Hirdetés

Assassin's Creed VR Experience - ha új játékot nem is kapunk, legalább egy VR élményt igen

|

Az idei év nagy őrülete a virtuális valóság lesz, és bemutatkozik az ígéretes Assassin's Creed filmadaptáció is. A Ubisoft legújabb bejelentése összeköti ezt a két élményt.

Hirdetés

Assassin's Creed: Identity ide, Assassin's Creed Chronicles kollekció oda, idén bizony nem lesz új, teljes értékű Assassin's Creed játék. Viszont a Ubisoft így sem hagyja parlagon a rajongókat, ugyanis jön a filmváltozat Michael Fassbender főszereplésével (aminek már a folytatását tervezik) és a virtuális valóságra is igyekeznek rárepülni (értitek) az Eagle Flight programmal. De nem ez lesz az egyetlen VR-játék tőlük 2016-ban. 

A GDC 2016 konferencián a Ubisoft bejelentette, hogy jön az Assassin's Creed VR Experience, amit a FOX és a Practical Magic közreműködésével hoznak el nekünk idén. A projektről egyelőre nem sok információ áll rendelkezésünkre, de az biztos, hogy az említett VR-élmény a december 21-én mozikba kerülő Assassin's Creed filmhez kapcsolódik majd valamilyen formában, erre hívja fel a figyelmünket a Ubisoft tweetje is: 

A Polygonnak azért annyit sikerült kiderítenie az Assassin's Creed VR Experience-ről, hogy nem egy játék lesz, és az alapanyagot a filmmel párhuzamosan forgatták olyan helyszíneken, mint Málta, Spanyolország és az Egyesült Királyság. Kíváncsian várjuk, mi sül ki ebből. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)