Hirdetés

Alien: Isolation - ezért nem lesz benne co-op

|

A fejlesztők fontolgatták a kooperatív többjátékos mód beépítését, tök jó ötleteik is voltak, de végül mégsem került a játékba. Meg is indokolták, hogy miért.

Hirdetés

A The Creative Assembly-féle Alien játéktól hangos most minden. A pár napja közzétett információk és anyagok után egyelőre bizakodunk, de mind tudjuk, hogy a trailerek, mint a termékfotók, nem feltétlenül tükrözik a valóságot.

Az újságírók is megrohamozták kérdéseikkel a fejlesztőcsapatot, akiknek viszonylag új a terep. Az RPS például arról kérdezte Al Hope, kreatív vezetőt, hogy lesz-e a játékban co-op, az úriember pedig kifejtette, hogy miért nem: „Az egész főleg az egyjátékos élményről szól. Gondolkodtunk rajta, nem mondom, hogy nem - és elég jó ötleteink voltak ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor számunkra mindig az egyjátékos élmény volt a legfontosabb.”

JonMcKellan, a felhasználói felületért felelős vezető hozzátette: „Úgy gondolom, hogy ha megnöveled az emberek számát, már nem lesz senki túlerőben ellened. Ha két vagy három embernek kellene megküzdenie egy aliennel, teljesen más lenne az élmény, összedolgozva próbálnátok legyőzni ahelyett, hogy csak a túlélésre játszanál. Csak jobbnak láttuk egyjátékosnak hagyni [a játékot].”

Az Alien: Isolation 2014-ben jelenik meg Xbox 360-ra, Xbox One-ra, PlayStation 3-ra, PlayStation 4-re és PC-re, és egyelőre nem akarjuk megbélyegezni a „Colonial Marines-tragédia” miatt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)