Hirdetés

Mégis feltámad az Atari?

|

Majd egy éve indult csődeljárás a vállalat amerikai szárnya ellen, ám most úgy látszik, a hitelezőknek és a bíróságnak köszönhetően még megmenekülhetnek.

Hirdetés

Az Atari amerikai részlege még januárban jelentett csődöt, hogy elszakadjanak az európaiaktól és tiszta lappal kezdhessék újra az egészet. Az azóta eltelt 11 hónap során sok mindenen mentek keresztül, több aukciót is tartottak, ahol a vállalat saját brandjein próbáltak jó pénzért továbbadni. Eredetileg az általuk birtokolt összes jogot egyben szerették volna elpasszolni, de a potenciális 180 vevőből mindössze 15 jelezte vásárlási szándékát, ezek az ajánlatok azonban nem voltak elfogadhatóak. Ezután kezdték el egyesével is meghirdetni az IP-ket, amelyek már több vevőt vonzottak. Az üzletből végül a Wargaming profitált leginkább, akik 2 nagy címet is magukénak tudhatnak.

A vállalat most egy új tervvel állt elő, amelyet a hitelezők és a bíróság is üdvözölt, így ez jelentheti a megváltást az Atari számára. Az elképzelések szerint a legnagyobb hitelezőnek számító Alden Global Capital az utolsó fillérig visszakapná az általa kölcsönadott 3,8 millió dollárt, a többi hitelező pedig a csődeljárás utáni 3 év során kapna vissza összesen 1,75 milliót. Az ötletet a befektetők egyhangúlag támogatták, bár így a teljes összegnek (10,3 millió dollár) mindössze töredékét kapják csak vissza.

Szerintetek talpra tudnak még állni, vagy ez csak egy utolsó nagy levegővétel mielőtt végleg alámerülnek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)