Avatar - Rejtett társadalomkritika?

Kapcsolódó játékok: Avatar: The Game

Gulius 2010. január 06. 11:38

James Cameron Avatar című filmje elsöprő siker a mozikban, természetes hát, hogy be kell szólni neki.

Aki látta Cameron mester legújabb filmjét, az már tudja, hogy minden idők egyik leglátványosabb filmje lett az Avatar. A kasszáknál is igen jól teljesít a kicsike, és mivel ez az amcsiknál szokás, rögtön támadják is Cameront.


Az egyik szereplő miatt érte kritika a filmet, név szerint Grace volt az, aki leginkább az anti-dohányosokat bosszantotta fel. Grace ugyanis durva, iszik, dohányzik, káromkodik, egyszóval nem éppen mintaanya. Cameron azonban megvédte teremtményét. A rendező Grace segítségével próbálta bemutatni a manapság egyre szélesebb rétegnek számító, úgynevezett "online életmódot" folytató embert. Grace nem törődik a testével, a való életével, csak az avatarjávál. Igazából csak virtuálisan érzi magát jól, ahogy egyre többen vannak így valójában is. Cameron azonban nem csak az MMO játékosokra gondol elsősorban, akik ugyebár súlyos kockák, hanem a Facebook, és Twitter függőkre, merthogy ilyenek is akadnak bőven. Lehet kérem nyilatkozni, mennyire tartjátok veszélyesnek, hogy társadalmunk elszemélytelenedik? Esetleg van köztetek olyan, aki már alig várja, hogy a mátrix csatlakozót beépítsék a fejébe?


Majd online megdumcsizzuk oké?

    Pro:
  • extraüberbrutális környezet és hangulat
  • ezen belül extraübergyönyörű grafika
  • és persze filmes hangulat…
    Kontra:
  • eleinte
  • de aztán repetitív lesz
  • a multi meg mintha nem is lenne.
8.2

Címkék: acatar, james cameron, lezser, mozi, kritika, online életmód, PC, Xbox 360, Playstation 3, Nintendo Wii, Sony PSP, Nintendo DS, Akció


Avatar - Rejtett társadalomkritika? - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | következő... |
Kuruc_Lord (2010. február 03. 23:28)
Inaktív)
Én megnéztem és csak annyit mondhatok ,hogy O_O Az egész filmet a szék szélén ülve,előregörnyedve töltöttem és öszvissz 4-5 pislogtam összesen.Sóval a látványra nincs panasz :D.A sztorit sokan szidják mert szerintük sablonos.Én erre csak a GS egykori főszerkesztőjének (Boe-t)egyik szerkesztői jegyzetét idézném(aminek fő témája a Blizzard volt).Igaz,hogy nincs benne sok újítás,de ami van azt megcsinálták pudingára.
uff.
159
bratyi (2010. február 01. 17:15)
Adama admirális (8/10)
nekem a film sztorit és képvilágot tekintve 10-es skálán 20-at adott...:D
158
sovjetgyerek (2010. január 17. 21:30)
Dr. Gregory House (9/10)
én ezért beszéltem le a barátomat a konzolvásárlásról inkább rábeszéltemhogy tuningoljaa gépét a konzolra gyüjtött pénzéből nemakartam hogy ilyen konzolistenitő legyen van elég a köreimben belőlük nemkell még egy
157
sovjetgyerek (2010. január 17. 21:24)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz dauphin 154. kommentre:
 
ezzel egyetértek nem kellszidniőket ez van sajnos pc-renem jön annyi game minkonzolra nem ugy mint régen
156
pppp (2010. január 13. 20:08)
Inaktív)
szerintem marha jó lett a film !
155
dauphin (2010. január 11. 11:08)
Inaktív)
Az Avatar nekem nem jött be annyira, szép a csomagolása és le a kalappal a látvány előtt, de a sztorija kiszámítható, a szereplők is elég sablonosak, szóval nem valami nagy durranás.
A PC és konzol csatájáról csak annyit, hogy a kedvenc rpg játékom (Fable) második részét ezidáig csak konzolon adták ki, és úgy néz ki, hogy PC-re nem is fogják kiadni, azonban NEM SZIDOM A KONZOLOSOKAT ÉS NEM ANYÁZOK NEKIK!!!
154
pppp (2010. január 10. 00:43)
Inaktív)
...válasz hanka 121. kommentre:
 
ne izélj már te kis pi*** vagy mi vagy a jó ég tudja(a trolloknál nehéz megállapítani)
153
peter-n (2010. január 08. 18:57)
Dr. Gregory House (9/10)
Mindenkit megkérünk, hogy ne etessék a mentálisan sérült és minden valószínűség szerint elmezavarokkal küzdő trollt!

Hanka kitiltása úton van nem kell félnetek. Csak ne adjátok alá a lovat!
152
pozsaxel (2010. január 08. 16:32)
Inaktív)
Rohadt jó a film én imádom naon kirély.
151
szaraz1993 (2010. január 07. 14:36)
Inaktív)
...válasz hanka 121. kommentre:
 
Tiltsátok kiiiiiiiiiiiiíí nembirom!!!!!!!!!! Ez egy Se.egg!
150
bbenjoe (2010. január 07. 13:29)
Dr. Gregory House (9/10)
A jó filmnek van mondanivalója, hát ennek többek között ez a mondani valója.
149
hagymaschips (2010. január 07. 08:27)
Inaktív)
Hogy mi mindent bele lehet magyarázni egy filmre utólag. Tisztára mintha a szórakoztatásnál többet is akart volna Cameron papa.
148
Guts1983 (2010. január 07. 06:19)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Nagyzo92 136. kommentre:
 
Egyetértek veled, és sok sikert a dolgozatodhoz! Én is nemsokára elkészülök a filmkritikámmal, amelynek "alanya" szintén Cameron mesterműve

Ezek a dolgok mindig így mennek: nem lehet csak egy tábor, van egy ellentétes kommuna is, akik teljesen más értékítéletekkel rendelkeznek. Ez volt, van, és lesz is, amíg világ a világ, de hiszen így is szép és kerek a történet, hiszen milyen lenne, ha egyformák lennénk Számomra is az Avatar az egyik legrandiózusabb alkotás, amelyet valaha életemben láttam, de hogy a legjobb film lenne, az erős túlzás: bár ami a vizualitását illeti, arra tökéletesen illik a minden idők leglátványosabb filmje! Igen, nem tudom, hogy ez esetben miért kell az "egyik" szócskát alkalmazni. Nyugodtan le lehet írni, hogy a képi világa forradalom, és ez tény! Sokan lehet, hogy nem így gondolják, de attól még igaz.

Ehhez a negatív bírálathoz annyit fűznék hozzá, hogy egyáltalán nem hiszem, hogy a filmben Weaver(Dr. Grace) olyan lenne, mint ahogyan a cikkben megfogalmazták a karakterét: "durva, iszik, dohányzik, káromkodik..." Szerintem az illetők vagy nem látták a filmet, vagy nagyon félreértelmeztek valamit. Weaver egy erős, kitartó egyéniség, amely oldalát már megcsodálhattuk az Alien-filmekben is. Egyszerűen kiáll az igazáért, megvédi magát, a Na'vi-kat, barátait, de mindezt tisztességes eszközökkel teszi. Én nem értek egyet Cameron véleményével: számomra sokkal inkább mintaanya, és az ún. "online életmódot" folytató emberek terén sem szabad általánosítani, és sztereotípiákat felállítani. Abban viszont maximálisan egyetértek, hogy nem kellene ennyire reklámozni a dohányzást a filmekben, mivel ez az egyik legfüggőbb média. Az emberek azonosulni szeretnének filmbéli kedvenceikkel, és egy fiatalnak főleg nem mutat jó példát egy olyan ember, aki minden jelenetében bagózik. Megértem a cigarettának a szimbolikáját, ami nem is olyan egyszerű, de ha lehetne, nagyon lecsökkenteném ezen szenvedélybetegség ábrázolását a filmekben, művészetekben. Jó pár alkotásban ezt nem öncélúan teszik(mint ahogyan itt sem így történt), de hatása populárisan káros az emberekre nézve. Bár megértem, hogy erre sosem fog sor kerülni, hiszen a filmkészítőknek ez óriási profitot jelent, hogy a cigarettát reklámozzák, nevezhetném úgy is, hogy megteremtik ezzel a minél intenzívebben való terjedésének a táptalaját. Természetesen az egyén dönt, nem fogom elsősorban a médiára, de nagy szerepük van benne, szerintem.

Ettől eltekintve az Avatar egy kihagyhatatlan opus, amelyen nagyon nehéz fogást találni, de a túlzott dohányzás ábrázolása már ezen cikk előtt sem tetszett benne, és nem azért, mert én nem élek vele! Régen igen, én is "bűnbe" estem, de sok évvel ezelőtt rájöttem, hogy csak egy káros és drága pótcselekvés, semmi más. Az idegesség levezetésének van ezeregy más, olcsóbb és egészségesebb módja is. Most mondjam azt, amit Csernus doktor is:"Megakarsz felelni a környezetednek?". Nos, igen, ez így igaz.

A virtuális cybertérről pedig annyit, hogy nem kell ahhoz Mátrix, hogy az ember elvesszen a bitek világegyetemében. Majd egyszer olyanunk is lesz, de szerintem többet fogunk szenvedni tőle, mint amennyit profitálnánk a használatából. Ne legyen igazam...
147
Benczuur (2010. január 06. 23:43)
Inaktív)
...válasz hanka 121. kommentre:
 
Mi a bajod ? Tudod ma volt pszichológia vizsgám is, hogyha beszélgetni akarsz.
146
LechooEdy (2010. január 06. 22:15)
Adama admirális (8/10)
Látom, itt már volt minden írva, azt inkább hagyom... Na szóval ha van egy jó film végre, ami sok pénzt hoz, annak az ellenfelek mindig előhúznak valami hülyeséget, csak, hogy velük foglalkozzanak és megpróbálják rontani a filmet... Nevetségesek... nekem nagyon tetszett a film. Most lehet, hogy sokan be fognak szólni, de akkor is elmondom: az év filmjei:
- STAR TREK
- AVATAR
- WATCHMEN
A sorrendet ne nézzétek, mert mindegyik külön "tök más film"!
145
qpacman (2010. január 06. 22:11)
Inaktív)
...válasz LX 143. kommentre:
 
Pont az ilyen beszólásokért nem bírom a konzolosokat.
144
LX (2010. január 06. 21:57)
Inaktív)
...válasz hanka 121. kommentre:
 
Ember, nem vagy te túl kedves? Tiszta poén lenne mondjuk, ha az ilyen viták vége az lenne, hogy az összes átok és beszólás visszafelé sülne el. Kicsit rosszul járnál, nem? Szerintem az embereknek el kéne gondolkodniuk azon, hogy mit mondanak és milyen lenne fordított helyzetben. Emellett, ezzel a viselkedéssel csak magadat minősíted. Plusz, azt az oldalt, amelyet véded.
143
Adamis (2010. január 06. 21:36)
Inaktív)
...válasz Jerel 140. kommentre:
 
Szeretem, mikor pc vs. konzol, intel vs. AMD, vagy ATI vs. nVidia témában is hasonlóan értelmes beszélgetések kezdődnek... Csöppet szánalmas, de hát 13 évesen valahogy ki kell élni, hogy tombolnak a hormonok!
142
afrostewie (2010. január 06. 21:34)
Sheldon Cooper (5/10)
Ez tetszik, én 2x láttam moziban, és nekem is furcsa volt, hogy milyen feszült és ideges, a "való életben" (tehát a saját testében), és amikor már az Avatarjában van, akkor meg mosolyog, és rögtön barátságos lett (még a főszereplővel is, akivel 2 perccel korábban még veszekedett).
Szal poén, bár arra nem gondoltam volna, hogy ez a mai kocka társadalom felé görbe tükör.
141
Jerel (2010. január 06. 21:33)
Adama admirális (8/10)
...válasz hanka 121. kommentre:
 
Azt a retkes Nem hittem volna hogy még meg tudok lepődni
140
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | következő... |

Avatar: The Game

Fejlesztő: Ubi Soft Entertainment

Kiadó: Ubisoft Entertainment

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3, Nintendo Wii, Sony PSP, Nintendo DS | Stílus: Akció

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

GS Hype - 2012.05.07. (MCA,David Jaffe,Avatar,Avengers,WiiU)
aDaM volt soros hogy hírekkel szórakoztasson minket. Kicsit elakalandozunk a filmek világába is, és egy sajnálatos múlt heti eseményről is megemlékezünk.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Avatar

8.990 Ft

AVATAR: THE GAME TESZTEK, ELŐZETESEK

TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.16.

2012. május 16. 22:00

Ma eléggé megkacagtatott az a Rodolfó videó, amelyet a későbbiekben ebbe a Jó Éjt!-be is belefűztem - érdemes megnézni!

Batman: Arkham City - így készültek a hangeffektek

Epic Mickey 2 a színfalak mögött

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. áprilisi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix