A Portal 2-re pályázik az EA

Kapcsolódó játékok: Portal 2

Vakka 2010. augusztus 23. 11:11

Szívesen lenne a Valve logikai FPS-ének kiadója az Electronic Arts

A kétbetűs kiadó EA Partners részlege, amely a nem belsős fejlesztésű játékok kiadására jött létre szívesen venné, ha a Valve végül rajtuk keresztül jelentetné meg a Portal 2-t (is).

Tudvalevő, hogy a Valve és az EA között gyümölcsöző viszony áll fent már évek óta, mióta a 2005-ben kötött megállapodás értelmében utóbbi adhatta ki a Half-Life 2 GOTY kiadását és a Counter-Strike. Source-ot PC-re, illetve a Half-Life 2-t Xbox-ra. Továbbá ha itthon kicsit jobbra nézek, egy EA Classics kiadású The Orange Box is szemet szúr, amiben ugye minden földi jót belepakoltak -köztük a Portalt is. Csoda hát, hogy a Portal 2-t is örömmel venné repertoárjára az EA? A kiadó részéről David DeMartini nyilatkozta nemrég, hogy már folynak a tárgyalások a Valve-al erről, de végleges megállapodás még nem született. Érveivel rámutatott, hogy eddigi kapcsolatuk is felhőtlen volt a Valve-al, hisz számos jó üzletet csináltak ők már a Steamen, és a Valve is jól járt akkor, mikor őket választotta dobozos játékainak kiadásakor. Ennek ellenére néhány pletyka felmerült az idei Gamescomon, hogy a Valve esetleg más kiadókkal is szívesen egyeztetne, számára a legelőnyösebb megállapodás érdekében. Mondjuk ki nem tenne így? Ebben legkésőbb február 9-ig tuti dűlőre jutnak.


Bemennék, de nem engednek

    Pro:
  • új játékelemek
  • kooperatív játékmód
  • humor
    Kontra:
  • túl könnyű
  • érik a Source-váltás
  • néhol idegesítő GLaDOS beszólások
9

Címkék: portal 2, ea, electornic arts, valve, kiadó, megjelenés, üzlet, PC, Xbox 360, Playstation 3, FPS, Logikai, Platform


A Portal 2-re pályázik az EA - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
Jaka923 (2010. október 09. 12:22)
Jack Bauer (10/10)
Nem lenne pedig rossz, ha az EA lenne a játék kiadója, mert akkor itthon biztos magyar felirattal lehetne kapni, mint a L4D 2 esetében.
43
Jaka923 (2010. október 09. 12:21)
Jack Bauer (10/10)
Nem lenne pedig rossz, ha az EA lenne a játék kiadója, mert akkor itthon biztos magyar felirattal lehetne kapni, mint a L4D 2 esetében.
42
gabrocccky (2010. szeptember 11. 21:45)
Inaktív)
...válasz xboy1024 34. kommentre:
 
nekem is steamer a portal 1. pedig ingyenesen szereztem be xD vmikor, pár hónapja, még esszem a nyáron ingyenes volt Steamen a portal, időkorlát nélkül. nem nagyon értettem, hogy mit keres a portal a játékaim között telepítésre várva. pár havert megkérdeztem h tuti nem fizetős e és mondák h ingyenes. azóta, legálisan ugyan, de mégis ingyen meg van a Portal ^^
nagy mázlim volt hogy ezt kifogtam :D sose lettem volna portal fan ha nem próbálhattam volna ki :D
41
gabrocccky (2010. szeptember 11. 21:43)
Inaktív)
az EA bekaphatja a lomposomat
sose kedveltem ezt a kiadó céget. amióta megjelent a BFBC2 még nagyobbat csalódtam (tudom, hogy a DICE a fejlesztő...)
am már várom a portal 2-t :D tökmindegy ki vagy mi adja ki. csak várom :D
40
Dave1988 (2010. augusztus 23. 23:17)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Feta 7. kommentre:
 
Igen biztosan sokan örülnek h még ingyen is kevés tartalmakért fizethetnek
39
slipknotboy (2010. augusztus 23. 22:14)
Jack Bauer (10/10)
...válasz kisgarzo 2. kommentre:
 
álmodni jó dolog de annak valóra is kell válnia
38
efperel (2010. augusztus 23. 21:25)
Inaktív)
...válasz Necreon 32. kommentre:
 
A bolti kiadás joga nem hordozza magában azt, hogy DLC-ket adhatnak ki hozzá, sőt, semmi beleszólásuk nincs ilyen téren. A világ országaiba vihetik ki, belerakhatják egy ronda dobozba, ott árulhatják, kapnak érte pénzt, örülhetnek a fejüknek, de semmi egyéb beleszólásuk nincs. Ha lenne, már rég adtak volna ki Half-Life kiegeket, meg ilyeneket, de nem tették, és azért nem tették, mert egy kilométer vastag jogi betonfal áll köztük és e cél között.

Annyi hatása lesz ennek az egésznek, hogy a doboz hátulján EA plecsni lesz-e vagy sem, semmi más.
37
LotsovPhun (2010. augusztus 23. 20:53)
Adama admirális (8/10)
...válasz xboy1024 34. kommentre:
 
Steam FTW 4ever. Format EA:
36
Ricsi_Gamer (2010. augusztus 23. 20:17)
Jack Bauer (10/10)
Ezen nem lepődtem meg annyira, mintha máskor is hallottam volna ezt, de semmi gond nem lenne azzal, ha az EA lenne a kiadója.
35
xboy1024 (2010. augusztus 23. 18:05)
Jack Bauer (10/10)
Úgyis Steamen fogom megvenni, az első is ott van meg
34
zsolti971 (2010. augusztus 23. 16:42)
Jack Bauer (10/10)
Nem tud érdekelni, hogy ki adja ki, a lényeg hogy kiadják és olyan zsír legyen mint az első.
33
Necreon (2010. augusztus 23. 15:42)
Jack Bauer (10/10)
...válasz efperel 17. kommentre:
 
Hány éve is adták ki azokat? Volt akkor fizetős DLC, mint jelenség? Melyik kiadó által kiadott játékokhoz is érkezik a legtöbb, 0 tartalmú fizetős DLC?

Igen, jogos.
32
BeatUhse (2010. augusztus 23. 15:26)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz lacyboy93 16. kommentre:
 
Milyen 1000 ft? xDDDD Álmodik a nyomor!
31
Vendetta (2010. augusztus 23. 14:46)
Jack Bauer (10/10)
Mindegy ki dobja ki csak jöjjön már!!!!!!!!!!!
30
verybad (2010. augusztus 23. 13:59)
Inaktív)
valve játékokhoz pc-n mindig is ingyen volt minden dlc, ne itt vitatkozzatok már a codrol meg a mass effectről. EA partners nem ugyanaz mint az EA, ez egyszerűen annyit tesz hogy eljuttatják a boltokba a meglévő kapcsolataikkal, semmi beleszólásuk nincs a játékba.
29
lighter (2010. augusztus 23. 13:41)
Adama admirális (8/10)
Nem csoda, hogy az EA belenyalna ebbe a csuporba. A portal 2 hatalmasat fog szólni
28
Lilbor (2010. augusztus 23. 13:38)
Jack Bauer (10/10)
Szerintem jó ez így, ahogy most van. Pesze megint a pénzéhség fog dönteni. Az meg nem biztos, hogy jó nekünk, játékosoknak.
27
Benczuur (2010. augusztus 23. 13:37)
Inaktív)
Hogy nagy név, az kétségkívül igaz
26
salgamate (2010. augusztus 23. 13:13)
Dr. Gregory House (9/10)
"Továbbá ha itthon kicsit jobbra nézek, egy EA Classics kiadású The Orange Box is szemet szúr" lol, ennek lehet egy kis politikai áttvitt értelme is xd
25
Murder3 (2010. augusztus 23. 13:06)
Jack Bauer (10/10)
ha sikerül garantáltan tönkre névjegyák ezt is ahogy mindent amihez hozzányúlnak.
de engem ez a játék nem különösebben izgat ezért nem tudom szívügyre venni:S
24
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |

Portal 2

Fejlesztő: Valve Software

Kiadó: Valve

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: FPS, Logikai, Platform

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

GameStar Live Season 02. Episode 22.
Hungaroringes NFS Shift 2 teszt vezetés mellett mazur és Duncan bemutatja, miért is lett szuperfinom az új GameStar, továbbá teszteltük coopban a Portal 2-t és hardverbemutató is volt, szokás szerint.

Videó lejátszása

Trine

1.990 Ft

PORTAL 2 TESZTEK, ELŐZETESEK

PORTAL 2 HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó éjt! 2012. 02. 09.

2012. február 09. 22:41

Miközben a GameStar Online nyugovóra tér, az utolsó simításokat végezzük a februári lapszámon mielőtt nyomdába küldenénk.

Aliens: Colonial Marines - Mi vigyorog ránk a dobozról?

Jól megy a Time Warner-nek - köszönhetően a Sötét Lovagnak

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix