Hirdetés

Alien: Isolation - a Lost Contact DLC sem lett könnyebb

|

Hasonlóan az előző csomaghoz, a Lost Contact DLC sem a sztorit folytatja, hanem a veterán túlélőknek szánt kihívások sorát bővíti. Az Alien: Isolationbe az előző DLC-vel bekerült Salvage mód most még nehezebb lett.

Hirdetés

Az Alien: Isolation kifejezetten jól teljesített az eladásokat tekintve is, akik pedig rákattantak a legújabb Alien-kalandra, még most is találhatnak új kihívásokat a túlélőhorrorban. A legújabb DLC is némi extra nehézséget tartogat azoknak, akik esetleg már végeztek volna az összes eddigi móddal.

A Lost Contact nevű DLC-ben az előző csomagban bemutatott Salvage módját bővíti ki. Ezúttal Axel bőrébe bújhatunk, aki az űrállomás egy részében elszigetelődik kollégáitól. Ezúttal tíz kihívást teljesíthetünk majd, miközben a játék legkeményebb ellenfelei ólálkodnak körülöttünk. A Salvage módhoz hűen minden küldetés után fejlesztéseket kapunk, illetve pontokat. Ha akarjuk, ezekből vehetünk egy mentési helyet, a kockázat csökkentéséért cserébe viszont alacsonyabb lesz a ranglistákra is felkerülő végső pontszámunk.

 

Az Alien: Isolation negyedik DLC-je ma jelent meg, tehát már tölthetitek is, amennyiben a legnehezebb kihívásokra vágytok, amiket a játék valaha ajánlott.

Nektek hogy tetszettek a sztorin kívüli módok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)