Aion - szeptembertől újra a boltok polcain, kiegészítővel

Kapcsolódó játékok: Aion

PacaGS 2010. július 19. 09:12

Az NCSoft ma jelentette be, hogy az Aion szeptemberben újra megvásárolható lesz, mind Észak-Amerikában, mind Európában.

A dobozban megtalálható lesz az alapjáték mellett az ingyenes Aion: Assault on Balaurea kiegészítő.

A sajtóközlemény szerint az Assault on Balaurea egy új történetszálat dolgoz fel, melyben a játékosok cselekedetei döntően befolyásolják a világ sorsát, eközben pedig csapatokba verődve kell a Balaurokat, illetve szülőföldjüket elpusztítani, támadásaikat visszaverni. Az Aion új kiegészítője új és felújított instákat és területeket tartalmaz, megnöveli a maximális elérhető szintet, új fegyvereket, tárgyakat, képességeket ad a játékhoz, és immáron a repülés újfajta módjára is képesek leszünk. Hasznos háziállatokat is tarthatunk majd, melyek mindegyike másképp válik segítésgünkre. Az Assault on Balaurea digitális formában szeptember 7-én, a boltok polcain szeptember 10-én jelenik meg Európában. Az Észak-amerikai játékosok dobozos formában már hetedikén megvásárolhatják.


Ez egy pandahód?

 

    Pro:
  • élő, lélegző világ
  • repülés lehetősége
  • egyszerű kraft
  • PvPvE
    Kontra:
  • rémes chatrendszer
  • Killstealing lehetősége
  • vajon elég lesz a high level content?
9

Címkék: aion, NCSoft, mmo, retail, PC, MMO, Szerepjáték


Aion - szeptembertől újra a boltok polcain, kiegészítővel - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
qwertz97 (2010. augusztus 15. 23:12)
Inaktív)
téged minden hidegen hagy-.-
20
Vendetta (2010. augusztus 11. 09:46)
Jack Bauer (10/10)
Hidegen hagy ez a kaki maki!!
19
dakar64 (2010. július 23. 13:22)
Sheldon Cooper (5/10)
Nekem edigis bejöt tvárom már ezt a kiegészitötis :D
18
Betaloc (2010. július 20. 14:43)
Inaktív)
Mindig is Animésnek tartotam, ami kedvemtöl főgönen szeretek vagy nem.
Ezel a játékal is igy vagyok.
17
Ricsi_Gamer (2010. július 19. 22:02)
Jack Bauer (10/10)
...válasz slipknotboy 14. kommentre:
 
A hangulata tényleg jó.
16
Norbi35 (2010. július 19. 15:31)
Inaktív)
...válasz sleepyt 9. kommentre:
 
Tudom,hogy nem ingyenes az Aion,csak hasonlítottam az ingyenes MMo-k hoz.Az Aion is csak a grindelésről szól,semmi több
15
slipknotboy (2010. július 19. 13:34)
Jack Bauer (10/10)
néztem róla videót elég hangulatos játék ez
14
Anduril (2010. július 19. 11:47)
Inaktív)
Érdekes cikk írás, kissé érződik a tudatlanság a szövegben...
Biztos nem itta még meg a reggeli kávéját az illető.
13
Matthew120 (2010. július 19. 11:28)
Jack Bauer (10/10)
Gondolom, akinek már régebben megvan a sima AION, az csak fogja, és letölti...
12
Matthew120 (2010. július 19. 11:27)
Jack Bauer (10/10)
Most nem lehet kapni?
Nem is tudtam..

Viszont a kiegészítő jó dolog...^^
11
hiroki (2010. július 19. 10:44)
Jack Bauer (10/10)
azért egy-két helyen lehet kapni...
10
sleepyt (2010. július 19. 10:22)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Norbi35 6. kommentre:
 
Az AION nem ingyenes, csak a kiegészítőt tették bele a dobozba, hogy az új játékosnak ne kelljen több gigát felpatchelni..

9
tzjh89 (2010. július 19. 10:09)
Inaktív)
...válasz Norbi35 6. kommentre:
 
Pedig az Aion-ról első pillantásra látszik h nem ingyenes mmo. Sokkal sokkal jobb, össze sem lehet hasonlítani egy free mmo.-val. Anny most h szeptembertől a 2.0-ás update alapból benne lesz a dobozban nem kell külön letölteni. És ez nem kiegítő.
8
BlackCrow (2010. július 19. 09:56)
John Locke (7/10)
Eddig is lehetett bizonyos helyeken repülni a játékban.
7
Norbi35 (2010. július 19. 09:54)
Inaktív)
Semmivel sem különb,az Aion mint akármelyik ingyenes MMO!Hiába szép,meg repülni lehet(azt sem mindenhol)akkor is unalmas lesz egy idő után.
Azt meg végkép nem értem,hogy miért kell megint megvenni az alapjátékot,és hozzá az INGYENES kiegészítőt
6
_RiCE_ (2010. július 19. 09:52)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Sarakrael 1. kommentre:
 
Gondolom egybe pakolták a kieget és a játékot, aztán megpróbálják újra eladni a játékot.

Szvsz akit érdekelt az már kipróbálta (aztán vagy bejött neki vagy nem), akit meg nem azt ezután sem fogja.
5
zsombi10 (2010. július 19. 09:47)
Jack Bauer (10/10)
"immáron a repülésre is képesek leszünk"
...eddig is lehetett^^
Jó játék szerintem, a WoW után a WAR és az Aion volt az, amik egyedül megfogtak, pedig vagy 20-30 MMO-t kipróbáltam már.
4
Benczuur (2010. július 19. 09:33)
Inaktív)
Emiatt a játék miatt gondoltam, hogy belevetem magam az MMO-k világába, de aztán letettem róla

Szép, szép + minden, de valahogy akkor sem döntöttem úgy, hogy megveszem...
3
birkazoli (2010. július 19. 09:32)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Sarakrael 1. kommentre:
 
Ő én sem értem
2
Sarakrael (2010. július 19. 09:26)
Dr. Gregory House (9/10)
Most nincs a boltok polcain? Vagy én ezt nem értem.
1
Oldal: 1 |

Aion

Fejlesztő: NCsoft

Kiadó: NCsoft

Platform: PC | Stílus: MMO, Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Aion - Empyrean Calling trailer
AzAion új update-je, a 2.5-ös Empyrean Calling videója - egy-két előretekintéssel a 3.0-ra is - grafikai változások és egyebek.

Videó lejátszása

Grand Theft Auto 4 and Episodes From Liberty City

8.990 Ft

AION TESZTEK, ELŐZETESEK

AION HÍREK

AKTUÁLIS!

World of Warcraft - Minecraft alá modellezve

2012. február 10. 08:42

Eddig is elképesztő dolgokat alkottak játékosok a Minecraft enginjével. Ami most készül, azt nem lesz egyszerű felülmúlni.

Jó reggelt! 2012.02.10.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix