Az Onlive júniusban indul

Gyu 2010. március 10. 20:42

2010 június 17-én indul az utóbbi idők legvitatottabb játék-szolgáltatása, az OnLive.

Az úgynevezett "játék-közvetítés"-szolgáltatás PC-s és Mac-es játékosok számára kínál lehetőséget arra, hogy interneten át játszhassanak, havi 15 dolláros díjért.

Induláskor 12-25 cím lesz elérhető a szolgáltatáshoz. Olyan cégek az OnLive partnerei, mint az Electronic Arts, Ubisoft, 2K Games, THQ és a Warner Bros. Az első, elérhető játékok között ott lesz a Mass Effect 2, Assassin's Creed II, Borderlands, Dragon Age Origins, Prince of Persia: The Forgotten Sands,és a Metro 2033.

A bejelentés szerint a 15 dollár a szolgáltatás havidíja, a játékok megvásárlása/bérlése nincs benne ebben az árban - ezeket a költségeket a későbbiekben határozzák majd meg.

Az OnLive használatához nem kell letölteni vagy feltelepíteni a játékokat - azok az OnLive szerverein futnak és csak a látványt/hangot közvetítik egy böngésző plug-in segítségével a számítógépnek, amelyről irányítani lehet a játékot.

A cég szerint nem lesz gond az internet sebességével - minimum 1,5 Mbites kapcsolatra lesz szükség az alap-szolgáltatáshoz, míg 720p-s felbontáshoz 5 Mbit/s sebesség kell.

Egyelőre a jelenleg zárt béta állapotban található szolgáltatás csak az Egyesült Államokban lesz igénybe vehető - A MicroConsole TV Adapter,a mely segítségével a szolgáltatás televíziók segítségével is igénybe vehető, az év végén lesz kapható.

Ami miatt nekünk, európaiaknak ez izgalmas lehet az egyszerű dolog - amennyiben ez a modell működik, a fejlesztőknek/kiadóknak/szolgáltatóknak megéri, akkor hamarosan teljesen átalakíthatja az egész gamer világot...

Címkék: Online, OnLive, cloud computing, játék, remote, internet


Az Onlive júniusban indul - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | következő... |
kicsicaca (2010. március 12. 11:39)
Jack Bauer (10/10)
És akkor a hardver boltok mind-mind lehúzzák a rolót,meg a gyártók ...
185
kovacs92 (2010. március 11. 21:11)
Dr. Gregory House (9/10)
A véleményem az hogy jó ötlet de szerintem nehezen fogja átvenni a PC-k és a konzolok helyét
184
PadamHUN (2010. március 11. 20:47)
Inaktív)
Meglátjuk mi sül ki belőle.
183
Calo_Nord (2010. március 11. 20:38)
Inaktív)
Ez a cucc nagyon jó ötlet. Kíváncsi leszek a megvalósításra...
182
Order89 (2010. március 11. 20:10)
Dr. Gregory House (9/10)
Szerintem lesznek vesztesek és győztesek is ebben a dologban,de meglátjuk még
181
sleepyt (2010. március 11. 19:49)
Jack Bauer (10/10)
...válasz nagyve 177. kommentre:
 
nyugi, csak megjöttek a vérpistikék akik frankón tudják, mi a jó a játékiparnak!
180
Jericho300 (2010. március 11. 19:28)
Inaktív)
Hát ha megengedhető árkategóriába csúszik Európába akkor lehet megéri a cucc Sztem hangulatos lenne a netbook-ot rákötni a monitorra azt tolni a Crysis-t És tényleg ott van az a tényező hogy a grafika jó lenne. Gondolom a multiplayer-t is megoldanák és akkor sztem élvezetesebb
179
CaptainCsaba (2010. március 11. 19:23)
Dr. Gregory House (9/10)
Én kicsit tartok tőle, majd a kísérleti egerek megveszik aztán levonom a tanulságot hogy win vagy fail.
178
nagyve (2010. március 11. 18:49)
Inaktív)
úha, reggel óta kommentelgettek szépen, de sok érdemlegeset nem látok... mindenki csak azért szídja a rendszert mert Magyarországon élünk :D ha belegondoltok külföldön nem 80000 az átlagemberek keresete... szal ott ez a pénz amit ennek havidíjnak ki kell csengetni nem a 15-d része hanem 50-ed része vagy még annyi se, szal valami olyasmire akarok rávilágítani, hogy szídni lehet az embereket amiért saját országuk viszonylataihoz határoznak meg árat, ahelyett, hogy ti találtátok volna ki és akkor 500Ft-os havi díjjal peregne a cucc és akkor az lenne a véleményetek mint a külföldi embereknek, hogy "jee, minden játékkal fogok tudni játszani, nem kell megvárni míg új gépem lesz"
177
Sayer (2010. március 11. 18:34)
Inaktív)
...válasz Waradoor 170. kommentre:
 
Hát igen 15 dolcsi valóban nem pénz csak vannak pár nyomorult hardcore hekkerek akik még erre is sajnálják. (pl wow=tauri)
176
wolfrang (2010. március 11. 18:17)
Dr. Gregory House (9/10)
Ahogy én gondolkodok akkor 15 dollár az lesz 15 euro, és ebbe a pénzbe még nincsen benne a játékok ára. vagy én olvastam rosszul netán a cikket??
175
adamr13 (2010. március 11. 18:14)
Inaktív)
Csak az ne legyen, hogy mondjuk valaki 12 évesen regisztrál, akkor a 16os game ekkel nem játszhat, vagy egy 17 éves arc egy 18 as besorolású játékkal szívhat...
174
kicsicaca (2010. március 11. 18:02)
Jack Bauer (10/10)
Na ez érdekes,akkor én be is fejeztem a gépfejlesztgetést.Jó lesz másra az a pénz...
173
Waradoor (2010. március 11. 17:37)
Adama admirális (8/10)
15 dolcsival több áramot simán megeszik egy erősebb gép havonta, mint egy átlag gép.
172
Waradoor (2010. március 11. 17:34)
Adama admirális (8/10)
Annyi előnye biztos lesz a dolognak, hogy mindenki azonos feltételekkel fog tudni játszani. (Azonos graf., azonos teljesítmény) Havi 15 dodó pedig nem pénz a mai világban szerintem ;)
171
NightmareJoe (2010. március 11. 17:33)
Dr. Gregory House (9/10)
Ez nagy lesz!!!!!
170
hassan09 (2010. március 11. 17:27)
Inaktív)
...válasz sleepyt 165. kommentre:
 
"A bejelentés szerint a 15 dollár a szolgáltatás havidíja, a játékok megvásárlása/bérlése nincs benne ebben az árban - ezeket a költségeket a későbbiekben határozzák majd meg."

Elvileg kölcsönözni is lehet majd. :/
169
The_Reaper_CooL (2010. március 11. 17:27)
Jack Bauer (10/10)
Külön havidíj még erre is? Király...
168
Bladeen15 (2010. március 11. 17:26)
Inaktív)
nemtom nekem annyira nem jön be ez a cucc
167
Superhamster (2010. március 11. 16:38)
Inaktív)
"A bejelentés szerint a 15 dollár a szolgáltatás havidíja, a játékok megvásárlása/bérlése nincs benne ebben az árban"

Hát akkor elég nagy szar ez az egész. Azt hittem ha befizetem mindennel nyomhatom.....
166
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | következő... |
Street Fighter 4 (Gamemania)

2.240 Ft

TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ HÍREK

AKTUÁLIS!

BioWare: "Érdemes megtartanod a Mass Effect 3 mentéseidet!"

2012. február 04. 11:21

A BioWare meglepő és a Mass Effect negyedik részére utaló kijelentést tett minap.

Ghost Recon: Future Soldier - Fókuszban a single player

Hófúvásos Jó Reggelt! 2012. 02. 04

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix