Alan Wake - Titokzatos végjáték

Kapcsolódó játékok: Alan Wake

Gulius 2009. november 02. 11:26

A Remedy féltőn óvja legújabb sikervárományosát, így elképzelhető, hogy még az újságírók sem láthatják az Alan Wake végét.

Bizonyára mindenkivel történt már olyan, hogy kedvenc játékának, filmjének lelőtték a poénját. Nincs is ennél idegesítőbb, talán csak a meleg sör. A Remedy úgy érzi, nem éri meg kockáztatni, és azt fontolgatja, hogy az újságíróknak küldött Alan Wake tesztpéldányokból kihagyja a végjátékot.


Rosszindulatú egyének persze most mondhatják azt, hogy biztos nagyon gagyi, esetleg sablonos lett a befejezés, vagy esetleg az Alan Wake még nincs is készen. Nem tudni, de véleményem szerint az ötlet jó, mert már az is lelombozó, ha néhány bal lábbal kelt tesztelő csak annyit, ír, hogy neki biza nem tetszett. A legtöbb tesz ugyanis szubjektív, akármennyire is próbál az ember objektív maradni, olyan mesét pedig lehetetlen kitalálni, ami mindenkinek tetszik Szerintetek jó ötlet titokban tartani, hogyan végződik Alan Wake kalandja, vagy nem?


Már csak a The End felirat hiányzik...

    Pro:
  • ötletes harcrendszer
  • lélegzetelállító hangulat
  • hermeneutika
    Kontra:
  • néhány elnagyoltabb kataktermodell
  • néhány ismétlődő helyszín, belső tér
9.3

Címkék: alan wake, remedy, végigjátszás, preview, microsoft, kaland, horror, PC, Xbox 360, Akció, Kaland


Alan Wake - Titokzatos végjáték - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
kratyeklp09 (2009. november 14. 21:39)
Inaktív)
szerintem legyen titokba tartva mert ha az ember esetleg játszik a játékkal akkor mérföldeket ront a játék élményen ha tudod mi a vége pl: a far cry 2 nél a játék felénél voltam amikor megtudtam hogy a végén meghalunk és nem játszotam tovább ''mert minek ha úgyis meghalok ,,
53
sparty (2009. november 03. 09:05)
Inaktív)
Jó ötlet...arra, hogy jó a játék vagy nem rá lehet jönni a vége nélkül is...és ha a tesztelő azt írja, hogy annyira jó volt muszály megvennem a megjelenés napján, mert kíváncsi vagyok a végére... szal... ez a Remedy-től nagy húzás, és okos is!
52
3RroR (2009. november 03. 08:53)
Inaktív)
Tesztelőként azért elég gáz, hogy végigizzadod azt a néhány játékórát, aztán a befejező mozzanatok helyett csak stáblista. Ez kicsit olyan, mintha a filmek sajtóvetítésén kivágnák a végét, és nesze neked, írj kritikát az egészről úgy, hogy nem is láttad egyben.
51
3err0r (2009. november 02. 22:21)
Jack Bauer (10/10)
...válasz yulihuppy 46. kommentre:
 
körülbelül... nem fogy elég konzol, ostoroni kell a népet...
50
Franky25 (2009. november 02. 20:33)
Inaktív)
...válasz zozo1414 47. kommentre:
 
Mire kijön, már az Amd 6 magosai is rég nyugdíjba mennek
49
Franky25 (2009. november 02. 20:31)
Inaktív)
...válasz kirol 45. kommentre:
 
Látatlanban az csak minimum garf fölött leszel picivel...persze számít a kártya is, de 4 giga memória, azért pofátlan sok...a 20 giga hdd kapacitás is elég durva...

http://www.GameStar.hu/dragon-age-origins-gepigeny.html
48
zozo1414 (2009. november 02. 20:22)
Inaktív)
...válasz yulihuppy 46. kommentre:
 
pedig anno az alan wake-el prezentálták a core 2 quad q6600-pt
47
yulihuppy (2009. november 02. 19:58)
Kirk kapitány (6/10)
Hogy jó ötlet e, hogy a vége titok ,az " ki van zárva mer' én nem tudom" !! Az hergel igazán, hogy úgy szól a fáma: NEM JÖN PC-RE?!?! Banszáj -b*****anyád REMEDY!!
46
kirol (2009. november 02. 19:45)
Inaktív)
...válasz Franky25 42. kommentre:
 
Mi az a DA Origins?
Miért annyit igényel? Láttatlanban megmondom, hogy elfutna a gépemen C2D E8500-on GTX260-al fullon 1280*1024-ben. Szerintem.

Vagy tévednék?
45
Sesshomaru (2009. november 02. 19:39)
Jack Bauer (10/10)
jó 5let
44
Franky25 (2009. november 02. 19:23)
Inaktív)
...válasz kirol 41. kommentre:
 
Akkor lehet már 12 mag kell hozzá
43
Franky25 (2009. november 02. 19:23)
Inaktív)
...válasz kirol 40. kommentre:
 
Miért a Dragon Age origins miért igényel 4 magot? Nem stílus teremtő grafika...
42
kirol (2009. november 02. 18:52)
Inaktív)
Videó:
Alan Wake PC videó

3 -azaz HÁROM- éves a videó!
41
kirol (2009. november 02. 18:50)
Inaktív)
...válasz Rics92 39. kommentre:
 
Az már egy ezer éves videó, amit a 4 magos intel megjelenésekor láthattunk.
Valamit hazudni kellett, hogy vegyék a 4 magos procit.
Az a grafika, amit videókon látunk, nem igényel 4 magot szerintem, ha értelmesen van optimalizálva.
40
Rics92 (2009. november 02. 18:09)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Franky25 38. kommentre:
 
Hol láttad azt a videót?
39
Franky25 (2009. november 02. 17:17)
Inaktív)
...válasz Lacika123 36. kommentre:
 
Egyenlőre nem...nekem ez az utolsó infom, ha megjelenik boxra, akkor utána 6-12 hónap múlva, de láttam egy teszt videót 4 magos gépen(persze overlockolt) nyomták, és a fejlesztők azt mondták ez kell hozzá, mivel javították a az enginet, és így többet zabál
38
Ricsi_Gamer (2009. november 02. 16:52)
Inaktív)
Ez is jó game lesz.
37
Lacika123 (2009. november 02. 16:24)
Inaktív)
Am a játék akkor kijön pc-re??Olvastam cikkeket 1ikbenigen másikban nem vki tudja h akkor jön-e v nem??
36
NoRb1 (2009. november 02. 16:22)
Inaktív)
Ez jó ötlet:D és nagyoon várom a játékooot:D és rohadt szar a meleg sör, és zirci feszten az volt nyáron :S
35
Franky25 (2009. november 02. 16:21)
Inaktív)
...válasz kilipeti 28. kommentre:
 
Jönni fog az 2010 februárban...ha viszont nem, akkor a sok AAA cím miatt megfeledkezik mindenki róla, és akkor csengettek a cégnek...
34
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |

Alan Wake

Fejlesztő: Remedy Games

Kiadó: Microsoft

Platform: PC, Xbox 360 | Stílus: Akció, Kaland

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

GS Hype - 2012.03.13. (CryEngine 3,Tim Shafer,Alan Wake,Spec Ops,Risen 2)
Ma EndreMan hozott híreket, és annak rendje és módja szerint, amin fel lehetett azon fel is háborodott!

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Grand Theft Auto 4 and Episodes From Liberty City

8.990 Ft

ALAN WAKE TESZTEK, ELŐZETESEK

TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.16.

2012. május 16. 22:00

Ma eléggé megkacagtatott az a Rodolfó videó, amelyet a későbbiekben ebbe a Jó Éjt!-be is belefűztem - érdemes megnézni!

Batman: Arkham City - így készültek a hangeffektek

Epic Mickey 2 a színfalak mögött

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. áprilisi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix