Hirdetés

Hangya - traileren a legkisebb Bosszúálló

|

A hangyányi ízelítők után a Marvel bemutatta az Ant-Man teljes kedvcsinálóját is.

Hirdetés

Az Agent Carter sorozattal együtt megérkezett Az igenember rendezője által készített Ant-Man film első látnivalója is.

A nemrég kiadott hangyaméretű, majd normális teasert követően végre szemügyre vehetjük az Ant-Man, vagyis magyarul a Hangya első valamirevaló trailerét is. A történet középpontjában egy bizonyos Scott Lang (Paul Rudd) áll, akinek egy speciális öltözéket használva megvan az a képessége, hogy a testméretét képes teljesen lecsökkenteni, miközben a fizikai ereje a sokszorosára nő. Mentora, Dr. Hank Pym (Michael Douglas) segítségével fel kell ébresztenie a benne szunnyadó hőst, hogy megtervezzenek, majd végrehajtsanak egy lehetetlennek tűnő rablást, amivel megmenthetik a világot a biztos pusztulástól.

Elsőre a történet és a fenti trailer sem túl acélos, de a Marvelnek bőven van még ideje bizonyítani, hiszen a Hangya pár héttel a Bosszúállók: Ultron kora megjelenése (május 7.) után, valamikor júliusban debütál majd. A mellékszerepekben feltűnik még Evangeline Lilly, Corey Stoll, Michael Pena, Judy Greer, T.I. és John Slattery is.

Szerintetek jó lesz?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)