Hirdetés

Assassin's Creed bejelentés, egy titán bukása, és Attila, a hun - mi történt a héten?

|

Bejelentettek egy új Assassin's Creed játékot (igen, még egyet), a Blizzard elkaszálta a Project Titant, és komoly vita alakult ki annak kapcsán, hogy rokonságban állunk-e a hunokkal. Ismét zajlott az élet a GSO-n.

Hirdetés

Nagyon közel van már a szeptember vége. Nagyon, nagyon közel. Az utóbbi napokban egyre többször került szóba, hogy mennyire rettegünk az ősz további két hónapjától, elsősorban az októbertől, ugyanis annyi kiemelt fontosságú megjelenés lesz, hogy a hónap végére a szerkesztőség minden tagja magzatpózban kucorog a sarokban, és próbálja eldönteni, hogy melyik világ a valós: amiben az imént járt, vagy amiben 20-30 évet leélt. És akkor a novemberről még nem is beszéltünk. A nyári szárazság után beindult az élet, sorra jönnek az izgalmas hírek és a jobbnál jobb játékok, a GSO pedig a héten sem pihent. A heti összefoglaló ezennel kezdetét veszi.

Hétfőn erős nyitásképp felmerült annak a lehetősége, hogy a Grand Theft Auto V PC-s, Xbox One-os és PlayStation 4-es változatát belső nézetből is játszhatjuk, és nem csak a kocsiban, de az utcán gyalog közlekedve is a karakter szemszögéből éljük át az eseményeket. Ha ez tényleg igaz, akkor eggyel több ok lesz arra, hogy aki már egyszer végigjátszotta, ismét fusson vele egy kört. A GTA-t FPS-ként még amúgy sem akarta senki klónozni, bár modok már készültek. És vicces gifek is hozzájuk.

Visszatérve arra, hogy miért félünk az októbertől: megjöttek az új Gyűrűk Ura játék értékelései, és állítólag zseniális. Ezt a fél óra PC-s játékmenet és egy másik Middle-earth: Shadow of Mordor videó is többé-kevésbé alátámasztja, és akinek elég erős a gépe, lélegzetelállítóan gyönyörű látványban lehet része. „Elég erős” alatt azt kell érteni, hogy a videokártyájára 6 GB RAM-ot szereltek, ami a 4K-s felbontáshoz és az összes beállítási lehetőség maximumra húzásához kell, de a legtöbben talán nem emiatt fognak gépet újítani.

 

(Ha már Chandler: 20 éves lett a Jóbarátok, mi is megemlékeztünk minden idők legjobb sitcomjáról. A legjobbról, pont.)

Hasonlóan jónak tűnik az Alien: Isolation is, melynek videói nem szóltak másról, minthogy mennyire félelmetes lesz Amandával a Nostromón a túlélésért küzdeni. Sokáig fogjuk tudni kínozni magunkat vele, néha meghalunk majd, néha csak simán összecsináljuk magunkat, de a lényeg, hogy nem lesz egyszerű menet. De a Bloodborne-nál nem lesz nehezebb. Csorgatjuk a nyálunkat.

Pörög azért az Assassin's Creed Unity marketinggépezete is. Nagymértékű szabadság, párizsi városnézés, részletes testreszabhatóság is érkezik a Ubisoft sorozatának új részével, ami sokkal aranyosabb lenne cicákkal, reméljük, ha kifogynak az ötletekből, a bolyhos kis jószágokat is berakják főszereplőnek. Vennénk. Azért ne feledkezzünk meg az Assassin's Creed Rogue előzetesről sem, mely alapján eldönthetitek, hogy szeretnétek-e kipróbálni magatokat templomosként. Ha nem, sebaj, a Unity mellé vegyetek Season Passt, és egy 2.5D-s platformerrel Kínába utazhattok asszasszinkodni. Az Assassin's Creed: Chronicles: China után már tényleg nem hisszük el, hogy nem fognak még valamit bejelenteni idén.

A héten a legnagyobb vitát a Total War: Attila bejelentés váltotta ki. Először azt hittük, a Medieval III-at kapjuk, de aztán kiderült, hogy a központban a hun vezér áll. Nem akarunk belemenni egy magyar volt-nem volt magyar vitába, csak annyit fűznénk hozzá, hogy asztal, de nem összehajtható gamer szék.

Tényleg hagyjuk, foglalkozzunk inkább a Blizzard nagy bejelentésével, miszerint a Project Titan megjelenésére már nem érdemes számítanunk, ugyanis az egész projekt úgy, ahogy volt, a kukába került. Azért mindent, amit tudtunk róla, összegyűjtöttünk nektek. Az Activision ezzel valószínűleg 50 millió dollárt bukott, sírhatnak is miatta rendesen.

A Destiny szerencsére ennek sokszorosát hozta vissza, mintha az Activision is egy loot cave-ben ülne. Egy loot cave ugyan eltűnt, de hamar meglett a következő. Talán a játék ezen „hibája” is közrejátszott abban, hogy meglett az első 30-as karakter, és néhány elszánt játékosnak 37 perc alatt sikerült teljesítenie a legnehezebb kihívást. Daev összegezte a gondolatait és elkészíttette a Destiny tesztet, olvassátok végig alaposan.

Érdekes kapcsolódó sztori, hogy amikor ma átszaladtam mazurhoz, mondta, hogy mehetnék már Destinyzni, majd hazaérve felhívtam Daevet, aki lerázott, mert éppen bosst ölt. Nehéz most kommunikálni a többiekkel. Na de majd októberben, akkor aztán nem lesz idejük a Destinyre. Ha mégsem találtátok ezt érdekesnek, kárpótlásul itt egy Katy Perry gif.

Mialatt mindenki Destinyzett, én a Forza Horizon 2-be merültem bele menthetetlenül, hogy mihamarabb kész lehessen a teszt. Nyilván most szívesebben köröznék, minthogy bármi mást csináljak, de szerencsére a szerkesztőben még mindig látom a Katy Perry gifet, úgyhogy nem is vagyok szomorú. Az első 15 percet megnézhetitek itt (nem Katy Perryből, hanem a Forzából), és ne feledjétek, pénteken újra GameNight, ahol több más mellett ezt is kipróbálhatjátok (még mindig nem Katy Perryt).

A héten elszórva jött még egy Sleeping Dogs Triad Wars bejelentés, megkaptuk a Steam zenelejátszóját és elindult a kurátori rendszer (amivel persze vissza is éltek páran), bejelentették a BioShock Infinite Complete Editiont, felmerült a Sunset Overdrive PC-s változatának lehetősége, elindult a Counter-Strike Nexon: Zombies béta, megtudtuk a The Evil Within gépigényt és a World of Warcraft: Warlords of Draenor gépigényt, láttunk egy vicces FIFA 15 bugot és azt, hogy hogyan néz ki a játék 2560x1440-ben, illetve benéztünk a Saints Row: Gat out of Hell poklába. A Star Wars fanatikusok támogathatták a Halálcsillag megépítését, és kiderült, hogy az összes rohamosztagos hús-vér ember lesz.

Innentől már csak egy feladat van hátra: ragadjatok poharat és készüljetek, mert tudjátok mit kell tennetek, ha elhangzik HP örökérvényű mondata: „Vegyetek GameStart!”

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)