Age of Conan ingyen és naturálisan

Kapcsolódó játékok: Age of Conan

RG 2011. május 25. 11:45

A díjnyertes játékot hamarosan ingyenesen, brutálisan és pucéran is játszhatjuk.

Természetesen nem mi leszünk ruhátlanok (bár biztosan van, aki így nyomja otthon), hanem a tartalmak lesznek "felnőttesek".

A FUNCOM nagy örömmel jelentette be, hogy az Age of Conan: Hyborian Adventures című MMO-t hamarosan újraindítják, de ezúttal már ingyenesen is lehet játszani, illetve új címet kap, Age of Conan: Unrated formában. Azt hiszem, ez elég sokat elárul. Szex fagyi, rock and roll egyszerűbben fogalmazva, kinyit a húsbolt.

Te Tibi! Sok nekünk ez a meló

Morten Larssen, a marketingért és eladásért felelős személy szerint a több mint 1,4 millió eladott példány, illetve a 2008 óta folyamatosan meglévő, egészséges létszámú játékos állomány egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az Age of Conan egy sikersztori. Az Unrated kiadással megpróbálnak egy új fejezetet nyitni az ingyenesen játszható játékok történetében, bízva abban, hogy ez is legalább olyan sikeres kezdeményezés lesz, mint a korábbi.

Ugyanakkor az ingyenesség nem teljesen igaz, mivel a hibrid üzleti modellnek köszönhetően lehetőség van prémium tagságot keretében pénzért hozzájutni bizonyos dolgokhoz, melyek előnyt jelentenek az előrehaladás folyamatában. A játékosok tehát eldönthetik, hogy kívánnak-e fizetőeszközt áldozni a karrierjükért, vagy simán csak élvezetből bóklásznak Hyboria földjén. A FUNCOM egyúttal tudatta, hogy in-game boltokban lehet majd az exkluzív tartalmakhoz hozzájutni, mint például fegyverekhez, felszerelési tárgyakhoz.

Az Unrated rész kiadásával lehetőség nyílt a Robert E. Howard által megálmodott világot hitelesebben visszaadni, akár szexről, akár erőszakról (vagy ezek együtteséről) legyen szó. Folyamatos fejlesztés alatt állnak az új helyszínek, szörnyek, ellenfelek és a sztorivonal is, melybe az általunk is hírezett Conan a barbár című filmből is kerülnek be jelenetek.

"Mi magunk is nagyon izgatottan várjuk, hogy a nagyközönség elé tárhassuk az újonnan alkotott világunkat, mely folyamatosan fog bővülni új játékelemekkel és tartalmakkal. Őszintén hisszük, hogy az Age of Conan: Unrated igazán újat fog mutatni azoknak, akik még nem találkoztak a játékkal, de azoknak is, akik otthonosan mozognak eme brutális barbár világban." - mondja Craig Morrison, kreatív igazgató és ügyvezető.

Az Age of Conan: Hyborian Adventures 2008-as indulása után nagyon komoly eladásokat produkált és néhány hét alatt 17 ország toplistájának került az élére, és nagyon pozitív kritikát kapott a sajtótól is. Az Age of Conan jelenleg angol, francia, német, spanyol, orosz és lengyel nyelven érhető el, illetve már Koreában is elindult.

 

    Pro:
  • Gyönyörű grafika
  • Részletgazdag világ
  • 3D-s harcrendszer
  • FPS mód
  • Kalandjátékos párbeszédek
  • Single mód a játék elején
  • Zene
  • Hangulat
    Kontra:
  • 40-es szint után kicsit alul van tervezve
  • Még maradtak bugok
  • Túl sokat kell "utazgatni"
9.2

Címkék: age of conan, free, ingyen, conan, mature content, MMO, PC, Xbox 360, Szerepjáték


Age of Conan ingyen és naturálisan - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
athos823 (2011. június 20. 21:18)
Inaktív)
azért 1 dolgot tisztázumk, amig tortage on vagy addig nagyon jo élvzetes játék,szo szerint odaszegezi az embert a monitorhoz, amint elmész onnét a20 ik szint után már laposabb sokkal a játé(20 40 lvl).a 40 ik szint uán meg már szerintem kicsit unalmassá vált ez a játék.hiába látványosak a kivégzések meg förcsög benne as vér meg tolong a sok pucér csaj attol még 40 után nekem nem tetszett. amugy persze várom az ingyenes verziot mikor lesz? mert nagyon érdekel miket változtattak rajta.Szerintem a szép grafika nem minden.A ronda játék is lehet jo játék.a lényeg lényge mikortol lehet ujbol rákattani?
57
Metalheart (2011. május 27. 07:52)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz BeatUhse 55. kommentre:
 
Kivégzésnél bejön egy ilyen ,,rage,, szerű effektus, szóval ha 4 állnak körben, akkor a kivégzésnél a többit is megtudod sebezni, persze ez függ a csapás irányától, de jól összejön, akkor akár mind a 4 megfekszik egyszerre. Viszont ilyenkor ütnek tovább a mobok, csak nem vesztesz életet a fatality lezajlása alatt, mint mondtam a ,,rage,, miatt.
56
BeatUhse (2011. május 26. 16:47)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Metalheart 52. kommentre:
 
Elég jól lehet darabolni az embereket és sok különféle kivégzési mód van , de tömegben gondolom nem az zajlik le hogy megvárják a mobok amíg kivégzed a másikat... vagy igen? Csak azért kérdezem mert más játékokban is előfordult ilyen eset , ami nem túlságosan zavaró de kicsit illúzió romboló. (Ezt arra értem hogyha tényleg kivárják a kivégzést akkor úgy érzed hogy mégse vagy annyira jó mint ahogy hitted ... olyan érzés tölt el minthogyha hagyna "győzni" a játék.) Persze ez kukacoskodás de ezt az egészet nem a játék rovására akarom kihozni , egyszerűen csak érdekel. (Kicsit túlbonyolítottam a dolgot :p)
55
BeatUhse (2011. május 26. 16:37)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Sensei007 51. kommentre:
 
A Vindictus egy nagyon jó MMO lesz az ingyenes fajták közül ! Volt szerencsém kipróbálni és én is szeretettel várom (már egy jó ideje) az európai változatot (beta-t , teljes verziót , tökmind1 :d).
54
BeatUhse (2011. május 26. 16:35)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Rob012 50. kommentre:
 
Ez így igaz ... MMO-k terén a wow-on kívül is van olyan játék ami helytáll mégse játszanak vele annyian mint a wow-al. Bár tegyük hozzá hogy az MMO-k "királya" inkább trendinek számít mintsem jónak ezért ez a sok felhasználó. Aki komolyabban tolta az vagy otthagyta a játékot (ez nem a 100%-ra igaz , ez csak egy bizonyos része az eltávozott személyeknek) vagy maradt és reménykedik abban hogy lesz olyan jó a játék a későbbiekben a kiegészítők által mint amilyen régen volt. Viszont mielőtt még megköveznének a "király" alattvalói szeretném megjegyezni hogy ez csak egy elmélet , semmi több. (Az én szemszögömből...)
53
Metalheart (2011. május 26. 11:23)
Kirk kapitány (6/10)
A szkeptikusoknak egy kis kedvcsináló!

http://www.youtube.com/watch?v=T2X_SbZCHpc

..ez a játék még egy sima single rpg-nek is megállná a helyét, annyira jó.
52
Sensei007 (2011. május 26. 11:20)
Dr. Gregory House (9/10)
Inkább a Vindictusból lenne végre Európai változat
51
Rob012 (2011. május 26. 11:09)
Inaktív)
...válasz regvnm 30. kommentre:
 
sztem nagyon sok mmo van, ami bőven sikeres, akár a wow utáni korszakból, de még az előttiből is... a siker nem ott kezdődik, hogy 15 millió ember ugynaazt a játékot tolja. Sztem a legújabban megjelent rift is az, igazi eredeti ötletek nélkül, bőven sokan nyomják stb. stb. de lineage I és II....? vagy Aion. Nemrég olvastam hogy a hazájában és csak!! a netcafé adatok alapján 1,8 millió koreai nyomja a saját fejlesztésű mmot, és az fizetős... na meg akad az eus/amcsi változatának is még játékosa, még ha a stílus inkább a hazai felhasználóknak kedvez. és még milyen sokat nem említettem... erős túlzás azt állítani, hogy minden más így a kvázi "szemétdombra" kerül
50
Metalheart (2011. május 26. 11:08)
Kirk kapitány (6/10)
Ja, visszatérve a játékra, azt hiszem ebben van az egyetlen olyan bug, ami rendkívül hasznos, méghozzá az, hogy: fel lehet úszni egy vízesésen!!!
Bár nem tom, h mostanra kijavították-e már, de esküszöm, mikor először szembesültem vele, mondtam is magamban, hogy új szintre emelték a közlekedést, mostmár nem kell hegyre vezető utat vagy ösvényt keresni, ha van vízesés, akkor csak felúszol rajta, zseniális sztem. Még akkor is ha ellenkezik a fizika törvényeivel.
49
Metalheart (2011. május 26. 10:53)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz BeatUhse 47. kommentre:
 
Rendicsek! De a játék tényleg jó és ez a lényeg.
48
BeatUhse (2011. május 26. 09:43)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Metalheart 41. kommentre:
 
Sajnálom ha még külön felidegesítettelek ... igazából egy kicsit felhúztam magam 1-2 kijelentéseden . (hirtelen harag , hehh :d) Ha gondolod majd egyszer normálisan is megdumálhatjuk a dolgot , nem pedig olyan stílusban ahogy én tettem :p
47
BeatUhse (2011. május 26. 09:40)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz _RiCE_ 43. kommentre:
 
Az én véleményem szerint az hogy a grafika rossz vagy jó az ember függő. Kinek mi jön be. De a kommented felcsigázott a játék iránt , igaz próbáltam már a beta verziót de valamiért nem ragadtam ott . (tetszett , de nem annyira hogy megvegyem) Viszont most hogy ingyenes lesz tuti kipróbálom!
46
keridian (2011. május 26. 09:21)
Adama admirális (8/10)
Ha tényleg ennyire eltér a WoW-tól, akkor lehet hogy érdekelni fog a dolog. A WoW-tól gutaütést kapok.
45
Metalheart (2011. május 26. 08:57)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz _RiCE_ 43. kommentre:
 
nah! NAH!!! Hát erről van szó! Hibátlan.
44
_RiCE_ (2011. május 26. 07:07)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Metalheart 41. kommentre:
 
Én nem hiszem, hogy a 18-as korhatár problémát jelentett volna. Egyrészt, mert szinte sehol nem veszik komolyan.. csak egy szemfényvesztés a besorolás. Másrészt, mert sokan (köztük én is) inkább örülnek, ha nem kell együtt játszaniuk a 18 év alatti gyerekekkel, akik csak azért veszik meg a játékot apuci pénzén, mert bedőltek a hype-nak, vagy mert a szomszéd gerzsonka is ezt játssza.

Én próbáltam WoW-ot, LotRO-t, WHO-t és Conan-t is.. de egyedül az AoC volt az, aminek a világa magával tudott ragadni. Egyrészt a NORMÁLIS grafika miatt.. egyáltalán nem nagy a játék gépigénye.. persze kell hozzá gép, de nem átlagon felüli. És végre nem a megszokott gyerekes megjelenítést kapjuk. WoW-nál még elment az a stílus, de WHO és LotRO esetében szerintem már gáz volt.

Az a gond, hogy az emberek azt hiszik, hogy a sikeresség ott kezdődik, hogy legyen jobb mint a WOW és 10 millió játékos játssza. Pedig ez nem így van. Sem anyagilag, sem játékmenetet tekintve. Az AoC noha MMORPG maradt, de teljesen más irányvonalat vett, mint az addig megjelent játékok. Pont ez tetszett benne, hogy végre mertek felnőttes tartalmakat és ábrázolás módot alkalmazni.. belerakták a kombó rendszert amivel végre elrugaszkodtak a WoW-ban megszokott harcrendszerből. Ha van eredeti MMO akkor az AoC az.. nagyon jól visszaadja szerintem a filmek és regények hangulatát, és nem akar WoW lenni, hanem Conan akar lenni. Ezért jó! Kár hogy elkapkodták a kiadását, és kár hogy a játékosok 80%-a WoW-hoz hasonlítgatja alapból.. pedig pont az a lényege, hogy ne legyen az!
43
_RiCE_ (2011. május 26. 06:48)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Obi-One 39. kommentre:
 
Jelen esetben inkább csak annyit, hogy itt ott fedetlen női mellek is vannak. Ennyi..
42
Metalheart (2011. május 25. 23:56)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz BeatUhse 35. kommentre:
 
Na álljál már le jó!! Nemigaz, hogy ilyen csökkent agykapacitással rendelkező parék mindig elkezdenek rikácsolni!! Hát a fas.zom!!!! Na jóvan, nem kezdek el veszekedni veled, mert már így is majd szétbas.z az ideg komolyan mondom.
Te buzí!!!!

norbi1001-el egyetértek, tényleg minőségi, ráadásul amúgy is a grafika számít a mai túróknak, szóval emiatt is már csak ki kell próbálni. Viszont hoppá!!!
Ott van a bibi, hogy 18 éven aluliaknak nem ajánlott. ----> a két ok, ami miatt nem lett sikeres: a rettentő nagy gépigény és a korhatári besorolás miatt.
41
norbi1001 (2011. május 25. 23:44)
Inaktív)
Az Age of Conan egy igazi exclusive, minőségi fizetős MMO, ami most ingyenes lesz...

Nagyon nagyon megéri.
40
Obi-One (2011. május 25. 21:50)
Dr. Gregory House (9/10)
Azért ez érdekes, a naturálisan az azt jelenti hogy premier plán f4sz/pin4 ?
Ja és a karakterek egymással is b4szhatnak?

Nem vok perverz csak játéktechnikai szempontból érdekel.Meg kivancsiság is
39
Violent_Butcher (2011. május 25. 20:19)
Dr. Gregory House (9/10)
38
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |

Age of Conan

Fejlesztő: Funcom

Kiadó: Eidos Interactive

Platform: PC, Xbox 360 | Stílus: MMO, Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Age of Conan: Unchained
Az ingyenesen is játszható Age of Conan: Unchained launch trailere, melyben sok barbár sárkánygyíkot (vagy mit) győz.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Chronicles of Mystery: Secret of the Lost Kingdom

1.790 Ft

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.16.

2012. május 16. 22:00

Ma eléggé megkacagtatott az a Rodolfó videó, amelyet a későbbiekben ebbe a Jó Éjt!-be is belefűztem - érdemes megnézni!

Batman: Arkham City - így készültek a hangeffektek

Epic Mickey 2 a színfalak mögött

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. áprilisi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix