Hirdetés

Az új Hitmanért nagy árat fizet az IO

|

A Square Enix hivatalos közleményben elmondta, hogy az IO Interactive dolgozóinak a felét kirúgják. Viszont készül az új Hitman.

Hirdetés

Az egyik szemem sír, a másik meg üveg: a Hitman: Absolution-ön és az egész Hitman sorozaton dolgozó csapat több, mint a fele búcsút mondhat az állásának.

Mindig szomorú, amikor arról hallunk, hogy szeretett játékaink készítői munkanélkülivé válnak a játékiparban uralkodó mostoha állapotok miatt. Az utóbbi időben több stúdió is bezárta kapuit és ez az állapot természetesen a kiadókat sem kíméli - gondoljunk csak a THQ nem sokkal ezelőtti csődjére. Hát, csoda, hogy ennyi a folytatás, mert senki sem mer kockáztatni?
 

A Square Enix bejelentette, hogy a „változó és embert próbáló piaci helyzet miatt” drasztikus változásokat eszközölnek az IO Interactive háza táján, aminek következtében a stúdió jelenleg futó projektjeit kukázzák, a Hitman sorozatot kivéve. 

„A stúdió minden energiáját a Hitman széria jövőjére és az új AAA Hitman játék előmunkálataira koncentrálja.” - hirdeti a közlemény.

Ennek megfelelően a kidobott projekteken dolgozó fejlesztők "feleslegessé váltak" és a stúdió - fájó szívvel ugyan - búcsút is mond nekik. Ez a döntés az IO Interactive alkalmazottainak a felét érinti, akiknek a Square Enix a következőt üzente:

„Az érintetteknek nagyon hálásak vagyunk a rengeteg kemény munkáért, amivel segítették a stúdiót, és ha találunk üres pozíciókat a csoporton belüli  fejlesztőgárdáknál, igyekszünk velük betölteni azokat.” A cég a többi kiadót és stúdiót is értesítette a sajnálatos esetről, úgyhogy reméljük, hogy a munka nélkül maradt IO-s emberek nagyon hamar találnak maguknak új helyet.

A GameStar ezúton kíván nekik sok szerencsét, és sajnáljuk, hogy a méltatlanul elfeledett Freedom Fighters, illetve a második részével némileg csalódást keltő Kane & Lynch játékok folytatásai - ha készültek egyáltalán - örökké az enyészeté lesznek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)