[MOZi] A Halo film teljesen HALOtt

Kapcsolódó játékok: Halo 2, Halo 3

Bad Sector 2007. október 06. 12:27

Bár a film forgatását tavaly óta szüneteltetik, de most már az is teljesen bizonyos, hogy minden idők egyik legjobban eladott játékából egyáltalán nem fog film készülni.

Legalábbis ezzel a gárdával biztosan nem. Neill Blomkamp, a film szépreményű rendezője tegnap jelentette be keserűen, hogy: „a film teljesen halott”, a produkciót végérvényesen leállították, a készítőket pedig szélnek eresztették. Örök rejtély marad tehát, hogy ki lett volna az a színész, akit a Master Chief sisakja mögött láthattunk volna.

A probléma Blomkamp szerint az volt, hogy a két társfilmstúdió, az Universal és a Fox nem tudott megegyezni különböző produkciós problémákon és végső soron emiatt dobták be a törülközőt. „Ilyesmi meg szokott történni Hollywoodban, csak az a pech, hogy most pont a Halo filmmel kapcsolatban fordult elő.”

Sokan egyébként abban reménykedtek, hogy a Blomkamp által készített rövidfilmek jelzésértékűek arra nézve, hogy mégiscsak talpra áll a vergődő filmprodukció. „Eszembe sem jutott, hogy ezeket a filmecskéket a Halo mozi életre keltése miatt forgassam.” – nyilatkozta Blomkamp. „Itt sokkal nagyobb pénzekről volt szó és úgy tűnik, ezt a tőkét nem tudták megfelelően működtetni. Ezek a kis rövidfilmek semmit sem segítethettek ezen.”

Ez azért eléggé meglepő hír – különösen PONT MOST – azok után, hogy a Halo 3 ekkorát kaszált. Vajon milyen titkok rejtőzhetnek még kulisszák mögött…?

 halomovie_k.jpg
    Pro:
  • Hatalmas epikus csaták, rengeteg szörnnyel
  • Kitünő MI
  • Epikus sztori
  • Minden játékelem polírozott
    Kontra:
  • Kevés újdonság
9.2

Címkék: halo, film


[MOZi] A Halo film teljesen HALOtt - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |
Kerub (2010. május 05. 21:00)
Inaktív)
Pont most olvastam a Halo filmről egy friss cikket (2010) és abból kiderül hogy nem teljesen halott
Erre tessék -----> Hova tovább Halo film
67
axxxamars (2010. március 23. 14:43)
Inaktív)
Az lenne a legjobb hír a számomra ha a Gow(gears of war)filmet ki adnák végre és el kezdenének csinálni egy másik,számámra jó játékbol a Prototype-bol filmet csinálni :D:D:D

66
cruiser26 (2007. október 13. 16:48)
Inaktív)
...válasz 36. kommentre:
 
szrintem nem igaz! mivel a számítógép megjelenésével olyan kutatásokat tudnak elvégezni, amit még kb. 30 évvel ezelőtt nem igazán tudtak! Sőt mondok neked valamit: már 1968-ban meg volt a elméleti fizikája és matematikája a B2-es szuperlopakodó-bombázónak, csak még akkor nem tudták (vagy nem akarták?!) megcsinálni-hiszen olyanra képes az a repülő gép, mintha Te magad belemennél nyáron a Balatonba és a hajadat megfogva Te saját magadat kivinnét a vízből-ehhez lehet hasonlítani a képességét a gépnek. Ráadásul a fejlődés miből áll? A fizikai, a kémiai, a biológia alapkutatásokból. Ebből jön a modern orvostudomány, az új gyógyszerek, új anyagok stb.
65
cruiser26 (2007. október 13. 16:35)
Inaktív)
...válasz 40. kommentre:
 
Hello! Nem tudom miért szidod Uwe Ballt?! Pedig szerintem fantasztikus filmjei vannak-mondom én aki még 1 filmjét sem láttam
64
cruiser26 (2007. október 13. 16:26)
Inaktív)
...válasz 58. kommentre:
 
egyet értek veled-már mint a maffiát illeti. Egy kérdésem lenne Tőled: mi az a NOLF1? Bocsi, de nem vagyok képben!
63
Sesshomaru (2007. október 10. 13:50)
Jack Bauer (10/10)
akkor RIP
62
tomcoul (2007. október 09. 18:31)
Inaktív)
miért ien gonosz a világ!?!?!?!?!?!?!?!?!?
61
Shapeshifter (2007. október 08. 17:07)
Inaktív)
Nee máá!!Ez nem igaz!Kár érte! De legalább új AVP-t kapunk
60
bcmc (2007. október 08. 13:10)
Inaktív)
Ha jól megcsinálták volna, akkor tuti, hogy kasszasikert ért volna el. Nem hiszem, hogy belefogunk halni, hogy leállították!
59
airsheep (2007. október 08. 12:51)
John Locke (7/10)
...válasz 56. kommentre:
 
mér olyan nagy szám?
HANGULAT (így csupa nagybetűvel)
ami általában hiányzik a mai agyonhype-olt csillivilli tucatjátékokból
de említhetném a Mafiát (minden idők legjobb játéka nálam, no1), vagy a NOLF1-et is
egyszerűen bele tudod élni magad...
58
BadSector (2007. október 08. 11:24)
Adama admirális (8/10)
Ha tényleg érdekel, és nem csak fikázni jöttél, mint a többiek, akkor a GameStar legújabb számán kívül itt találsz róla kritikákat:

http://www.gamerankings.com/htmlpages2/926632.asp
57
ciansa (2007. október 08. 10:54)
Dr. Gregory House (9/10)
most csak ugy megkerdem ... mi olyan kulonleges ebben a jatekban amitol olyan nepszeru meg kozkedvelt ? nekem nincs semmi bajom vele, csak nem ertem mindenki me'r x@rik maga ala' tolle
56
Akylleus (2007. október 07. 19:28)
Inaktív)
amilyen rohejesen szoktak manapsag castingolni, vin diesel
55
Forcecaster (2007. október 07. 19:11)
Adama admirális (8/10)
Vajon kit láthattunk volna a sisak mögött...vagy pont, hogy nem láthattuk volna?
54
Akylleus (2007. október 07. 16:38)
Inaktív)
szerintem a leallas oka az volt, hogy nem tudtak eldonteni, master chief levegye a sisakjat a film vegen, avagy sem.
53
Vendetta (2007. október 07. 14:28)
Jack Bauer (10/10)
Nem is baj hogy nem lesz belőle film! Mert ha olyan lett volna mint a játék akkor totál bukta!
52
dominion (2007. október 07. 11:49)
Inaktív)
Jobb is hogy nincs film, ha már egy filmet forgatás közben elküldenek pihenőre tuti nem sült volna ki valami nagy alkotás belőle. Az meg hogy sok játék kelt el,nem jelenti azt hogy a film faja lenne. De ugye mondanom sem kell van egy ember a földön, aki tuti über mozit csinálna belőle Uwe Boll-nak hívják az ürgét. És a végén még tényleg nála köt ki a film megrendezésének joga...
51
BadSector (2007. október 07. 07:21)
Adama admirális (8/10)
...válasz 41. kommentre:
 
Jajajaj... Figyu... Hagyjuk inkább, látszik, hogy nagyon nem vágod a témát, bocsi, de nekem meg nincs időm vitatkozni marhaságokon.
50
BadSector (2007. október 07. 06:53)
Adama admirális (8/10)
...válasz 46. kommentre:
 
Öreg, nyugodj már le... Szerinted ÉN ezt honnan a tökömből tudjam??? Miért ebben a (mozis) hírben anyázol? Írj ZeroCoolnak a zerocool@GameStar.hu mailre (kicsit higgadtabb stílusban) akkor utána fog nézni.
49
Sulti (2007. október 06. 23:32)
Inaktív)
...válasz 47. kommentre:
 
Esetleg próbálj egy újabb verziójú tömörítőt. Nálam néhány alkalommal ez okozta a gondot, aztán a legújabb verzió letöltésével megoldódott a dolog.
Öööö.... a CRC hibára írtam mindezt.
De az is lehet, hogy sza... rossz a GS szervere.
Hehehe....
Töltök még.
48
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |

A MEGÚJULT MACWORLD

Lego Star Wars Complete Saga

2.990 Ft

AJÁNLOTT JÁTÉKOK

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.16.

2012. május 16. 22:00

Ma eléggé megkacagtatott az a Rodolfó videó, amelyet a későbbiekben ebbe a Jó Éjt!-be is belefűztem - érdemes megnézni!

Batman: Arkham City - így készültek a hangeffektek

Epic Mickey 2 a színfalak mögött

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. áprilisi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix