Hirdetés

Többszáz embert bocsátott el az Angry Birds fejlesztője

|

Hiába töltötték le az Angry Birds 2-t több tízmillióan, a Rovio komoly leépítésre kényszerűlt.

Hirdetés

Egy ideje valami nincs rendben a finn Roviónál. Hiába a számtalan Angry Birds játék és a megannyi egyéb termék, tavaly karácsony előtt 110 főt bocsátottak el, most pedig újabb dolgozóktól vált meg a cég.

A mai nappal a csapat 38 százaléka, összesen 260 ember vesztette el állását. Pekka Rantala, a stúdió feje azzal indokolta a lépést, hogy a Rovio céljainak elérése érdekében változásokra volt szükség, és bár a döntés nehéz volt, kénytelenek voltak meghozni. 

A The Guardian jelentése szerint 2014 folyamán a cég valódi játékokból és merchandise-ból (pólók, sapkák, egyéb kézzel fogható termékek) származó bevétele 43 százalékkal csökkent, de a hanyatlás már 2013-ban elindult, amikor a 2012-es profit felét sikerült elérni. Az Angry Birds 2-t hiába töltötték le több mint harmincmillióan, mivel ingyenes játékról beszélünk, közvetlenül nem, csak az alkalmazásbeli vásárlások után lett bevétel.

Ha a cég fenn akar maradni, kénytelen lesz az erősen túlhasznált franchise mellett valami újjal előállni; ugyanakkor az Angry Birds LEGO készletek és a 2016-os animációs film újra dobhat egy kicsit a népszerűségén. Kérdés, hogy ez megmenti-e a Roviót, vagy mire megjelennek, a kutya nem lesz már kíváncsi rájuk, mert jön egy újabb Minyonok, eluralkodik a Star Wars-őrület, vagy ki tudja, mi lesz az, amit minden boltban, minden sarkon látni fogunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)