Hirdetés

Alien: Isolation - Ripley lánya a főszerepben?

|

Egy névtelen forrás további információkat közölt a tegnap felbukkant Alien: Isolationről. Izgi lesz.

Hirdetés

Tegnap megtudtuk, hogy a 20th Century Fox bejegyeztette az Alien: Isolation védjegyet, amiről sokan azt gondolták a Creative Assembly új projektjét takarja.

Nos, valószínűleg igazuk van. A Kotakunak nyilatkozó névtelen forrás elmondta, hogy az Alien: Isolation jövőre jelenik meg jelenlegi és következő generációs platformokra, és a Total War sorozatot gondozó csapat számára új kihívást jelent, lévén egy lopakodós-horror FPS lesz. A főszerepben Amanda Ripleyvel, Ellen Ripley lányával találkozhatunk, akinek életét csak nagy vonalakban ismerjük (mire Ellen visszatért az űrből, ő már meghalt). A játékidő jelentős részében egyetlen űrállomáson fogunk bolyongani, és jórészt csak egy xenomorph vadászik majd ránk - Amandának inkább klónokkal és katonákkal kell megküzdenie. Továbbá azt is megtudhattuk, hogy a SEGA nem vette fél vállról az Alien: Colonial Marines bukását, és legalább egyszer elhalasztotta az Isolationt; a játékot az E3-on tervezték leleplezni, de úgy döntöttek, várnak még vele. És milyen jól tették. Hivatalos bejelentés továbbra sincs, de elkerülhetetlen, hogy a SEGA vagy a Creative Assembly a napokban megerősítést küldjön. Nyilván várjuk szeretettel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)