Hirdetés

Az ESPN még több eSport meccset fog közvetíteni

|

A Dota 2 The International közvetítések sikerén felbuzdulva a világ egyik legnagyobb sportcsatornája még inkább nyit majd a kompetitív játékok felé.

Hirdetés

A negyedik Dota 2 The International nemcsak azzal vonult be a történelembe, hogy közel 11 milliós nyereményalapjával a valaha volt legnagyobb összdíjazású eSport rendezvénnyé vált. A Valve mindent megtett annak érdekében, hogy minél szélesebb hallgatóság felé nyisson, így a hivatalos közvetítések mellett egy kezdőknek szóló streamet is üzemeltetett, valamint bevonta az ESPN-t, mely webes csatornáján, az ESPN 3-on adta a meccseket.

Egy csatornához közeli forrás szerint az ESPN vezetősége nagyon elégedett az eredményekkel, ezért a jövőben egyre jobban érdeklődnek majd az efféle közvetítések felé. Az online meccsek mellett egy összefoglalót is készítettek, amelyet az ESPN 2-n követhettek a tévénézők. Az egyre növekvő érdeklődés már korábban is felkeltette a csatorna figyelmét, azonban most látták elérkezettnek az időt, hogy komolyan foglalkozzanak a dologgal.

Az ESPN következő nagy dobása az MLG Call of Duty Pro League lesz. A két szervezetnek már volt egy közös projektje az austini XGamesen, ahol az MLG feje, Michael Sepso megígérte, nem az lesz az utolsó. Az MLG eddig nagyon szigorúan vette, hogy a meccseit csak és kizárólag saját csatornáján közvetítsék, az ESPN kedvéért azonban valószínűleg kiengednek majd egy kicsit.

Nektek hogy tetszik az ötlet? Örülnétek, ha a sportcsatornákon a kompetitív gaming is helyet kapna?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)