Az Ubisoft kevesebbet költ licencekre az Avatar bukása miatt

Kapcsolódó játékok: Avatar: The Game

Chavalier 2010. január 19. 10:30

A film óriási siker, a játék minden, csak nem ász. Hol rontották el? Yves Guillemot nagyfőnök megmondja a tutit.

Bár összességében az Avatar: The Game nem termelt veszteséget, azt azért elmondhatjuk róla, hogy jócskán alulteljesített az előzetes elvárásokhoz képest, illetve a sajtó sem volt különösebben elragadtatva a végterméktől.



A filmekből készült játékok, illetve a játékokból készült filmek általában egy fityinget nem érnek, de olykor akad néhány kivétel, amelyik erősíti a szabályt. Az Avatar: The Game egész jól fest a Far Cry 2 alatt már bizonyított Dunia motornak köszönhetően, még játszható is, de annyira azért nem jó, hogy ki tudjon emelkedni a mezönyből. Az pedig különösen fájdalmasan érintheti az Ubisoftot, hogy a film elképesztő sikere hangyányit sem lendített a játék eladásain.
Yves Guillemot, a cég atyaúristene befektetők előtt azzal védekezett, hogy az Avatar mozifilm premierje túl kései időpontra esett, emiatt maradt le a játék a potenciális karácsonyi vásárlókról. Ráadásul az ilyen jellegő játékokra jellemző túlzottan rövid fejlesztési idő sem tett jót a kicsinek (Az önkritika első jelei, ez már valami!).


A Hupikék Törpikék kicsit megnőttek utolsó filmes szereplésük óta

A tanulópénzt megvizették, a leckét megtanulták, a jövőben pedig sokkal kevesebb licencelt filmes projektbe vágnak bele, helyettük inkább a saját márkaneveik folytatásaira koncentrálnak. Pedig nem is oly régen még hatalmas lelkesedéssel csacsogott az amlített cégvezér arról, hogy az Ubisoft majd milyen ügyesen fogja összemosni a filmes és a játékos élményeket a jövőben.

    Pro:
  • extraüberbrutális környezet és hangulat
  • ezen belül extraübergyönyörű grafika
  • és persze filmes hangulat…
    Kontra:
  • eleinte
  • de aztán repetitív lesz
  • a multi meg mintha nem is lenne.
8.2

Címkék: üzlet, business, avatar, james cameron, ubisoft, yves guillemot, avatar: the game, licenc, bukás, tervek, PC, Xbox 360, Playstation 3, Nintendo Wii, Sony PSP, Nintendo DS, Akció


Az Ubisoft kevesebbet költ licencekre az Avatar bukása miatt - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |
Ricsi_Gamer (2010. március 19. 22:15)
Inaktív)
Ahham.
75
Ricsi_Gamer (2010. március 19. 22:15)
Inaktív)
Ahham.
74
darkboy88 (2010. február 08. 18:12)
Inaktív)
játék az ratyi ! nem tudom olyan crysis be ütése lenne nem de?

A filmhez nincs hozzá füzni való télleg jó lett !
73
bate188 (2010. február 03. 21:30)
Adama admirális (8/10)
Ehhez csak azt tudom hozzáfűzni hogy a film jó, (sajnos) a játék már kevésbé...

72
NERO007 (2010. február 02. 15:38)
John Locke (7/10)
...válasz Vendetta 63. kommentre:
 
Komikat amiket te írtál nos hát az mind vagy lehúzás vagy pedig lehúzás volt!:D
Szerintem pedig a film egyszerűen fantasztikus jóra sikeredett.Na de mondjuk a játékról már nem ez a véleményem.Én direkt megvártam hogy addig eltoljam míg besötétedik a game-be.Az nagyon szép meg kell hagyni mikor a talaj világít alattad ahogy lépsz.De aztán fel is adtam annyira monotonná és unalmassá vált az egész sajnos...
71
HATHAZ (2010. február 02. 15:23)
Inaktív)
ami nem megy, azt nem kéne eröltetni.

a film vagy játék adaptációkról ez már kiderült...
70
robotzsaruk (2010. január 30. 23:52)
Inaktív)
Nem hinném hogy csak ez a film befolyásolta volna
69
qwwer (2010. január 30. 19:41)
Inaktív)
a film tényleg jó, a játékkal meg még nem játszottam
68
Draco0806 (2010. január 29. 19:56)
Inaktív)
...válasz hassan09 65. kommentre:
 
Engem is. A film az nagyon ottvan. Bár azt elismerem hogy a sztori kiszámítható de hát akkor is zseniálisan van még az is megrendezve.
67
Vendigo (2010. január 26. 00:43)
Inaktív)
Az nagyot vágott a filmen, hogy 3D-s. Tényleg jól is néz ki...a moziban. A monitoron viszont már nem nyújt olyan egyedüli, új élményt a szép, jól megálmodott környezet. A film története unalmas, kiszámítható. Maga a környezet, a karakterek is sok helyen enyhe dejavu érzést keltenek. Szal, nem a film miatt, hanem 3D mozit még nem láttunk. Viszont 3D-s, dzsungelben futkosós, elég gagyin animált, gyengén irányíthatós TPS-el már játszottunk eleget.
66
hassan09 (2010. január 25. 20:52)
Inaktív)
Én elvoltam a játékkal is egy darabig, a film pedig egyenesen függővé tesz :D
65
Junge (2010. január 21. 14:00)
Inaktív)
Még összemossa a filmet meg a játékot...Egyedül a Grafika ami igazán az élményt adná de sajnos mindig mikor a látványra koncentrálnak elveszítik a történet orientáltságot és akkor kapunk egy látványos "....."-itt a síp helye
Engem a látvány csak egy darabig izgatott utána azon kaptam magam hogy ajándékba adom a gamet az unoka öcsémnek
64
Vendetta (2010. január 20. 17:25)
Jack Bauer (10/10)
Hát a játék nem egy nagy szám de a film sem!!
63
error56 (2010. január 20. 15:24)
Inaktív)
Szerintem nem itt van a probléma. Ebből az Avatar dologból nemigen lehetett többet kihozni. Ez nem igazán játéknak való téma.
62
Rapminator (2010. január 20. 14:36)
Inaktív)
a film sem volt vmi nagy etvasz -.-'
61
artschi (2010. január 19. 21:51)
Inaktív)
jól néz ki a játék, de lehetett volna izgalmasabbra is csinálni szvsz.
60
Mike_rem (2010. január 19. 20:30)
Adama admirális (8/10)
...válasz 3err0r 53. kommentre:
 
Az Avatar világa még, ha klisékből is összerakott, olyan kiaknázási lehetőséget jelentene amit el sem lehet képzelni! A véleményem, azért nem volt kimagasló a játék, mert azt várták tőle, amit a filmtől! ÓRIÁSI hiba, éppen attól fosztották meg a játékost, amitől egyedi lehetne, a környezettől és a saját történetétől!
Jah és az is igaz, hogy időben rosszul jött ki, főleg a CODMW2 miatt!
59
slipknotboy (2010. január 19. 20:29)
Jack Bauer (10/10)
játék nem anyira tetszet de film oltári jó lett
58
zsolti971 (2010. január 19. 19:12)
Jack Bauer (10/10)
A filmet még nem láttam, de nagyon zsírnak tűnik
A játékot nem tudom, nem láttam még.
57
Bigsmoke (2010. január 19. 19:02)
Inaktív)
Nekem tökéletesen elég volt BZ irománya, és a film...
Egyáltalán nem kerített hatalmába a mozi, egy szépen becsomagolt klisé maszlag. Kevéssé tudott megérinteni, mint mondjuk a Tökéletes trükk...
Persze más úgy van ezzel, mint én a zenével, kevésbé a mondanivalója, inkább a dallama fog meg
56
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |

Avatar: The Game

Fejlesztő: Ubi Soft Entertainment

Kiadó: Ubisoft Entertainment

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3, Nintendo Wii, Sony PSP, Nintendo DS | Stílus: Akció

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

GS Hype - 2012.05.07. (MCA,David Jaffe,Avatar,Avengers,WiiU)
aDaM volt soros hogy hírekkel szórakoztasson minket. Kicsit elakalandozunk a filmek világába is, és egy sajnálatos múlt heti eseményről is megemlékezünk.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Avatar

8.990 Ft

AVATAR: THE GAME TESZTEK, ELŐZETESEK

TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.16.

2012. május 16. 22:00

Ma eléggé megkacagtatott az a Rodolfó videó, amelyet a későbbiekben ebbe a Jó Éjt!-be is belefűztem - érdemes megnézni!

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. áprilisi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix