Hirdetés

Utálom az egész napom, depressziós vagyok?

|

Ahol több az érzés, több a szenvedés is. Ha gyakran érzed azt, hogy valami nincs rendben, még nem jelenti azt, hogy mindennek vége, de érdemes odafigyelni.

Hirdetés

Depressziós. Biztosan ismertek olyan embert a környezetetekben, akire rásütötték már ezt a jelzőt. "Depis, megint depizik, ne depizz már!" Ismerős kifejezések? Talán nagyon is közel áll hozzátok ez az illető. Közelebb, mint azt mások gondolnák…

Mit is takar valójában ez a szó: depresszió? Lépjünk túl az általánosságokon és nézzünk meg egy konkrét példát. Elmesélem nektek egy napomat.

"Ma bal lábbal keltem fel. Amikor harmadjára tettem szundi módba a telefont, már lehetett sejteni, hogy ez a nap se hoz megváltást. Kikelni sincs kedvem az ágyból. Azért a negyedik csörgésre már muszáj kikászálódni. Ismerős érzés tölt be. Már megint egy újabb nap, amit végig kell szenvednem. Kibotorkálok a vécére és könnyítek a hólyagomon. A fürdőszobában megmosom az arcomat langyos vízzel (a hidegtől irtózom). Belemeredek a tükörbe. Ki ez a szerencsétlen, aki visszabámul? Semmi köze hozzám, az egészen bizonyos. Nagyon ellenszenves, nem is nézem pár pillantásnál tovább. Szégyenkezve kapom el a tekintetemet.

Rutinszerűen előkészítem magam a mókuskerékre. Magamra aggatom gönceimet fogmosás közben. Enni se időm, se késztetésem. Összekapom magam és kilépek a lakásból. Már a buszmegállóban elfog az émelygés a többi ember közelségétől. Legszívesebben állva elaludnék; átaludnám a melóhelyemig tartó utazás kínkeserves idejét. Beáll a busz. A tömeg, mint marhák a vágóhídon egymást taposva, egy tömegben nyomul befelé. Valahogy én is felvergődöm. Ha szerencsém van, be tudok furakodni a forgóhoz, ahol legalább a hátam védve van a tömegtől. De általában nincs szerencsém. Ez alapvetően jellemző rám. El vagyok cseszve. Semmi értelmeset nem lehet tőlem várni. Én se várok az élettől semmit. Azon már túl vagyok. Csak hagyjanak békén. Könyörgöm, miért kell ebben a konzervdobozban egymáshoz préselődve utaznom ezekkel az emberekkel?!

A munkahelyemen szerencsére nem csesztetnek. A legkisebb felelősséggel járó munkát végzem el. Azt, amit még éppen meg tudok csinálni. Ami egy hónappal ezelőtt még ment, ma már az is nehézséget okoz. Úgy érzem, egyre hasznavehetetlenebb vagyok. Nem tudok erről senkivel beszélni, úgysem értenének meg. Sosem értenek meg. Csak legyünk túl ezen a napon is valahogy. Néhány kávé segít egy kicsit felpörgetni magam. Legalább el tudom játszani, hogy én is használható vagyok. Harapok valamit. Tömöm magamba a péksütit. Ettől jobb kedvem lesz. Lassan eltelik a nap. Nemsokára indulhatok haza. Vár az üres lakás. Addig is: kávé és péksüti. Kellemesen szétolvad a számban és ettől kicsit ellazulok. Elképzelem, hogyan fogok ebből egyszer kilépni. Nem vagyok teljesen hülye. Érzem a lefelé örvénylő spirált, ami a mélybe húz. Valahol ennek vége lesz egyszer. És akkor nem kelek majd fel abból az ágyból. Legalább vége lesz."

Mik hát a depresszió legfontosabb tünetei?

- az örömtelenség érzése ("semminek sem tudok örülni, nincsenek érzelmeim")

- döntésképtelenség, rágódás lényegtelen dolgokon

- dekoncentráltság és figyelemzavarok

- csökkent érdeklődés a világ dolgai iránt

- gátoltság, nehézkesség, meglassultság, "lustaság"

- bűntudat, indokolatlan lelkiismeret-furdalás

- szégyenérzés, gátlásosság, frusztráció érzése ("csak terhére vagyok másoknak")

- fáradtság érzése, fáradékonyság, passzivitás, csökkent energia

- alvászavar, a szexuális működés zavarai

- étvágyváltozás, általában étvágytalanság, fogyás, ritkán túlevés, az édesség fokozott kívánása

- halálvágy, öngyilkossági gondolatok, késztetések

Ha fentebbiekből már öt tünet jelentkezik két hétnél hosszabb ideig, érdemes segítséget kérni. Barátokon, családtagokon könnyebb észlelni a változást. Osztálytársakon, munkatársakon, távolabbi haverokon már nehezebb. Mégis van felelősségünk abban, hogy a bajba jutotthoz eljuttatjuk-e az információt: van segítség, van lehetőség kitörni a lefelé örvénylő spirálból - ha időben érkezik, életet menthet. A kezeletlen depresszió ugyanis - mivel a negatív jövőkép a reménytelenség érzését kelti - nagyon gyakran végződik öngyilkossággal.

Milyen lehetőségeid vannak ebben az esetben? A legfontosabb: kérj segítséget! Néma gyereknek anyja se érti szavát - közhelyes szállóige, de életmentő megfogadni.

Kitől/kiktől kérhetsz segítséget? Azt tanácsoljuk, mindenképpen szakembertől. Egy barát sok esetben segíthet, de vannak helyzetek, amik megkövetelik az elfogulatlan hozzáállást és a szakmai tárgyilagosságot ahhoz, hogy hatékony segítés mehessen végbe.

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségét a 116-123 hívószámon, ami a nap huszonnégy órájában egész Magyarországról elérhető, és mobilról is ingyenesen hívható. További részletekért katt ide.

Ha kérdésed van a témában, akkor a gamestar@megallo.org címre írj, a Megálló alapítvány munkatársai privátban válaszolnak minden olyan problémára, amit máshol nem mersz megkérdezni.

A szerző Guessoum Attila, a Megálló Csoport szenvedélybeteg terápiás segítője. Az Extra Life a GameStar társadalmi felelősségvállalásként indított rovata, célja az, hogy a fiataloknak és a szülőknek szakemberekkel közösen segítsünk, beszéljünk olyan kérdésekről, amik éppen téged is érinthetnek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)