amiron (2010. november 17. 15:05)
Inaktív)
Mi ebben a meglepő, már ma is így csinálják, csak még ingyenesek a patchek.

Most kitaláltak valami szép szöveget, amivel fizetőssé tehetik.
192
goszpeti (2010. november 13. 21:23)
Inaktív)
...válasz TGWH 168. kommentre:
 
Csak 1-2 megjegyzés az előbbi kissé szatírikus szópárbajhoz.
1. Internet oké, de ha vhogy meg tudom oldani h. offilne játszak vele, már nem működik a dolog, a hálózattól pedig mindig izolálhatod magad:D (persze csak SP gameknél) A felügyelet meg sztem jogilag is elég kusza helyzetet idézne elő.
2. Miért kell író? image fájl? Aztán most optikai lemezről v memóriakártyára gondolsz mint hordozó felület? A mostani optikai lemezek túl lassúak h direktbe olvassuk őket, ugyhgy elkerülhetetlen a gépre másolás. A speciális tokozás pedig tök jó, de vhol ott is ki kell egy com interface...ott pedig weakpoint lesz. A végét nem igazán értem, a sima cracket is assemblyben írod(ha már próbálkoztál vele) amugy meg lényegtelen, ha 1 ember feltöri, automatikusan megvan mindenkinek...Mit értesz spec modem alatt? Max írsz hozzá egy drivert(vagy módosítod a meglévőt..)Hardverileg amúgy sem éri meg biztosítani a rendszert, azt ugyanis szabadon módosíthatod. Egyszóval nehéz dolog ez, amíg eszgszerűen lehet reverse engineering-elni a szoftvereket, nem is fog sokminden változni...
191
TeEss (2010. november 08. 12:29)
Inaktív)
Az örök gyártó vs pirate rangadó A 22-es csapdája, amit soha nem lehet megállítani, amik egymásból szülik egymást Sajnos ilyen egyszeri kis emberek mint én nem számítunk ebben a vitában, igaz én mind2 félt megértem valahol. Ha nem lennének ilyen drágák a játékok, lehet több kelne el belőlük, és akkor nem kellenének a kalóz termékek, de amiíg nem fogy belőlük több, nem lehet csökkenteni az árakat, ergo van kereslet a kalóz cuccokra. Bonyolult kérdés ez, felesleges is vitázni rajta. A hackerek úgyis mindig egy lépéssel a fejlesztők előtt állnak, a kiadók és a fejlesztők meg úgyis mindig hülyének fogják nézni a fogyasztókat....
190
makka (2010. szeptember 28. 22:13)
Sheldon Cooper (5/10)
jah dlc-k mint a mass effect overlord meg lair of the shadow brogker nah azo kdlck voltak de a többi kocsonyafos
189
LTwin (2010. szeptember 25. 12:30)
Inaktív)
A kalózkodást nem lehet megálitani!Amúgy meg a dlc-ket is feltörnék!!
188
sirzollee (2010. szeptember 20. 12:23)
Inaktív)
Amíg hackerek voltak-vannak-lesznek,addig mindegy mit találnak ki.....
187
velvet7 (2010. szeptember 14. 13:29)
Inaktív)
...válasz treso 181. kommentre:
 
treso: akkor most gondolj bele. Cégek szempontja, egy játék 10ezer forint->ez 10 hónapnyi "internet adó" lenne. Azaz abban a 10 hónapban nem venne senki semmit. Na most mivan hogyha valaki abban a 10 hónapban ves zmondjuk 2 játékot? Az már 20 hónapnyi "internet adó". Szerinted melyik érné meg jobban? Még így is jobban járnak, hogy valaki megveszi valaki nem...
186
medogazda (2010. augusztus 31. 06:39)
Inaktív)
Hát ez a tisztes vásárlókra nézve óriási kiperecás. Meg úgy amúgy mindenkire. Inkáb szopizok a Drm okozta agyszívással, de ne toljanak elém 12ezerér egy Mafia 2 szintű 40 perces "egészestés" film kategóriába tehető akármit.

A rohadt DLC-k meg az őrületbe kergetnek. MInden küldetést egy DLC-ben kell megvenni? A GTA IV-ben nagyon jól ki volt találva az a két DLC, de ami most el fog indulni, az botrányos lesz....(első hírhozója a Mafia 2.)
185
Jegajade (2010. augusztus 28. 15:13)
Inaktív)
EZ EGY B@ROMSÁG!
Inkább a DRM!
184
rodman6 (2010. augusztus 22. 13:57)
John Locke (7/10)
Persze, mert dolgozni nem szeretnek a pénzt pedig de.
183
abasc (2010. augusztus 17. 12:36)
Inaktív)
Tudjátok mi az a pareto hatékonyság?
Érdemes elolvasni és a kalózkiodással kapcsolatban értelmezni.

Pareto-hatékonyság Wikipedia
182
treso (2010. augusztus 11. 12:00)
Inaktív)
Internet adó.
Miden internet előfizetés után havonta kelljen egy ezrest fizetni ami menne a kiadóknak.
Ha Mo.-n van 1 millió előfizetés akkor 1 év alatt 12*1000000*1000
Ha az egész világot nézzük akkor jókis summa lenne és mindenki szabadon töltögethetne
181
powerlvl (2010. augusztus 03. 00:04)
Sheldon Cooper (5/10)
idő kérdése és feltörik... akármiylen védelmet is épít a játékba ... szóval max az időt húzzák vele
180
rmnono (2010. július 29. 21:06)
Inaktív)
177: Én is pont ezt akartam írni ... Ebben az évben már a DLC-k is megszerezhetők a torrent oldalakról ... sőt halottam olyat is hogy már nem csak a nagyobb oldalakról, hanem a kisebbekről is leszedhető ... úgyhogy ezzel semmit se érnének el ...
179
cphungary (2010. július 28. 23:24)
Dr. Gregory House (9/10)
Ha nem omlana össze magától a pc-s játékpiac, tesznek róla a kiadók!
178
cphungary (2010. július 28. 23:20)
Dr. Gregory House (9/10)
amúgymeg úgyanúgy megy a DLC-torrentre, mint a játék...
szóval ezt valami idióta találta ki, vagy egy marketingfogás (az utóbbi lényegét soha nem fogom megérteni)
177
cphungary (2010. július 28. 23:18)
Dr. Gregory House (9/10)
Hogy miért?
Mert azért adják DLC-ben a játékok másik "felét", hogy többet fizess!
176
cphungary (2010. július 28. 23:17)
Dr. Gregory House (9/10)
Ennek így semmi értelme!
egyértelmű lehúzás!
175
Vendetta (2010. július 21. 08:56)
Jack Bauer (10/10)
Elgondolás nem rossz de nem fog beválni!!
174
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | következő... |
Hearts of Iron 3 Gold

5.390 Ft

AKTUÁLIS!

Jó éjt! 2012. 02. 09.

2012. február 09. 22:41

Miközben a GameStar Online nyugovóra tér, az utolsó simításokat végezzük a februári lapszámon mielőtt nyomdába küldenénk.

Aliens: Colonial Marines - Mi vigyorog ránk a dobozról?

Jól megy a Time Warner-nek - köszönhetően a Sötét Lovagnak

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix