Hirdetés

Többen otthagyták az Amazon játékfejlesztő stúdióját

|

Nincs szerencséje mostanában az Amazonnak, a munkahelyi körülmények kemény kritikája után most a játékfejlesztő stúdiójukból távoznak igen nagy nevek.

Hirdetés

Az Amazon mostanság nincs valami jó helyzetben PR szempontból: a napokban rengeteg kritika érte a céget, ugyanis sok alkalmazott beszámolójából az derült ki, hogy iszonyatos körülmények között kell dolgozniuk. Emellett úgy tűnik, hogy a játékiparba való beszállásuk sem megy éppen zökkenőmentesen, ugyanis több nagy tapasztalattal rendelkező kolléga is elhagyta az Amazon Game Studios csapatát.

Többek között Clint Hocking, a Splinter Cell 3 és a Far Cry 2 egykori kreatív szakembere is elhagyta a céget. Ez még annyira nem meglepő, hiszen ő amúgy is elég sokat ingázik a nagyobb stúdiók között, de nem ő az egyetlen, aki a távozás mellett döntött. Eric Nylund több, mint 10 évet húzott le a Microsoftnál mint a Halo narratív dizájnere, most pedig ő is elhagyta az Amazon stúdióját Jonathan Hamellel, a Crystal Dynamics egykori munkatársával együtt.

Persze még nincs minden veszve, hiszen a Portal kitalálójaként ismert Kim Swift, illetve a szintén a Valve-nél tanult Tom Leonard még mindig tartják a frontot az Amazonéknál, arról nem is beszélve, hogy az ilyesmi nem ritka a játékfejlesztőknél. Ebben az iparban nagyon gyorsan forog a munkaerő, hiszen a legtöbben csak egy fix projektre csatlakoznak, így az is lehet, hogy a fenti három kolléga egyszerűen befejezte a munkáját a cégnél.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)