Hirdetés

Assassin's Creed - a jelenkori szálat sem hanyagolják el

|

Az Assassin's Creed sorozat harmadik részéig a modern szálnak is komoly szerepe volt, de a Unityből már szinte teljesen elhanyagolható mértékben szerepelt. Ez viszont változni fog.

Hirdetés

Sok probléma akadt az Assassin's Creed: Unityvel, de akik át tudták magukat hámozni a technikai gondokon, azok sem feltétlenül azt a játékot találták, amit szerettek volna. Az egyik panasz, ami mostanáig kevésbé volt beszédtéma, a jelenkorban játszódó események háttérbe szorítása.

Az első részben Desmond Miles kalandjaival kezdődő történetszál egyre kevésbé lett fontos komponens, viszont amikor a bejárható területek és a fejtörők helyett csupán néhány animáció szerepelt a Unityben, többen inkább a régi megoldást kérték volna vissza.

Ahogy az Assassin's Creed-csapat egyik livestreamjéből kiderült, a későbbi részekben azért nem szeretnék teljesen elhagyni ezt a szálat, sőt, rengeteg ötlete van hozzá az írók csapatának. Darby McDevitt, a Revelations vezető írója szerint eleinte több időt terveztek a modern szálra szánni a Unityben is, de az új konzolgenerációra fejlesztés és a játék ambiciózus volta miatt ezek elsikkadtak.


Watch live video from AssassinsCreed on Twitch

Neki személyesen az volt az egyik kedvenc része, amikor a Brotherhoodban a játékos visszatért az Assassin's Creed 2-ben látott Monteriggioniba, és azt mondta, reméli, hogy a későbbiekben is írhatnak olyan részeket, ahol a történelmi helyszínek modern megfelelőit keresik majd fel a játékosok.

Az egyik történetszál, amire sokat utaltak a korábbi játékokban, az ismert történelmet megelőző első civilizációhoz kapcsolódik, és McDevitt szerint rengeteg mindent kidolgoztak velük kapcsolatban, amiből építkezhetnek a jövőbeli Assassin's Creedekben.

Nektek hogy tetszett a jelenkori történetszál? Mit szóltok a Black Flag megoldásához?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)