A Kendo és a XXIII. Kendo Európa-bajnokság és Japán Kulturális Napok valamint GameStar Nyílt Nap!

Vakka 2010. március 18. 18:12

Kendo - A kard útja. Gyere el és találkozz a GameStar szerkesztőivel Debrecenben, a Kendo EB-n!

A Kendóról

A több mint 500 éves hagyományra visszatekintő kendó a harcos, kardviselésre jogosult japán nemesség körében fejlődött ki, hogy sérülésmentesen, biztonságosabban gyakorolhassák a vívást. Eszköze a shinai, a négy, csiszolt bambuszszálból készült bambuszkard. A védőfelszerelés elemei: a vállat és a torkot is védő sisak, a men, a védőkesztyű, a kote, a csípő- és altestvédő tare és a mellvért, a dó.

Érvényes találatot a fejre, kézre és hasra irányuló vágással és torokszúrással lehet elérni. A kendó látványos, dinamikus, erőteljes mozgáskultúra. Érdekes látványt nyújt a japán szamuráj-páncél mintájára kialakított felszerelés, és a mérkőzéseken megnyilvánuló japán harcosetikett.


Kendo
Vívás közben a versenyzők folyamatos, hangos kiabálással (kiai) pszichikailag is nyomás alatt tartják az ellenfelüket. Minden egyes vágást hangosan, az eltalálandó felület nevét (men, kote, do, cuki) kiáltva jelzik. A szabályok gyorsan elsajátíthatók még annak is aki első alkalommal nézi a mérkőzéseket.


A vívók nem ütnek, vagy érintenek a bambuszkarddal, hanem vágnak a szó szoros értelmében teljes erőből. A mérkőzést három bíró figyeli, és ítéli meg az érvényes találatot (ippon). Az érvényes vágás megítéléséhez a következő szempontokat veszik figyelembe: a vágás megfelelő időben, helyen, hanggal, a kard és a test harmonikus, együttes mozgásával történjék. A versenyzők folyamatosan támadnak, védekeznek, a bírók csak végszükség esetén választják szét a vívókat. Emiatt a nézők folyamatos, kiélezett akciókat látnak, mindezt egyszerre négy pályán.

Jelenleg Japánban több mint 2 millióan kendóznak. Általános- és középiskolában lehetőség van arra, hogy a kendóval "kiváltsák" a testnevelésórát. A japán rendőrségen kötelező vagy kendózni, vagy judózni. Ezért minden rendőrősnek van saját kendó edzőterme. Japánban a kendó a mindennapok része, nem számít egzotikumnak, hanem a japán kultúra részének tekintik.

Egy mai átlag magyar ember nagyon keveset tud a kendóról, így minden új információ, kép, tv felvétel, plakát, vagy akár maga a szó önkéntelenül vonzza a figyelmet. Egyrészt érdekli embereket a felszerelés és szabályok, a néhol rendkívül gyors és agresszív mérkőzések, másrészt érdeklődnek a kendóban alkalmazott gondolkodásmódról, a hozzátartozó kulturális tartalomról is.


A látványon felül az olyan értékek, mint egyenesség, pontosság, dinamizmus, az első adandó alkalom kihasználása, összpontosítás, mindig a legjobbra törekvés, a tiszta győzelem teszik igazán vonzóvá a kendót, mind gyakorlói, mind nézői számára.

XXIII. Kendo Európa-bajnokság és Japán Kulturális Napok

 


A Magyar Kendo Szövetség 2008-ban elnyerte a XXIII. Kendo Európa Bajnokság rendezésének jogát, Magyarországon 2010. április 9-11. között. A háromnapos verseny hat kategóriában (női, férfi, junior egyéni- és csapatverseny) kerül megrendezésre a Főnix Csarnokban, Debrecenben. 35 országból 325 egyéni versenyző, 285 csapatversenyző, 165 delegációtag, 26 fő versenybíró várható.


A lebonyolítást a négy versenypályán 120 fős önkéntesekből álló magyar szervezőcsapat végzi. A nézőtéren 4000-en követhetik egyszerre nyomon a versenyt.

Az EB társrendezvényeként Japán Kulturális Napokat szervezünk a verseny helyszínén, ahová nemcsak a kendo, hanem a japán kultúra iránt érdeklődő nagyközönséget is várjuk.

Az esemény különlegessége, hogy egyszerre mutatjuk be a hagyományos és a mai modern japán kultúrát.

Többek között lesz origami, kalligráfia, sárkánykészítés, taiko dobkoncert, kyogen japán színház, gasztronómiai bemutató és anime napok Debreceni Anime Fesztivál néven.

Az anime szubkultúra rajongóköre Európában a legnagyobb Magyarországon, csak erre a rendezvényre több száz nézőt várunk.

És persze ott leszünk mi, a GameStar is a szép nagy pereputtyal, saját standdal, magazinokkal, Gyu-val, Mayerrel, és a többi GameStaros arccal, egy igazi vidéki GameStar nyílt nap keretében! Gyere el és találkozz velünk!


Célunk, hogy családi programot szervezünk, ahol az egészen kisgyermektől a felnőttig mindenki talál valami számára figyelemre méltót a versenyhelyszínen. Nemcsak passzív befogadóként, hanem aktív résztvevőként tekintünk a nézőkre, látogatókra. Programjaink minden esetben a nézőket, résztvevőket cselekvésre, részvételre, együttműködésre ösztönzi. Erre garancia a szakmájukat magas szinten művelő 21 meghívott előadó lesz, valamint a Kendo EB-k történetének legnagyobb Európa-bajnoksága.

Felkérésünket a verseny és kísérő rendezvényeinek fővédnökségére Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere Kósa Lajos polgármester úr elfogadta és reményeink szerint az egyik versenynapon megtiszteli rendezvényünket.

Részletes információk a rendezvény hivatalos honlapján.

Címkék: XXIII, Kendo Európa-bajnokság, Japán Kulturális Napok, kendo, kendó, debrecen, gamestar, nyílt nap


A Kendo és a XXIII. Kendo Európa-bajnokság és Japán Kulturális Napok valamint GameStar Nyílt Nap! - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Betaloc (2010. március 19. 10:03)
Inaktív)
Debrecenbe kéne menni...du du.
Jó lenne megnézni.
28
hagymaschips (2010. március 19. 09:02)
Inaktív)
Hadzsimeeeeeeeeeeeeeeeee!
27
asterixobelix (2010. március 18. 23:51)
Jack Bauer (10/10)
Hmm Pesti vagyok, de lehet, hogy a tartalékom felhasználva leutazok majd, mert nagyon érdekelne a rendezvény, nagyon szeretem mind a japán kultúrát, mind az animéket/mangákat
26
qpacman (2010. március 18. 22:14)
Inaktív)
Nem piti, ki is próbálnám, de a vívófelszerelésem beszerzés így is sok pénz. (Párbajtőröző vagyok.)
25
Zodo1 (2010. március 18. 21:45)
Jack Bauer (10/10)
Hát még Pestre feltudok menni , de Debrecenbe...
24
WWmaster (2010. március 18. 21:39)
Inaktív)
Fene egye meg, utána ZH-k vannak. Meg előtte is. Pedig szívesen megnézném!

Lesz a rendezvényről video itt vagy a kövi szám DVD-jén?
23
Petix1992 (2010. március 18. 21:27)
Inaktív)
Kicsit fura sport, de nem rossz
22
Vendetta (2010. március 18. 21:22)
Jack Bauer (10/10)
halas90 (2010. március 18. 20:46)
Inaktív)
Epidemic (2010. március 18. 20:44)
Dr. Gregory House (9/10)
Végre valami érdekes is történik nálunk!
19
halas90 (2010. március 18. 20:39)
Inaktív)
...válasz Vendetta 16. kommentre:
 
nekem ink kravmaga
18
Lilbor (2010. március 18. 20:38)
Jack Bauer (10/10)
Jó sport/életforma lehet a Kendo és még látványos is. A debreceni és környékbeli GS rajongóknak pedig nagyon jó szórakozást a Kendó EB-hez, mind a GS nyílt naphoz. Ja, és Debrecen nagyon jó hely, szerintem!!!
17
Vendetta (2010. március 18. 20:35)
Jack Bauer (10/10)
Hát nem tetszik ez a sport!!!
16
Erik345 (2010. március 18. 20:11)
Inaktív)
Hohó, akkor megpróbálok az Eb-re kijutni, ha már itt lesz, a Főnixben még úgy sem voltam.
15
Pixi90 (2010. március 18. 20:10)
Jack Bauer (10/10)
Most mondanám hogy tőlem egyre messzeb kerültök...
De akkor megint kapom az ívet...
Lévén hogy én Horvát határ mellett vagyok...
Csak egy laza 460km és 4-5 ór út kocsival...
Tömegközlekedéssről meg ne is beszéljünk...

Nah mind1.
Remélem jól fog sikerülni ez az egész...
Sok sikert hozzá!
14
Sokkos (2010. március 18. 20:06)
Jack Bauer (10/10)
Ahogy Pestiek mondják: "vidék" FTW :D Lehet hogy ott leszek, majd elváliki :D
13
Cold_Fear (2010. március 18. 19:57)
Jack Bauer (10/10)
Szerintem tök jó rendezvény lesz.
12
matthew95 (2010. március 18. 19:45)
Jack Bauer (10/10)
Na a vidékiek most örülhetnek!
11
hiroki (2010. március 18. 19:37)
Jack Bauer (10/10)
akkor a gs ott lesz debrecenben...király!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
10
Benczuur (2010. március 18. 19:30)
Inaktív)
...válasz Mokus88 7. kommentre:
 
Szerintem baromira jü így egyben ez a testpáncél - "bogu"
9
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Chronicles of Mystery: The Legend of the Sacred Treasure

1.790 Ft

AKTUÁLIS!

Jó éjt! 2012. 02. 09.

2012. február 09. 22:41

Miközben a GameStar Online nyugovóra tér, az utolsó simításokat végezzük a februári lapszámon mielőtt nyomdába küldenénk.

Aliens: Colonial Marines - Mi vigyorog ránk a dobozról?

Jól megy a Time Warner-nek - köszönhetően a Sötét Lovagnak

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix