Hirdetés

A YouTube egyik legnagyobb sztárja berágott a Nintendóra, nem lesz több videó

|

A Nintendo le akarja csípni a maga kis százalékát a YouTube videókból befolyó pénzből is, ez pedig sokaknál kiverte a biztosítékot.

Hirdetés

A YouTube az utóbbi évek során hatalmasra nőtt, amit a legtöbb kiadó és fejlesztő igyekszik a saját hasznára fordítani. A YouTubereknek játékokat adnak, hogy azok népszerűsítsék játékaikat, sőt, többen még hajlandóak fizetni is ezért. Nem úgy a Nintendo.

A japán cég úgy gondolta, hogy ha valaki profitot termel a játékaiból készült videókkal, akkor abból bizony ők is kérnek egy szeletkét. Ez az egyik oldalról teljesen érthető, hiszen a saját termékükről van szó és ehhez kvázi joguk van, ráadásul ez egy másik közvetlen bevételi forrást jelent számunkra. Ne felejtsük el viszont, hogy ezeknek a videóknak komoly reklámértéke van, hiszen amikor egy befolyásos YouTuber a maga kétmillió feliratkozójával készít egy videót, amiben remekül szórakozik négy másik pajtásával együtt, akkor sokakat meggyőzhet arról, hogy talán érdemes beruházni egy WiiU-ra. A Nintendo konzoljának pedig ez nem fáj.

Angry Joe csinált egy Nintendós videót, amit a YouTube persze azonnal meg is jelölt. Ez annyira felbőszítette a YouTube sztárt, hogy bejelentette, nem fog több videót csinálni a cég termékeiről.

Ti mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)