Az EA 10 dolláros stratégiája
Kapcsolódó játékok: The Sims 3, Mass Effect 2, Dante's Inferno, Battlefield: Bad Company 2
Csikand 2010. február 11. 15:14
Az Electronic Arts igyekszik mindenkit érdekeltté tenni a játékok új példányainak megvételében, és online szolgáltatásait is továbbfejlesztené.
Sokaknak feltűnhetett, hogy az utóbbi időben az Electronic Arts játékaihoz kiadott DLC-khez ingyen hozzájuthatott az, aki újonnan vásárolta meg a programot, aki viszont egy használt példányra ruházott be, arról nem kevés pénzt gomboltak le egy-egy kiegészítőért. A héten, amikor a kiadó bejelentette, hogy minden új játékához teljes körű online szolgáltatást szeretne nyújtani, már sejthető volt, hogy komoly terveik vannak a netes lehetőségek terén.
A bejelentés után azt latolgattuk, hogy valószínűleg a Mass Effect 2-nél megismert letöltési megoldást, a játékon belülről elérhető Cerberus Network-öt szeretnék továbbfejleszteni, és minden új játékhoz elérhetővé tenni, tegnap pedig az is kiderült, hogy mindezek a furcsaságok a "Project Ten Dollar" néven emlegetett új stratégia részei.
Az idétlen nevű terv célja a jobbító szándék mellett, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő cég bevételre tehessen szert az Egyesült Államokban mintegy 2 milliárd dollárosra becsült használt játék-piacról, hiszen a játékok tovább-értékesítéséből eddig nem származott hasznuk. Ha újonnan, szép csillogó-villogó dobozban vásároljuk meg a játékot, minden kiegészítőt ingyen letölthetünk, ha viszont másodkézből jutunk hozzá, akkor egységesen 10 dollárt kell leszurkolnunk az egyes DLC-kért.
Az EA emellett azzal is érdekeltté akarja tenni a játékosokat a friss példányok megvételében, hogy új játékaiban egyre nagyobb hangsúlyt fektetne a multiplayer játékmódokra, amiket természetesen csak azzal a bizonyos kóddal lehet majd beizzítani.
Indul a nagyszabású "kiszúrási akció", vagy azért mi is jól járunk?

Pro:- kellemes kikapcsolódás
- testre szabhatóság
- szöszölés a mösszel órákon keresztül
Kontra:- a grafika nem az a hűha
94
Címkék: multplayer, dlc, letölthető tartalom, használt játék, új példány, PC, Xbox 360, Akció, Szerepjáték, Playstation 3, Sony PSP, FPS, Egyéb, Szimulátor