Army of Two: The 40th Day - Előzetes

Kapcsolódó játékok: Army of Two: The 40th Day

Gulius 2009. március 22. 12:59

Rios és Salem, a két kőkemény zsoldos katona, ezúttal Sanghajban tesz rendet.

Az EA Montreal tavalyi Army of Two játéka, bár a kritikusokat nem győzte meg száz százalékosan, annyira azért sikeres volt, hogy a kiadó elkészíttesse a folytatást. Ismét az EA Montreal berkeiben készül a játék, és az egyelőre misztikus " A 40. Nap" alcímet viseli. Hogy ez pontosan mit is jelent, valamint a sztori még teljesen titkos, így csak találgathatunk. Az első rész összeesküvés elmélete után, most egy új szituációba kerülnek főhőseink. Rios és Salem - immár saját cégük vezetőiként - egy terroristák által lerombolt Sanghaj utcáin küzdenek a saját életükért, és ha esetleg úgy döntünk, a civil lakosságot is segítik.

Akkor háromra, oké?

Az Army of Two legnagyobb vonzereje mindenképpen a nagyszerű co-op kampány volt. Maga a sztori, és a játékmenet nem volt semmi extra, sőt akár középszerűnek is nevezhetnénk, de hála a jól eltalált co-op résznek, a viszonylag szép grafikának, az Army of Two sikeres lett. A folytatásban a co-op rész még hangsúlyosabb lesz, ezért például az első részben használt M.I.-t teljesen újraírtak. Jól is tették, mert az Army of Two egyik legzavaróbb hibája pont az volt, hogy ha nem egy haverral toltuk, akkor a számítógép által irányított társunk hajlamos volt a bénázásra, elakadásra, így igencsak megnehezítette, vagy akár ellehetetlenítette a dolgunkat. Az EA Montreal esküszik rá, hogy ilyesmi immár nem fordulhat elő, és gépi társunk hiba nélkül hajtja végre a legbonyolultabb, két személyt igénylő taktikákat is. Ezek a speciális megoldások is megújulnak, az első részben inkább csak poénból használt közös megmozdulások a folytatásban nélkülözhetetlenek lesznek. Képzeljük el például a következő szituációt. Az egyik házban túszokat tart fogva két pimasz fráter. Az ablakok bedeszkázva, így nem láthatjuk, pontosan hol helyezkednek el. Semmi gáz, előkapjuk a mesterlövészpuskát, és pozícióba mozgunk, míg társunk szépen fellopakodik az emeletre, ahonnan tökéletes rálátása nyílik a rosszfiúkra. Miután „megfestette" nekünk a célpontot, mi már simán leszedhetjük a gaz ellent, átlőve a deszkán. Ebben az esetben, mindkét szerepet eljátszhatjuk, és gépi társunk - elméletileg - profin fogja értelmezni a szituációt. Természetesen, ha ketten vagyunk, az egész sokkal egyszerűbb, de az EA Montreal is tudja, hogy sokan azért még most is egyedül tolják a játékokat.


Civilek a pályán!

Az Army of Two első része nagyrészt a pénzről szólt. Pénzért tudtuk a fegyvereinket, és egyéb felszerelésünket fejleszteni. Ez a rész nem nagyon változik a folytatásban sem, de bejön egy feature. Sanghaj káosz dúlta utcáin sokszor kell majd morális döntéseket hoznunk. Az utcákon az ellenséges katonák összeterelik a lakosságot, hogy aztán kivégezzék őket, vagy valami egyéb disznóságot műveljenek velük. Nekünk kell eldöntenünk, vajon segítünk-e ezeken a szerencsétleneken, sorsukra hagyjuk őket, elkerülve az egész bandát, vagy pedig Ramboként rohamozva ledarálunk mindenkit, aki az utunkba kerül. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy viselkedésünk befolyásolná a végkifejletet, de nem lennék meglepve, ha így lenne. Szerintem legalábbis mindenképpen díjazni, büntetni kellene a hozzáállásunkat, hiszen amúgy nem sok értelme lenne az egésznek. Az EA Montreal megpróbálja a két főszereplőt is közelebb hozni hozzánk, ezért aztán Rios és Salem, ha éppen nincs ellenség a közelben, felcsapják maszkjaikat, ezáltal is tudatosítva, hogy ők nem csak agyatlan gyilkológépek, hanem emberi lények.


Fedezz már, te állat

A harc lesz az a rész, ami a legkevesebbet változik az első részhez képest. A jól bevált, leginkább MMO játékokban használt aggro rendszer viszonylag jól működött az első részben, így azt hagyták is, úgy ahogy volt. A fedezékek használata során egyértelműen a Gears of War volt a példakép. Az Army of Two esetében talán még egyszerűbb a helyzet, hiszen itt még gombot sem kell nyomnunk, hogy embereink fedezékbe vonuljanak, elég megközelíteni bármit, ami mögé el lehet bújni, s embereink azonnal lekushadnak. A fedezékek mögött aztán csúszhatunk, mászhatunk, a fegyverünk csövét kidugva magunkra vonhatjuk az ellenség tüzét. Egyébként az Army of Two az első olyan játék, ahol ez a fedezékből való tüzelés valóban arra használható, amire kitalálták. Itt ugyanis nem az a cél, hogy az ellenséget leszedjük, hanem hogy magunkra vonjuk a figyelmet, míg társunk hátulról becserkészi az ellenséget. Erre pedig tökéletesen alkalmas, főleg ha fegyverünket „aggrora gyúrjúk". A második részben végre már átlőhetünk egyes tereptárgyakon is, egy kellőképpen erős puskával. A deszkafalak, és vékonyabb falak sem állhatnak ezúttal az utunkba. Ilyenkor persze nem árt, ha társunk bejelölgeti nekünk a célpontokat, de például lehet a torkolattűz alapján is próbálkozni. A pénz most is fontos szerepet játszik majd, és bár most nem utazgatunk egyik helyszínről, a másikra, mellékküldetéseket most is kaphatunk, amiket vagy elfogadunk egy kis plusz pénzért, vagy figyelmen kívül hagyunk. Utóbbi esetben, természetesen egyre nehezebb dolgunk lesz, mert zsozsó híján képtelenek leszünk megvásárolni a legtutibb cuccokat.  Érdemes néhány szót a grafikára is vesztegetni. Az első rész kapcsán sokan kritizálták, hogy a pályák túl élettelenek, sivárak. Ezúttal ilyen gond nem lesz, Sanghaj utcáin folyamatosan zajlanak az események. Épületek dőlnek össze, repülőgépek húznak el felettünk, esetleg le is zuhannak, civilek, terroristák rohangálnak, miazmás. A bemutatott demó alapján ez a rész nagyon jól sikerült, a hangulat nagyon ott van.


Egyelőre ennyit tudunk az Army of Two: 40th Day című folytatásról, de hát van még idő bőven, hiszen a megjelenés az év végére van belőve. A fejlesztők állítása szerint, nagyon odafigyeltek a felhasználók által sérelmezett részekre, és minden téren igyekeznek olyan játékot készíteni, ami megfelel az ő elvárásaiknak. A co-op rész a látottak alapján nagyon ütős lesz, és a fejlesztett mesterséges intelligenciának hála, immár egyedül is jól fogunk szórakozni. A két főhős is egyre szimpatikusabb, ahogy két összecsapás közt megvitatják a dolgokat, esetleg simán csak viccelődnek, heccelik egymást. Amennyiben valamit nagyon el nem szúrnak az EA Montrealos srácok, minden esély megvan rá, hogy egy pöpec kis játékot kapjunk idén karácsonyra.

GameStar

    Pro:
  • coop
  • festhető arcmaszkok
  • hangok
    Kontra:
  • sztori
  • nem elég mély bajtárs-szindróma
76

Címkék: army of two, the 40th day, előzetes, akció, folytatás


Army of Two: The 40th Day - Előzetes - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
vebjedi (2009. július 11. 23:39)
Jack Bauer (10/10)
Kár, hogy nem jön ki PC-re, szívesen kipróbálnám a co-op módot:D
19
azgrael (2009. június 17. 11:29)
Kirk kapitány (6/10)
szerintem is nagyon jó lesz. kíváncsi vagyok vajon psp-re hogy csinálják meg...
18
márki-g (2009. május 01. 10:18)
Inaktív)
szerintem király lesz én már xbox360 on is nagyon várom
17
zola0306 (2009. április 08. 18:24)
Inaktív)
Nagyon jó kis game lessz ez!Az első rész is nagyon király volt!PS3-omra tuti jön a többi,nemnagyon érdekel,főleg nem Pc....
16
GeniousM (2009. április 03. 19:37)
Inaktív)
Nekem meg van Xbox360-on az első rész, ez is biztos jó leszVárom!! Ez biztos lesz Xboxra, vagy nem?
15
lavezzi (2009. március 26. 19:15)
Inaktív)
Jó lessz!Én várom!
14
matebacsi (2009. március 25. 19:21)
Inaktív)
jo lesz! várm! ez lesz a legjobb coopos játék mert az 1 is az volt... eddig--..
13
JimmySmog (2009. március 24. 18:20)
Jack Bauer (10/10)
Jó kis co-op móka lesz ez!
12
Tomo95 (2009. március 24. 10:44)
Inaktív)
...válasz 8. kommentre:
 
Nem hiszem,az első rész is kijött PS3-ra,gondlom ezis kifog,PC viszont biztos hogy nemlesz sajnos.Amúgy érdekes egy játék,a kritikák nem valami jók vele kapcsolatban,de én nagyon jól szórakoztam,amikor tesómmal végigtoltam a játékot,kifejezetten tetszett.
11
Voltrepix (2009. március 23. 18:07)
Inaktív)
...válasz 8. kommentre:
 
Milyen kaaaaar
10
Vendetta (2009. március 23. 05:16)
Jack Bauer (10/10)
Nem nagyon izgat mert nem lesz pc-re!
9
BeatUhse (2009. március 22. 23:00)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz 6. kommentre:
 
Ez csak Xbox ra van?
8
Dante666 (2009. március 22. 21:11)
Jack Bauer (10/10)
Én nemjácottam az 1-el
De jónak néz ki
7
Csoola (2009. március 22. 18:58)
Inaktív)
nekem tetszik az Ao2, most játszom, hugommal kezdtem de vissza kellett adni a joyt mert kölcsönbe volt csak (kis sz*rházi nagyon rákattant:D)
nekem tetszik, igaz a helyszinek kicsit tényleg unalmasak, a grafikában a mozgások meg a karakterek tetszenek, végre nem elnagyoltak, meg a fegyok is szépek
amugy szerintem elég nehéz játék, még ha ügyesen használod a fedezéket akkor is, bár lehet h én vagyok még kezdö xboxos
most fogom befejezni, nekem tetszik, sztem egy probát megér, co-opban pajtival meg sok sörrel tuti jol mulattok
6
BeatUhse (2009. március 22. 18:54)
Dr. Gregory House (9/10)
Képek alapján tetszik , amúgy miféle játék ez? Mert ahogy nézem olyan mint egy banda háború.
5
dreath (2009. március 22. 18:51)
Inaktív)
Én nagyon várom, de tényleg nem ártana egy jó coop-
ot összerakni
4
meziGS (2009. március 22. 18:37)
Inaktív)
Ez ilyen cooperatívitással {de megmondtam} befutott játék, igaz? Azt hiszem elolvastam az első rész dobozborítóját, más emlékem nincs a két fős hadsereghez...Ha lesz olyan jó a kooperatív mód, mint a Resident Evil ötödik részénél, akkor eshet róla szó, egyébként nem tud lázba hozni...Gears of War 2-ben [meg az elsőben is] nagyon jó a co-op, még split screenen is, nem hiszem, hogy megér ez nekem 15.000 valahányszáz forintot, vagy majd esetleg kölcsönkérem valakitől Igen, ez jó ötlet
3
CorporateThug (2009. március 22. 18:32)
Inaktív)
Hát ha egy jó coop-ot összeraknak akkor már jó lehet
2
nagykristof (2009. március 22. 14:17)
Inaktív)
Hát nem tudom hogy mire lehet ettől a játéktól számítani, de remélem hogy az első résznél jobb lesz.
Az oké hogy a haveroddal nyomulsz meg minden és ez nagyon király ,de .....
Az első részt a haverommal játszottam és hát mit mondjak , elég unalmas volt.
Ugyan úgy kinéző ellenfelek , mész és lősz és kb. ennyiből áll a játék.
Ja és a pályák is elég sablonosak voltak, ami egy idő után elég unalmas, de ezt szerintem nem kell mondani.
1
Oldal: 1 |

Army of Two: The 40th Day

Fejlesztő: EA Games

Kiadó: Electronic Arts

Platform: Xbox 360, Playstation 3, Sony PSP | Stílus: Akció

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Army of Two: The 40th Day
Army of Two: The 40th Day Chapters of Deceit DLC Doc EA developers weigh in on their accomplishments with the latest DLC for Army of Two: The 40th Day.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Army of Two: The 40th Day

4.490 Ft

ARMY OF TWO: THE 40TH DAY TESZTEK, ELŐZETESEK

ARMY OF TWO: THE 40TH DAY HÍREK

TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.16.

2012. május 16. 22:00

Ma eléggé megkacagtatott az a Rodolfó videó, amelyet a későbbiekben ebbe a Jó Éjt!-be is belefűztem - érdemes megnézni!

Batman: Arkham City - így készültek a hangeffektek

Epic Mickey 2 a színfalak mögött

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. áprilisi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix