Hirdetés

Assassin's Creed Rogue - a bálnavadászat még mindig jó móka

|

A kalózkodós vonal annyira bejött a rajongóknak, hogy az Assassin's Creed Rogue alapját is a hajókázás adja. A szigonyos vadászat természetesen most is szériatartozék.

Hirdetés

Az Assassin's Creed Rogue kicsit olyan, mint amikor először próbálod elkészíteni anyukád egyik családi receptjét. Itt-ott kicsit más, állagában és ízében is felfedezni egy kis újítást, de alapvetően mégis csak ugyanaz a paprikás krumpli, amit az évek alatt megszerettünk.

Kimarad a multi, csak előző generációra jelenik meg, ráadásul nem is a megszokott vérvonalon mozgunk, hanem esküdt ellenségeink, a templomosok sorait erősítjük majd. Elsőre talán nem hangzik túl biztatóan, de nincs okunk búslakodni, hiszen nem csak a jól megszokott játékmenetbeli sajátosságok maradtak meg, hanem az előző rész központi eleme, a hajózás és annak minden velejárója is a játék szerves részét képezi.

Most is lesznek tengeri csaták, a bálnavadászatot pedig egyenesen vétek lett volna kihagyni, ráadásul most nem egyszerű cetekre, hanem narválokra célozhatunk a szigonnyal. A hajónkat most is telepakolhatjuk minden jóval, a jéghegyek pedig új taktikai lehetőségeket nyitnak meg a nyílt vízi ütközetekben.

Ti várjátok az Assassin's Creed Rogue-ot, vagy már teljesen a Unity-re koncentráltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)