Megjelent a GameStar 15. születésnapi száma!
Kattints a részletekért!

Assassin's Creed: Brotherhood teszt

Duncan

Csillan a penge, durran a pisztoly, Ezio Rómába érkezett

GameStar 2010. november archív
Erősen megmarkolta a torony falán kitüremkedő mestergerendát, majd egy hirtelen mozdulattal felrántotta magát az ablakpárkányig. Ennél feljebb a bástyának ezen az oldalán már nem juthatott, úgyhogy a vékony lécen függeszkedve kezdett lélegzetelállító könnyedséggel oldalazni, egy, a sarkon tátongó kövér repedés felé. Amekkora lendülettel ugrott, olyan magabiztosan kapaszkodott meg ebben a kis hasadékban. Innentől már gyerekjáték volt; felette létrát alkottak az egymás fölött terpeszkedő zászlórudak és kiszögellések.



Szinte szaladt felfelé a függőleges falon, ujjai mesteri pontossággal találták meg a legapróbb fogódzót is. Felérve megpihent egy keveset, néhány másodpercig türelmesen hallgatta a korhadt deszkákon baktató idegen lépteit, majd egy szinte érzékelhetetlenül gyors mozdulattal, hidegvérrel nyársalta fel az őrhelyén posztoló figyelmetlen strázsát. A katona hangtalanul omlott össze és még földet sem ért, amikor a gaztett elkövetője már meg is gyújtotta a kezében tartott szurkos nyírfaágat. A Borgia család tornyát, amely eddig háborítatlanul őrködött a római Palazzo Laterano felett, most elborították a lángok. „Requiescat in pace" - dünnyögte Ezio Auditore da Firenze, majd szélesre tárt karokkal a mélybe vetette magát.

Fejvadász a házban

Az Assassin's Creed 2-n a közepes első rész után nagyon nehéz volt fogást találni. Hatalmas hangulat, nagyszerűen kidolgozott harcrendszer, szórakoztató történet, szimpatikus hősök. A Ubisoft egyik nagy sikertörténete volt ez, kiváló bizonyítéka annak, hogy egy ötletben hinni még akkor is érdemes, ha az első dobása mondjuk nem 6-os, csak 3-as volt. Ezio kétségtelenül új életet lehelt ebbe az első hallásra kissé bonyolult, sci-fibe illő sztoriba, amely Altair 2007-es meséjében még komoly hiányosságokkal küzdött. A történet szerint két klán vívja elkeseredett harcát titokban, generációról generációra, végigkísérve az emberi történelmet.



A templomosok és az assassinok közül utóbbiak képviselik az igazságot és a jóságot, előbbiek pedig csupán hataloméhes gazemberek, akiknek céljuk, hogy megszerezve a világpolitika minden befolyásos pozícióját, igájuk alá hajtsák az emberiséget. Ebben segíti őket, hogy a sok évszázadon át tartó tevékenységük során számos hihetetlen titokra derítettek fényt az emberi fajunk eredete kapcsán. Míg a kezükben összpontosulnak az erőforrások, a futurisztikus technológia, a tagok pedig irdatlan gazdasági erejű világcégeket és nagyhatalmi pozíciókat birtokolnak, addig a fejvadászok bujkálva, harcosokban és eszközökben is hiányt szenvedve folytatják elkeseredett harcukat a civilizációért. A főszereplőnk, Desmond Miles már a modern kor gyermeke, egy 1987-ben született bárpultos, aki a koktélospoharat a fejvadászok hívására izibe acélpengére cseréli. Hogy miként is lehetséges ez? Az Abstergo nagyvállalat (a templomosok irányítása alatt álló mamutcég) kifejlesztett egy Animus nevű eszközt, amely képes emberek genetikai emlékeiben olvasni. Ezt a cuccot arra kívánják használni, hogy ellenségeiknek, a fejvadász testvériség jelenkori leszármazottainak emlékeiben olvassanak, így kémkedve az assassinok múltbéli tevékenysége után.



Nos, pechére Desmond is egy ilyen régi kalandor, nevezetesen Altaïr Ibn-La'Ahad sokadik sarja, és az Assassin's Creed első epizódjában az ő XII. századi kalandjait éli át, ennek a szimulátornak a segítségével. Ezio Auditore (akinek emlékeit Desmond a második részben kutatja) már egy későbbi ivadék, az ő kalandjai a csodálatos hangulatú, reneszánsz Itáliába kalauzoltak minket. Az olaszul csicsergő szívtipró lélegzetelállító titkokra derített fényt, például egy misztikus, a Földet már az emberek létezése előtt is benépesítő idegen fajra, illetve a „Pieces of Eden" nevű, nagy erejű ereklyék rejtélyére. Az izgalmas talányokat látva még Erich von Däniken is izgatottan kapná föl a fejét, vagy még inkább gyanúsan ráncolná a szemöldökét...

Most akkor mi van?

Az AC2-höz korábban már két DLC is érkezett, a Brotherhood azonban sokkal több ezeknél. Inkább folytatás, mintsem kiegészítő, hiszen amellett, hogy kronológiailag is az első rész eseményeit követi, játéktechnikailag is képes hozzáadni ahhoz. Ezio az „Éden almájának" megszerzése után visszatér a család birtokára, ahol békésen éli mindennapjait, mígnem a Borgia família, az első rész végén legyőzött VI. Sándor pápa kompániája meg nem támadja és el nem foglalja városát, visszaszerezve a hatalmas erejű varázstárgyat. Főhősünk családjával együtt menekülni kényszerül, és míg a többieket Firenzébe küldi, ő maga Rómába megy, hogy segítségért felkeresse rendjének többi tagját.



Fiorentina reneszánsz édenkertje és Velence romantikus calléi után tehát immár Róma a helyszín, amely már a XV. században is igazi nyüzsgő világváros volt. Korokon át építették itt palotáikat a császárok, hajlékaikat a polgárok, templomait az egyház, ami igazán változatos és színpompás városképet eredményezett. Minket persze elsősorban a tetők magassága és az ablakpárkányok minősége érdekel, hiszen időnk jelentős részét a kémények közt sunnyogással és az ereszen csimpaszkodással fogjuk tölteni. A Brotherhood leplezetlenül azoknak szól, akik ismerik már a játék sztoriját és a korábbi megpróbáltatások során kellően kiismerték a harcrendszert is.

Bunyó van!

A kardvívás teljes egészében a korábbiakra épül, tehát ha valaki már profin forgatta Ezio pengéjét Firenzében, ismerni fogja a legtöbb trükköt Rómában is. Sőt, a Brotherhood annyira a régi játékosokra támaszkodik, hogy az összecsapások már a játék elejétől kimondottan nehezek, ráadásul tartalmaznak olyan új elemeket, amelyek még a sokat látott veteránokat is meglephetik. Eleinte szinte kivétel nélkül nagy páncélba öltözött, pallossal felszerelt őrök, fürge tőrforgatók vagy éppen alabárdosok jönnek szembe, tehát alig-alig van lehetőségünk egyszerű sorkatonákat kaszabolni. Az ellenség ráadásul trükközik is, gyakran nyakon ragadnak úgy, hogy csak egy billentyűkombinációval szabadulhatunk, máskor pedig homokot szórnak a szemünkbe, amitől másodpercekig tehetetlenek vagyunk.



A kövezett utcákon sokszor jelennek meg lovas katonák is, akiket kimondottan körülményes a harci jelenet közepén lekapni a hátasukról. Persze Ezio eszköztára is bővült néhány fortéllyal. Amikor például túl sokan állnak körbe minket, képesek vagyunk amolyan kivégzéssorozatot végrehajtani: ha valakit sikeres kontratámadással likvidálunk, egy gombnyomással elintézhetjük a következő ellenséget is, majd sorozatban gyilkolhatjuk a többit, amíg egy ütés le nem fékez minket. A fegyvereket illetően is vannak újdonságok. Ami a legfontosabb, hogy szerezhetünk számszeríjat, ami az eddigi dobótőr mellett nagyon hatékony alternatívája a távolsági harcnak. Az animáció a szokott minőségű, de az élményhez néhány eddig nem látott mozdulatsor is hozzáad, például amikor a kombók során Ezio véletlenszerűen elsüti a pisztolyát, vagy a fojtó fogásból egy látványos dobással szabadul.

Anymus Vista

Szerencsére az assassin rend legújabb generációja folyamatosan fejlesztgeti az Animust, így a különös álomvilágban töltött perceinket érdekesebben és hasznosabban is eltölthetjük, mint korábban. A kiképzésnek ugyanis számos formáját beiktatták a játékba: küzdhetünk véletlenszerű ellenfelekkel időre, gyakorolhatjuk a speciális mozgásokat és kombókat sokféle beállítással, testre szabhatóan. Ahogyan az AC2-ben, a világban barangolva itt is számtalan egyéb módja van annak, hogy elüssük az időt. A városban a fősztori küldetései mellett elképesztő mennyiségű tennivaló akad. Szívességet tehetünk a rendünknek és néhány szövetségesünknek azzal, ha kurtizánoknak segítünk vagy ismert templomosokat keresünk meg és végzünk ki. Ahogy az előző részben, úgy itt is lehetőség van elrejtett kincsek megtalálására, amit leggyakrabban kazamatákban, elhagyott, ódon épületekben kell keresni. Megszerzésükhöz izzadságos perceken át tartó légtornász-mutatványok szükségeltetnek, ötvözve némi csetepatéval, ugyanis az értékes relikviákat egy misztikus, farkasimádó szekta őrzi.



A fejlesztők mesterei annak, hogyan tartsák fenn a játékos érdeklődését a sztorihoz szorosan nem kapcsolódó mellékküldetések iránt is, ennek iskolapéldája a Subject 16 küldetéssorozat. Mint ismeretes, a 16-os számú kísérleti alany Desmond előtt volt az Abstergo Animus projektjének szereplője. Jóformán semmit nem tudni róla azon kívül, hogy megőrült és öngyilkos lett, de még előtte a városok nevezetesebb épületein rejtélyes üzeneteket hagyott hátra utódjának. Ezek a világító szimbólumok tulajdonképpen digitális állományok, amelyeket ha megtalálunk, a szimulátoron keresztül kell dekódolnunk, majd letöltenünk. A meglelésük nehéz, viszont a kitömörítésükhöz megoldandó rejtvények nagyon szórakoztatóak és talányosak, továbbá a kikódolt videorészletekből összeálló felvétel is izgalmas titkokat rejt. Sok-sok órányi plusz játékidőt jelent ezeknek a felfedezése, tekintettel arra, hogy olyan helyeken kell a jeleket megtalálnunk, mint például a roppant méretű Colosseum.

Fedezd fel Rómát!

A játék műfajában természetesen továbbra is egy hamisítatlan sandbox, Róma pedig alighanem a legnagyobb egybefüggő játéktér az Assassin's Creed eddig megjelent epizódjai közül. Töltés nélkül bejárható szinte valamennyi szeglete, így ha egyik végéből a másikba gyalogosan kívánnánk eljutni, kis túlzással félúton megunjuk a játékot. A Borgia család befolyásának csökkentése (és a rendünk által ellenőrzött terület kiterjesztése) érdekében el kell pusztítanunk a városőrség kaszárnyáit, továbbá meg kell gyilkolnunk a rangidős tisztet. A torony felgyújtása kvázi felszabadítja a város azon körzetét az elnyomás alól, így nekünk is módunk nyílik, hogy felvásároljuk a környékbeli üzleteket és kiépítsük az infrastruktúrát. Ez a kis ökonómia nagyjából ugyanazzal a mechanizmussal működik, mint az első részben Monteriggioniben.



Otthonunkban egy kisebb költségvetést vezetünk az általunk birtokolt városrészek bevételeiből, kiadásaiból, a profitot pedig fejlesztésre és beruházásra fordíthatjuk. Ha valakinek még ez sem elég, vehet ritka festményeket, a kovácsnál pedig páncélokat, fegyvereket szerezhet be, amiket ki is állíthat a díszes folyosókon. Az irtózatosan nagy távolságokat a készítők azzal igyekeztek áthidalni, hogy immár a városban is tudjuk használni a hátasunkat, és természetesen harcolhatunk is róla. Ide kapcsolódik, hogy bár az előző részben a ló ábrázolásának minőségével még bőven meg lehettünk elégedve, de a Red Dead Redemption óta az Assassin's Creed paripája bizony elég gagyinak tűnik. Mindenesetre a közlekedésnek van egy másik módja is, a csatornarendszer használata, ami egyfajta teleportként funkcionál a már felfedezett régiók között.

Merre menjek? Kire lőjek?

A Brotherhoodban a különböző típusú küldetések megoszlása az AC2-höz hasonul, annyi különbséggel, hogy a cselekménynek immár Desmond is aktív részese lesz. A játék közben olykor „eközben a 21. században" jeligére visszakapcsolunk a jelenbe, hogy szembenézzünk néhány aktuális kihívással. Ötletes, hogy egyes XV. századi helyszínekre visszatérünk a modern korban is, így szembesülve azzal, hogy az átélt eseménysor nem pusztán a fiú képzeletének szüleménye: Monteriggioni bizony ma is létezik, az aszfaltozott utcáin autók parkolnak.



Az Animus a játékban csak „bleeding" effektusnak nevezett utóhatása miatt ráadásul főhősünk szeme előtt egyfajta szellemkép formájában ilyenkor is megjelennek a múlt eseményei. Ha meguntuk Ezio csuklyáját, akkor egyébként bármikor kiléphetünk az Animusból, hogy elolvasgassuk Desmond e-mailjeit (vannak köztük igen tréfásak), vagy hogy beszélgessünk néhány mondatot a csapat többi tagjával, a történteket kitárgyalandó.

Még nincs vége

Meglepő, hogy a Brotherhood mennyi mindent képes hozzátenni műfajához. Amikor az ember azt hiszi, már mindent látott, egyszer csak kiderül, hogy egy egész csapat assassin kiképzésére is lehetősége van. Bizony, az utcákat járva számos alkalommal találkozhatunk olyan csetepatéval, ahol Róma polgárságának lázongó ifjai küzdenek a Borgiák katonáival, és ha ilyenkor közbeavatkozunk, személyükben hűséges követőkre tehetünk szert. Az általunk felfogadott rendtagokat innentől kezdve bármikor harcba hívhatjuk, füttyszóra mellénk ugrálnak és megkezdik a kaszabolást. A saját kis klánunkat ráadásul külön menedzselhetjük: mindegyiknek tudjuk a nevét, ismerjük a külsejét, kiválaszthatjuk a ruháját. Az ifjú padavanok tapasztalati pontokat kapnak a harcban mutatott teljesítményük alapján, majd szintet lépnek, amikor is módosíthatjuk a képességeiket és felszerelésüket.



A legszebb az egészben, hogy elküldhetjük őket olyan megbízatásokra, amelyek a rendünk céljainak elérésében bírnak jelentőséggel; több tucatnyi ilyen küldetés vár rájuk Európa számos országában. Ezek változó nehézségűek, eltérő anyagi jussot hajtanak és persze különböző ideig tartanak. Vagyis ha a legjobb fejvadászunkat szalasztjuk mondjuk egy londoni nemes úr meggyilkolására, nagyobb eséllyel sikerül neki, több pénzzel tér haza és több tapasztalatot gyűjt, ám hosszabb időre kell nélkülöznünk, mintha Firenzébe küldenénk egy kisebb lázongást szítani. Sőt, egy-egy komolyabb misszióra akár 3-4 harcosunkat is kivezényelhetjük mondjuk Portugáliába, személyesen választva ki az alkalmas munkaerőt. Ötlet és megvalósítás: ötös.

Két csuklyás egy csárdában

A Brotherhood igazán nagy újítása mégis a többjátékos mód, amely igencsak tartós szórakozássá teszi az amúgy sem rövid játékot. Egy ilyen TPS-nél az egyszerű deathmatch-típusú szabályrendszerek aligha működtek volna, a készítőknek új játékmódot kellett kikísérletezniük. Sikerült. A sztori értelmében az online játék során mi az Abstergo egyik Animusának gyakorlópályáin küzdünk társaink ellen egy olyan projekt keretein belül, amelynek célja a legjobb templomos harcosok kiképzése az assassinok elleni harcban.



Mindennek az alapja az úgynevezett Wanted mód, amelyben az agyatlan hentelés kiküszöbölése végett a játékosok nem ölhetnek meg akárkit a pályán, pontot kizárólag egy bizonyos célszemély semlegesítése után kapnak. A legfeljebb 8 játékost befogadó pályákon így mindenki lát egy arcképet arról az egyénről, akit a gyanútlan járókelőktől hemzsegő utcákon kell levadásznia. Lesz minimum egy üldözőnk és üldözöttünk. A csavar a dologban, hogy a célszemély pozícióját nem jelöli indikátor, pusztán egy viszonylag pontatlan radar mutatja, melyik irányban érdemes keresgélnünk. Mivel a ruházat alapján senki sem tűnik ki kimondottan a tömegből, ha szimplán sétafikálunk az utcán, tényleg nehéz minket kiszúrni. Maga az akció akkor indul, amikor a gép jelzi, hogy az áldozat már a közelünkben van. Ilyenkor ugyanis a másik fél kap egy infót arról, hogy látjuk, és ha elkezd menekülni, szinte azonnal feltűnik. A menekülőnek ilyenkor több eszköz is rendelkezésére áll, hogy kijátssza a halált.



Becsaphatja maga mögött a kapukat, hogy az üldöző időt veszítsen, eltűnhet szénakazalban (és a szokásos búvóhelyeken), elvegyülhet a tömegben, vagy megkísérelheti átmenetileg semlegesíteni a támadóját egy jól irányzott balegyenessel (például egy füstbomba ledobása után). Az üldözőt elvileg nem képes megölni, de a menekülés azért is praktikusabb megoldás, mert ha több támadó van, akkor hiába csapjuk le az egyiket, a másik simán kivégez közben. Ennek egy kicsit bonyolított formája az Alliance mód, ahol szintén konkrét célok ellen kell gyilkosságokat végrehajtanunk, ám ezúttal egy kétfős csapat részeként. A párokat a gép véletlenszerűen sorsolja össze, és a játék végéig ugyanazt a kétfős bandát kell üldöznünk. A szabályrendszer szinte minden másban megegyezik a fentiekkel, azzal a különbséggel, hogy itt a társunk kisegítéséért is kapunk pontokat.

Hol a fa főnök?

Ma már szinte minden multiplayerben alap, úgyhogy itt is többféle karakterből választhatunk. Ezeket részletesen a vonatkozó dobozban fejtem ki, de sokatmondó, hogy olyan kasztokról beszélünk, mint csempész, kurtizán vagy éppen nemes. A cél tehát nem az, hogy mindenki a lehető legvagányabb szuperhőssel furikázzon a játéktéren, aki bíbor köpenyében parádézik arany pallosát lobogtatva, hanem, hogy a kornak megfelelő öltözékben, amolyan átlagos fickóként elvegyüljünk a sokadalomban. A kiválasztott szerzet foglalkozásától függően rendelkezik saját, speciális fegyverrel is. A doktor így nyilván injekciós tűvel, a mérnök iránytűvel öl, a borbély esetében pedig magától értetődő a borotvapenge.



A szintlépés során különleges képességeket sajátíthatunk el, amelyek mind nagyban javítják túlélési esélyeinket a biztonságosnak nem mondható sikátorokban. A Disguise vagy a Morph például instant megváltoztatja külsőnket, szinte lehetetlenné téve, hogy a ránk vadászók felismerjenek bennünket, a Sprint közel másfélszeresére növeli a futási képességünket, a Pisztoly és a Füstbomba mint elsajátítható tulajdonság pedig magáért beszél. Magasabb szinten még néhány speciális képzettség is megtanulható, amelyek a menekülést és a környezetünkbe olvadást segítik. A multiplayer mód összességében remekül sikerült és bízunk benne, hogy a jövőben minden AC-játéknak integráns része lesz.

Van-e jobb?

Dicsőíthetném a játékot a fentieken kívül még számtalan okból. A grafika, a pompásan kidolgozott épületek, a nagyszerű zene, az átlátható és dizájnos kezelőfelület, a választható olasz nyelv (ami kötelező, jegyzem meg) mind olyan szempontok, amelyek súlyos százalékokat emelnek a játék minőségén. A Brotherhood egy mestermunka, a magával ragadó hangulat és a szinte tökéletesre csiszolt játékélmény ütős kombinációja. Az egyik legjobb sandbox, ami valaha készült. Az elődjén is túlmutatna, ha el tudnám feledni Firenze virágos erkélyeit és a napsütötte Szent Márk tér illatát.

assassins creed brotherhood akció kaland róma orgyilkos ezio borgia ubisoft teszt konzol PC Xbox 360 Playstation 3 Akció

Assassin's Creed: Brotherhood

9.6

Az Assassin's Creed: Brotherhood nem az Assassin's Creed 2 folytatása, hanem inkább amolyan kiegészítőféleség....

+ Pro
  • jó harcrendszer
  • sok újdonság
  • csodás hangulat
- Kontra
  • na igen

Hasonló jóságok

79 Komment Szólj hozzá

Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 »
19 79
Gitano
Inaktív)

Sziasztok , azt szeretném kérdezi, hogy hogyan tudok levenni egy páncélt? Úgy akarok menni hogy nincs rajtam páncél, (vállon se, armor se) Csak ugye a játék eleje fele meg kell venni egy-két páncélt és nem tudom hogyan kell levenni. Köszönöm a válaszokat

21 78
foldhatif
Inaktív)

Mi az, hogy "na igen"..???? :D

22 77
rozsdas
Inaktív)

szeba777 azért vagy valoszinüleg 51%-on mert egy csomó mellékküldetést nem csináltál meg és nem nyitottad meg az összes boltot.De a kampánynak ott van vége.amugy szentem ez 100-as játék hibátlan és nagyon várom már a Revelations-t

20 76
Hajnelka
Inaktív)

Anno az Assassin's Creed 2-t rajzpályázattal üdvözölték. Most is kellene egyet csinálni nem? Én már rajzoltam...

21 75
szeba777
Inaktív)

helo megmondanátok mi a vége a 3 nak me ot tartok hogy az a varázs gojo irányit és meg ölöm acsajt és vége de a menüben azt irja hogy 51% vagyok

15 74
Rigel
Inaktív)

Üdv!

sony3d itt írják, hogy patch kell hozzá, mert a pc verzió hibás:

http://globalgame.hu/news/13527/Assassins_Creed_Brotherhood_-_PC_patch_erkezett

sztem. a Ubisoft honlapon fent van.

21 73
sony3d
Inaktív)

Hello kérem a segítségeteket gyorsan! Most vettem meg a játékot a TESCO-ban.
Feltelepítettem, patch-eltem, elindítottam. Eddig jó meg minden, de rámentem az Uplay-re megvettem a Da Vinci DLC-t és rámentem az Exit-re. Visszalépett a játékba és már is furcsa volt mert nem írta ki az elején hogy "press Enter" mindegy megnyomtam és a menüben semmi felirat csak a sima kép és ugyan ez van a játékban is. Ujra is raktam de semmi. Kérlek segítsetek Gyorsan!!!!

17 72
darthkrisz
Inaktív)

El sem hiszem, még 3 nap és már a kezemben tarthatom a fémdobozos day 1 kiadást, és multiban fogok tolni mindenkit a kurtizánnal meg a bohóccal :DD
Egyébként, ha valaki szeretne velem tolni majd PC-n, az felvehet xfirera vagy steamre, xfire: darthkrisz vagy darthkrisz2 (nemtudom melyik, bocsi :S:D)
Steam pedig: darthkrisz

20 71
NERO007
Inaktív)

Tudod akármikor beírod a youtubéba, hogy ACB playthrough és végignézed... abból a kommentből nem az fog kiderülni, hogy ő nagy arc, mert végigvitte hanem, hogy egy r*hadék, mert elrontja mások örömeit és kíváncsiságát a játék felé.

22 69
max_metis
Inaktív)

Előrendelve megvettem a Gyűjtői kiadást, (ez volt az első) és őszinte vagyok, megérte!
Bár a multiplayer gyenge, de minden más zseniálisan jó lett!!
( szerintem 10 pontot is ér, ami ritka! )

21 68
drkZ
Inaktív)

gzsolt96:
azért tölt oiyan sokáig, mert olyankor "Abstergo agent"-eket azaz más játékosokat keres... nekem kb 30 másodperc alatt megtalálja de van amikor nem kell neki annyi se

17 67
remmington
Inaktív)

öcsééém csak 16k a codex edition...az nemsok...sőt...megéri...nagyon :D

19 66
Zoex
Inaktív)

1 röpke hónap hamar elrepülXDXD
a kérdés az hogy meddig tudják még fokozni a témát?

18 65
remmington
Inaktív)

na igen...azért február még 1 hónap :D

17 64
Kokiadam
Inaktív)

Sziasztok Ha valaki nagyon várja akkor: a CDGALAXIS.HU-n megjelenés előtt megveheti 9.990ft ért. + szállítási költség 990 ft. Csak ennyi. Nekem már megvan.

26 63
MasteRHUN
Inaktív)

zselé jó játék! Pörgős

17 61
Juhos23
Inaktív)

Eszméletlen játék :D Kétszer is végigtoltam )

16 60
sydus8
Inaktív)

Röhej, hogy rákattintok a PC hírekre, erre bejön az AC Brotherhood tesztje.
Erre a játékra vártam egy éven keresztül és novemberben már nem bírtam magammal, erre bemondják, hogy PCre csak februárban jön ki? ****

Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 »

Kiadó: Project029 Media and Communications Kft. - Impresszum - Hirdetési ajánlatunk - Adatvédelmi elveink - E3

Ügynökségi értékesítési képviselet: Adaptive Media