Hirdetés

Alan Wake 2 - a Remedy még nem mondott le róla

|

Jelenleg a Quantum Break a legfontosabb a Remedy számára, de nem elképzelhetetlen, hogy valamikor a jövőben elkészüljön az Alan Wake 2.

Hirdetés

Az Alan Wake nem lett annyira sikeres, amennyire a Remedy szerette volna. A játékból ugyan eladtak kétmillió példányt, de még így is alulmúlta várakozásaikat, így kénytelenek voltak egy időre félretenni a franchise-t, és valami újba fogni. 

Ez az új dolog a Quantum Break, aminek fejlesztése hamarosan befejeződik, így a stúdió már a jövőt tervezgeti. Sam Lake egy interjúban elmondta, hogy mindig is nyíltan beszéltek az Alan Wake iránt érzett elhivatottságukról, és nem mondtak le a folytatásról. Hozzátette azt is, hogy a Quantum Break ugyanannyira Remedy-játék, mint bármi más, így aki szerette a cég korábbi munkáit, most sem fog csalódni.

Az eredeti Alan Wake 2010-ben jelent meg, majd 2012-ben egy spin-off, az American Nightmare követte. Azóta láttunk már egy kukázott változatot az Alan Wake 2-ből, de a csapat akkor is hangsúlyozta, hogy nem hagyja örökre maga mögött a sötétség démonaival küzdő írót. Mi örülnénk egy folytatásnak, ti hogy vagytok ezzel?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)