Az Electronic Arts sötét titkai

Kapcsolódó játékok: Warhammer Online: Age of Reckoning

Vakka 2010. október 14. 13:16

Egy név nélküli dolgozó teregeti ki az EA szennyesét

Szimplán EA Louse-nak hívja magát az a rejtőzködő Mythic munkatárs, aki szerint tömeges leépítésre elvérző Mythic Etertainmentre lehet számítani az EA-nál.

Mint Mythic dolgozó s így Warhammer Online fejlesztő nyíltan kijelenti ennek szentelt blogjában, hogy a játék azért bukott meg végül, mert nem kapta meg a szükséges támogatást az EA-tól. Bezzeg a The Old Republic-ba már 300 millió dollárt öltek -állítja. Ezt tetőzte a BioWare -Mythic összeolvadás, amióta az EA állítólag minden apró hibát arra használ fel, hogy annak ürügyén kirúghassa (fölösleges) alkalmazottait. Ez pedig konstans rettegést kelt a dolgozókban. Illetve még egy kulisszatitok: a két gárda összeolvadásakor lelépett Mythic alapító Mark Jacobs állítólag nem önszántából távozott. Kirúgták, javadalmazását pedig szétosztották egymás közt.



Erre hadd idézzünk a blogból egy mondatot: „Lefogadom, hogy Rob [Denton, Mythic társalapító] élvezi a vadi új Maseratit, amit vásárolt, miután kést vágott partnerének hátába, akivel 15 évig dolgozott együtt." Vajon mi állhat a vádak mögött? Munkahelyi sérelem? Túl sok szabadidő? Vagy Bobby Kotick? :)


Ki itt belépsz...

Címkék: mythic, bioware, electonic arts, pletyka, PC, MMO, Szerepjáték


Az Electronic Arts sötét titkai - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |
noPublicFG (2010. október 24. 18:55)
Inaktív)
Bizony nehéz a "popszakma", a nagyobb hal eszi a kisebbet. Ez eddig is igy volt, ezután is igy lesz, nem tudom mire fel a sápitozás.
74
Arnos (2010. október 22. 13:43)
Adama admirális (8/10)
...válasz 73. kommentre:
 
hagyd...az ien embereket mint obi kasztraltatni kene szuleteskor h ne szenyeze az emberiseget )
73
Savci007 (2010. október 18. 23:38)
Inaktív)
...válasz Obi-One 58. kommentre:
 
Nope.avi
Ne magadból indulj ki - és ne is az ambíciózus vezetőségből. Ők nem értenek a játékkészítéshez.
72
Savci007 (2010. október 18. 23:37)
Inaktív)
...válasz KOMPI2 69. kommentre:
 
Ja, de vannak emberek, akik (ha nem lennének fölöttük álló..öö, bizonyos személyek) szívesen csinálnának jó dolgokat, amit szeretnek az emberek anélkül, hogy egy jó megélhetéshez és fejlesztéshez szükséges pénznél jóval többet szednének be. Vagy vernének el hírdetésre, amikor egy jó játék önmagát reklámozza a trailerjével is, az interneten.
71
Savci007 (2010. október 18. 23:35)
Inaktív)
1, Szeretem a Bioware-t
2, That's retarded.
70
KOMPI2 (2010. október 17. 07:50)
Adama admirális (8/10)
...válasz Arnos 68. kommentre:
 
Mondjuk egy helyesírás könyvet te is elolvashatnál! De a mondandód lényegével egyetértek. A világot a pénz mozgatja. A játékiparban is pénz van, sok-sok dollár, amit ki is varázsolnak a zsebünkből. Sajnos ennek az a következménye, hogy egyre esik a színvonal, több gagyi születik mint érték. Mivel az EA is egy profitorientált részvénytársaság, az első a profit, minden más csak ez után. Mindent a pénz mozgat, még a GameStart is. Ez van.
69
Arnos (2010. október 15. 19:06)
Adama admirális (8/10)
...válasz Obi-One 66. kommentre:
 
sztem nyis ki egy konyvet es olvass(ha egyaltalan tudsz mert a szoveged alapjan ezen csodalkoznek) es olvasd el mi a kapitalismus, nem az a cel h kinyirjuk egymast hanem h versenges legyen es nem az h megfelemlitsunk embereket es az elso hibanal kirugjuk oket,es jol mondtad ha neked ez hianyzik mehet eszak koreaba, ott megleled a helyed csovezhetsz es tomheted mas fejet a baromsagaiddal, eloszor olvass aztan komentalj xD
68
Arnos (2010. október 15. 19:02)
Adama admirális (8/10)
...válasz Obi-One 66. kommentre:
 
ember konyorgok kasztraltasd magad az emberiseg kedveer xD ha neked ez rizsa sztem menj amerikaba es ulj le egy sikatorba es csovezz ott, aval tennel jot mindenkinek, ne szenyezd a levegot xD
67
Obi-One (2010. október 15. 17:33)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Arnos 63. kommentre:
 
Nagyon jó a sok rizsa csak egy baj van vele.
Amiket felsoroltál az mind azért van mert csak így tudott annyi pénzt összeszedni és akkora céggé válni az EA.
Cimbora egyet tudok neked mondani: Ha nem tetszik a kapitalizmus, irány Észak-Korea vagy Kuba aztán meglátjuk mi lesz a véleményed.
Ha meg maradz akkor kussolsz és perkálsz.Vagy te is az EA-t követed és hasonló módszerekkel Rakás pénzhez jutsz.
Ennyi. Ez van.
Ja, és továbbra is fenntartom amit az 58as kommentben írtam.
66
mikerowave (2010. október 15. 13:26)
Adama admirális (8/10)
na, ez nem jött össze, de aki ismeri az oldal cenzúráját, az tudja milyen díjra gondoltam.
65
Arnos (2010. október 15. 13:26)
Adama admirális (8/10)
...válasz mikerowave 62. kommentre:
 
ezek a naci modszerek
64
Arnos (2010. október 15. 13:25)
Adama admirális (8/10)
...válasz Obi-One 58. kommentre:
 
az a sok szeny ami mar kijott az EAtol szerintem megtoltene a balatont, es hogy hany tehetseges ceget tett tonkre a megvasarlasaval es utanna az uj brandeket tette tonkre a nevetseges penzehes fejleszteseivel, ne emlitsem most itt a Westwoodot es a Red Alertet csak egy peldanak, sims szeria pedig egy pofatlansag es rohej amit aval a brandel is muvelnek egyszeruen mar csodalkozom neha h egy kicsit sem fogjak visza megukat a pofatlansaggal
63
mikerowave (2010. október 15. 13:25)
Adama admirális (8/10)
Tipikus, multinacionális cégekre jellemző hozzáállás. A dolgozók szándékos stresszben tartása, és a legkisebb hiba kemény megtorlása. És aki stresszes, az biztosan hibázni fog, és akkor repülhet. Mindettől függetlenül akár van hozzá köze, akár nincs, Bobby Kottick méltán kiérdemelte a pudingkorbács díjat.
62
Arnos (2010. október 15. 13:21)
Adama admirális (8/10)
...válasz Obi-One 58. kommentre:
 
sztem te kene elkussolj, az EA az elmult 10 evben amenyit rabolt az emberektol az a minimum h most 2-3 normalis jatekal elorukoljanak, ami egyaltalan nem nagy szamok de legalabb megutik a konkurencia szintjet, es az a pofatlan kapitalizmus ami nalluk megy az mar a jo izles hatarat surolja amugy arrol mar ne is beszeljunk hany kiadot tett tonkre es hany brandet az EA u h szerintem kussolj es olvass egy kicsit
61
nem-kocka (2010. október 15. 12:53)
Inaktív)
like
60
nem-kocka (2010. október 15. 12:53)
Inaktív)
(Y)
59
Obi-One (2010. október 15. 11:19)
Dr. Gregory House (9/10)
Az #57 kommenten kívül többet el se olvasok de EL TUDOM képzelni.
Szóval üzenem az összes nagyokos ovis EA fikázónak hogy eddigi éveidben a leghosszabban és lehet hogy a legjobban az EA játékait játszva szórakoztál.
Úgyhogy POFA BE.
Az EA egy nagy cég mint a többi. PÉNZT GYŰJT. Mint mindenki. LEFOGADOM hogy te is kirúgtad volna a cimbi főnököt egy új maseratiért.Legfeljebb letagadod.Így könnyű hogy egy csicska vagy.
Komolyan, annyira gáz: EA,Microsoft,Activision(kotick miatt) szidni.
E 3 vállalat nélkül fele ilyen sokra se vitte volna a számítógépipar.
Vagy ha vitte volna akkor más nevű de ugyanígy működő cégeknek köszönhetően.

Most elértétek azt hogy aki 95 ös IQ alatt mégegyszer kommentelni mer a GSO-n, és ez a fülembe jut, az pillanatok alatt nagyon benne lesz a szószban!!! (mert küldök neki egy tál bolognaitXD)
Komolyan venni ám!
58
Arnos (2010. október 15. 10:35)
Adama admirális (8/10)
egesz EAt fek jel kene gyujtani, utalom oket
57
pH03N1X (2010. október 15. 09:45)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz D0ki 53. kommentre:
 
Ez így igaz. Az emberek azt hiszik, hogy ez csak játék, pedig egy mai modern AAA produkcióba ugyanúgy milliónyi dollár megy bele, olyan dollár, amit ha rossz helyre dobunk, bizony nem hozza vissza a kutya se.

Egy ilyen cégnek alaposan meg kell fontolnia, hogy merre hajigálja azokat a bizonyos milliókat, és tény, hogy a Warhammer nem ismeretlen, én jó ha ismerek 10 embert aki tudja itthon ténylegesen, hogy mi az.

Mindig megy a fika, hogy a nagy cégek nem vállalnak be semmit, de ennek is van érthető oka, ha az ember végiggondolja, hogy nekik mennyi kockázattal járhat egy új IP, főleg egy olyan, ami nem bejáratott elemekre épít.

Persze ettől függetlenül szomorú, hogy csak is folytatások vannak újabban az E3-on. Persze ez az, ami elvezetett az indie piac felerősödéséhez az utóbbi időben, mind a friss csapatok, mint az új megközelítésű disztribúciós modellek.

Ilyen botrány eddig is volt, ezután is lesz, csak az jut el az EA, vagy az Activision szintjére, aki hajlandó kicsit bemocskolni a kezét, és hajlandó egy kicsit ártani másoknak, ugyanis nincs igazi nyereség úgy, hogy az mást ne sértene meg.
56
rodman6 (2010. október 15. 03:43)
John Locke (7/10)
Minden multicég tisztességtelen. A lényeg csak a a profit növelése, a kiadások csökkentése. (ebbe beletartozik a bérezés, olcsóbb gagyibb termékek) Az EA szerencsés mert sikerült eltalálniuk a felkapott játék-kategóriákat, ráadásul ezeket évente kiadhatják újra és újra, minimális fejlesztésekkel.

A meglévő alapba belerakják a 3d studio legújabb fényeffektjeit, kicsit finomítanak a mozgásokon, átrajzolnak egykét textúrát, és már veszi is a paraszt tonnaszámra mert neki ez nagyszám. Közben szakmailag minimális újítás.

Az én szememben az igényes játékok érnek valamit. Igényes történet vagy ötlet, zene/hangok, igényesen kidolgozott és nem lineáris map. Nem pedig az hogy követni a nyíl vagy térképen lévő pont irányát, közben szétlőni mindenkit mindenféle történet nélkül.
55
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |

Warhammer Online: Age of Reckoning

Fejlesztő: Mythic Entertainment

Kiadó: Electronic Arts

Platform: PC | Stílus: MMO, Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Warhammer Online videóteszt
Lépj be Karl Franz Császár palotájába! A két über idegenvezető Gyu és BZ!

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Warhammer Online: Age of Reckoning

990 Ft

WARHAMMER ONLINE: AGE OF RECKONING TESZTEK, ELŐZETESEK

WARHAMMER ONLINE: AGE OF RECKONING HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.16.

2012. május 16. 22:00

Ma eléggé megkacagtatott az a Rodolfó videó, amelyet a későbbiekben ebbe a Jó Éjt!-be is belefűztem - érdemes megnézni!

Batman: Arkham City - így készültek a hangeffektek

Epic Mickey 2 a színfalak mögött

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. áprilisi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix