Hirdetés

Aliens: Colonial Marines - egyre csúnyább ez az ügy

|

Újabb botrányos fordulatot vett a játékvilág utóbbi pár évének legundorítóbb ügye. A SEGA nem hagyja kibújni a Gearboxot az Aliens: Colonial Marines peréből.

Hirdetés

Az Aliens: Colonial Marines körülötti hiszti már hosszú hónapok óta tart, miközben mi az újra a mozikba kerülő Nyolcadik Utas: a Halál és franchise feltámasztását ígérő Alien: Isolation miatt örömködünk.

Az Aliens: Colonial Marines ügye azóta már a bíróságon van, ahova igazából való, és eleinte úgy tűnt, hogy a SEGA-nak ez a kanyar elég sok pénzébe kerül majd. A Gearbox közben igyekezett angolosan távozni a tárgyalóteremnek még a környékéről is, de a SEGA most benyújtott egy keresetet, amiben azt állítják, hogy a Gearbox ugyanannyira felelős a játék marketingjéért, mint ők, sőt, gyakran a saját kezükbe vették az irányítást és a kiadó tudta nélkül intézkedtek. Ez szöges ellentétben áll a Borderlands fejlesztőjének júliusi kijelentésével, amiben azt mondták, hogy semmi közük sem volt a marketinghez.

A Gearbox ezzel igyekezett kibújni a per alól, viszont a SEGA által szeptember 2-án benyújtott kereset ezt megnehezítheti. A kiadó elmondta, hogy a szerződés szerint ők intézik az Aliens: Colonial Marines marketingjét, mindenről kötelesek egyeztetni a Gearbox-szal, ráadásul azt is kimondja, hogy "a marketingstratégia és a hozzá tartózó assetek kidolgozása is közösen kell, hogy történjen". 

A SEGA nem titkolt szándéka volt, hogy a Gearbox sztárfejlesztőjét, Randy Pichfordot is felhasználja a játék népszerűsítésére, az ajánlattételben ezt külön ki is emelték, mint garanciát arra, hogy világszerte címlapon lesz az Aliens: Colonial Marines. Pichfordról tudjuk, hogy nem igazán érdeklik a szabályok és előszeretettel megy a saját feje után, ezért 2012 októberében a Matt Eyre (Sega) és a Gearbox marketingosztályának alelnöke, Steve Gibson leveleztek is arról, hogy ne használják Pichfordot a kampány hátralevő részében. "Randy [Pichford] azt csinál, amit akar. Megcsinálta már kétszer [A Borderlands 2-nél], annak ellenére, hogy megkérték, hogy ne tegye" - olvasható a levelezésben.

A SEGA augusztusban már rábólintott arra, hogy kifizeti az 1,25 millió dolláros büntit, de a Gearbox nem volt hajlandó kivenni ebből a részét. A kiadó most azt szeretné, hogy a bíróság kötelezze a fejlesztőt a felelősségvállalásra. A következő meghallgatás október 29-én lesz, most már igazából fogalmunk sincs, hogy mi is fog történni. Legalább már az nem kérdés többet, hogy átvertek minket, most már csak azon megy a vita, hogy kicsoda.

Nektek mi a véleményetek? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)