Alpha Protocol - Egy kiborult fejlesztő véleménye

Kapcsolódó játékok: Alpha Protocol

Gulius 2010. május 29. 11:31

A májusi GameStarban leteszteltük, tegnap már az online sajtó is véleményt formált, de mindig akad különvélemény.

Érdekes projekt az Alpha Protocol. Az Obsidian első teljesen saját alkotása meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült. Az átlagosan olyan 70-80 százalékosra ítélt játék kapott már 20 százalék körüli kritikát is. Tény, hogy az Alpha Protocol néhány eleme nincs a helyén.


Az egyik legdurvább kritikát a Joystick.com-on olvashattuk, ahol a kommentek között egy állítólagos fejlesztő is elmondta a véleményét. Szerint a játékot két éve ki kellett volna kukázni, elsősorban a fődizájner Chris Parker miatt. Parker nemcsak dizájner, hanem az Obsidian egyik tulajdonosa is, és állítólag rettenetes amit művelt. Nem hallgatott senkire, mindenkinek pontosan azt kellett tennie amit mondott, hiába nem működött a dolog. A SEGA sem segített a helyzeten, ők átlag havonta kértek dizájnbeli változtatásokat, amibe Parker minden vita nélkül belement, tovább fokozva a káoszt. Az anonim fejlesztő szerint egy csomó alkalmazott lelépett, mert nem bírta a feszültséget, és a fejetlenséget. Egyszóval Parker megalomániája, és a SEGA határozatlansága vezetett ahhoz, hogy az Alpha Protocol nem lett tökéletes. Nem kell azonban kétségbe esni, mert a munkatárs szerint a New Vegas fejlesztése nagyszerűen halad, ott nincsenek ilyen gondok, sőt van már egy bejelentésre váró projekt is, ami szintén nagyon ígéretes, talán az lesz az, ami az Alpha Protocol lehett volna. A fenti a állítólagos fejlesztő véleménye, nem a miénk. Személyes tapasztalat alapján azt mondhatom, hogy az Alpha Protocol valóban nem hibátlan, de azért annyira nem is katasztrofális.


Fedezlek hátulról

Címkék: alpha protocol, kritika, obsidian, sega, fejlesztés, PC, Playstation 3, Xbox 360, Akció, Szerepjáték


Alpha Protocol - Egy kiborult fejlesztő véleménye - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | következő... |
Dracon (2010. június 20. 10:54)
Adama admirális (8/10)
...válasz cartman01 83. kommentre:
 
A Black Isle-nek semmi köze a Baldurs Gate-hez, csak annyi hogy feltűnnek a játék indításakor. Mielőtt hülyeséget állítanál nézz már utána a dolgoknak please!!!!
A Baldurs Gate teljes egészében Bioware fejlesztés, nem csak segítettek benne.A Fallout 2-őt meg csak befejezték a lényegi munka Tim Cain-éké volt, akik a Fallout 2 készítése közben hagyták el az Interplayt. Az a két fődizájner, aki az Obsidian fejese igazából a Fallout 2 utáni projectekért felelős vagyis az Icewind Dale 1-2-ért, és a Planescape: Torment-ért.
103
Devilino (2010. június 17. 10:57)
Inaktív)
Hali!

Én is végigtoltam, nagyon csalódtam. Az egésznek nagyobb volt a füstje, mint a lángja...

csak röviden: unszimpatikus főhős, gyenge párbeszédek, béna mozgás, még bénább harc. A karakterekbe annyi élet van, mint egy hordozható notebook táskában (Mina szabályosan félelmetes). Az egész játék 3 fő helyszínből áll, plusz az endgame (nc).

Vannak benne hangulatos dolgok (az emailezés menő), valamint tőlünk függ a sztori, az adott válaszok alapján, de nem igazán érzem, hogy a többi opció miatt érdemes e megint végig tolni. Egyszóval nagyon sok sebből vérzik, össze lett ez csapva.
102
Nimlot (2010. június 04. 06:36)
Inaktív)
Én kipróbálta. Gyors vélemény:
Elcseszett párbeszédek, pl ugyan abban a gondolat menetben lehetünk telljesen ellenségesek aztán meg zöldfülűek, ez engem nagyon zavart. A mozgás egyszerüen katasztrofa, ahogy írják legalább 2 évre visszamenőleg lehetett volna ez elfogadott, a közelharc egyszerűen nevetséges (pedig traileren milyen jól festett :'( ). Oké ráhúzták h RPG de könyörgöm egy ládáról 2 fix ponton lehet csak leugrani? Az meg a játék pikantériája h haladsz a fal mögött és úgy követ a célkeresztjében az mg mögött álló fazon, csak arra várva h az árnyékodat meglássa.
A pozitívumai a sztori, a fegyverek és a lehetőségek. Különféle döntéseket hozol amik befolyásolják a történet alakulását (elvárható egy rpg-től) ami tetszik h pár másodperced van csak a válaszadásra, így jóval életszerübbnek tűnik egy egy párbeszéd, nem mint mass effectben két válasz között kitakaríthattad a szobád. A felszerelés nagy hangsúlyt kap, van ketyere bőven (szintén elvárható). Lehetsz bármilyn tipusú játékos: "bemegyek és szét szétb*szom a szájukat" vagy "előbb benézek a kulcsjukon". Végre nem azt látom h 10 fegyvert hurcibál a fazon. És háááála az alkotóknak... nem azzal az azúrkék szemű próbababával kötelező játszanunk, ugyanis kicsit átalakítható a karakter.
Összegezve: a lehetőség megvolt h nagy legyen, de kémjátékban a Splinter cell a földbegyalázta, minden szempontból. RPG szemszögből a sztori és szöveg elfogadható, de harcrednszerileg a Hellgate London-ban sokkal jobb munkát végeztek.
Végül annyi nem is lett rövid :S
Csirió!
101
Vendetta (2010. június 02. 18:04)
Jack Bauer (10/10)
Meg lett itt a 100. komment!!!
100
Vendetta (2010. június 02. 18:04)
Jack Bauer (10/10)
Elég kaki lett ez a game!
99
foxxi (2010. május 30. 13:28)
Adama admirális (8/10)
Hát bizony, ez a hibái ellenére egy nagyonon hangulatos kis játék lett.
98
Famousken (2010. május 30. 10:30)
Inaktív)
nemtom , nekem nem tűnik annyira gagyinak , így a videók alapján szentem azért elég játszható lett :S
97
hagymaschips (2010. május 30. 10:15)
Inaktív)
hát bizony ez nagyon egy elcseszett játék lett.
96
kemotox (2010. május 30. 09:58)
Inaktív)
...válasz Wilska 73. kommentre:
 
hát ezt nagyon benézted, figy, fuss ujra neki, olvasd el mégegyszer amit irtam. rohadtul nem ezt irtam de semmi baj. ja és te irtad hogy nem érdekel mit gondol más (vagy valami ilyesmi), ja és attol még ugyanolyan kis nyomorék maradsz. nemtom honnan szedted ezeket a dolgokat, de rohatdul nem ez jön le akommentemböl. de hajrá, probálkozz még.
nem látod hogy mindenki ellened van?
ja és ugorj a kutba a nyomorék kisfiaddal együtt xD
95
Iwashi (2010. május 30. 09:45)
Inaktív)
Hát mondjuk talán nem rambózva kéne játszani egy kémkedős játékot, és talán nagyobb élvezet lenne. Mondjuk én még nem próbáltam ki, de látszik, hogy tényleg az emberek azonnal lehúznak egy játékot, amint a sajtó is lehúzza... Mondjuk én tipikusan az az ember vagyok akinek még a full gagyi 60%-os játékok is tudnak tetszeni lol

Az meg mitől gond, ha a "headshot" mégsem lesz headshot egy rpg-ben? Shadowrunban (nem a bűnrossz multijátékban, hanem az asztali RPG-ben) is lehet, hogy elmondod a mesélőnek, hogy fejre célzol, de ha a kocka nem úgy hozza ki, még az is lehet, hogy full mellé lősz és a túszt találod el (vagy a bombát és az egész ház felrobban, de ahhoz nagyon nagy balszerencse kell lol)
94
Janny (2010. május 30. 08:57)
Inaktív)
Ez a játék tényleg nem lett tökéletes kb. az első 10 percben 3 grafikaii hibába ütköztem , de legalább jól megnevettetett.A karakterek mozgásával is akadt egy kis nézeteltérésem. Kár érte pedig úgy vártam. A párbeszédek se túl megnyerőek. Egy próbálkozást azért megért.
93
dzsedáj (2010. május 30. 00:54)
John Locke (7/10)
Úgy kell felfogni az egészet, mint egy B kategóriás akciófilmet. Úgy élvezhető :D Én normalon fegyver nélkül lekaratézok mindekit mert annyira hülye az ellen :D
92
madminute (2010. május 29. 23:48)
Inaktív)
a sok óvodás p ö cs most azért húzza le a játékot mert mások is lehúzzák..
nem baj majd egyszer talán felnőtök és lesz önálló véleményetek a világról...
vagy nem és megmaradtok tölteléknek...
végül is arra is szükség van
nyomik
91
RTomi21 (2010. május 29. 22:04)
Inaktív)
kár, hogy nem lett vmi jó játék. de én biztosan kipróbálom
90
zolo96 (2010. május 29. 22:01)
Adama admirális (8/10)
Ez nem tetszős game. És a story sem segít rajta.
89
Vergil_20 (2010. május 29. 21:33)
John Locke (7/10)
Nem hibátlan az biztos.A játék egyetlen értékelhető pontja a story.A játékmenet, az egyszerűn élvezhetetlen.
88
bashka (2010. május 29. 20:31)
Dr. Gregory House (9/10)
OFF:
Nanana Az MDK 2 (főleg akkoriban) csúcskategóriás akciójáték volt, mai szemmel nézve is százszor többet ér rengeteg TPS-nél...én imádtam anno, a karakterek abszolút jól ki voltak dolgozva, nem csak akció volt, hanem voltak agyalások is akadtak bőven(főleg a prof-fal) és az egészet átlengte az a sajátos (kissé beteges, morbid) humor, ami tökéletesen passzolt az amúgy sem rossz sztorihoz...
ON: most már egyre jobban kíváncsi vagyok erre a játékra. Én jó dolgokat vártam tőle, remélem nem kell nagyon csalatkozni. A következő projectet pedig várjuk szeretettel, ha csak jobb lesz.
87
Gabenn (2010. május 29. 20:24)
Adama admirális (8/10)
Pár óra játék után Gothic 3 érzésem lett, csak erősebben. Szerintem fél vagy egy év múlva érdemes lesz visszanézni a játékra.Persze mondom ezt úgy, hogy az RPG a kedvenc kategóriám és különösebben nem érdekel a grafika.

Wilska: Miért érzed úgy, hogy meg kell védened magad? Nem is ismered ezeket az embereket. Nem mindegy, hogy mit gondolnak?
86
3err0r (2010. május 29. 19:04)
Jack Bauer (10/10)
...válasz jim78 82. kommentre:
 
nem csak egyre... tartom, és emelek két jármű-pokolgéppel...
85
cartman01 (2010. május 29. 19:01)
Inaktív)
Jaj és Sonic Chronicles: The Dark Brotherhood valami Nintendos idiótaság RPG-nek álcázva. Akkor most a BioWar is szar fejlesztő csapat, mert kiadott ilyen gyenge játékokat? Szerintem nem...
84
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | következő... |

Alpha Protocol

Fejlesztő: Obsidian Entertainment

Kiadó: SEGA

Platform: PC, Playstation 3, Xbox 360 | Stílus: Akció, Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Alpha Protokoll - Igazságos befejezés -part2
Alpha Protokoll - Igazságos befejezés, melyben a jó megbűnhődik és a gonosz elnyeri a méltó jutalmát. Persze ez attól is függ a gamernek ki számít jónak és gonosznak.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Alpha Protocol

4.990 Ft

ALPHA PROTOCOL TESZTEK, ELŐZETESEK

TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.16.

2012. május 16. 22:00

Ma eléggé megkacagtatott az a Rodolfó videó, amelyet a későbbiekben ebbe a Jó Éjt!-be is belefűztem - érdemes megnézni!

Batman: Arkham City - így készültek a hangeffektek

Epic Mickey 2 a színfalak mögött

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. áprilisi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix