Hirdetés

Bakiparádé 2015: felvételek, amiket eddig nem láthattatok

|

Idén is volt minden, ami csak a jó forgatásokhoz kell. Elröhögött felvételek, elfelejtett szövegek, túljátszott szerepek. Most végre nyíltan megmutatjuk!

Hirdetés

Lelkes csapatunk mindkét idei PlayIT-re elkészítette a Citromdíját (ahogy korábban is), ami lassan már nem is azért érdekes, mert megmutatják a legrosszabb játékokat, hanem sokkal inkább azért, mert utána mindig jön valami olyan, amire nem is számítanánk.

Nem állítjuk (és soha nem is állítottuk), hogy a srácok a színművészet netovábbjai, ellenben egy-egy ilyen néhány perces anyag leforgatása olykor egy-két teljes napot igénybe vesz, miközben a kamera alig áll meg. Mondani sem kell, hogy mennyi elröhögött felvételünk van, amit általában nem bocsátunk a nagyközönség számára elérhetővé, de csak egyszer van egy évben szilveszter, és ilyenkor még vidámabbak vagyunk, mint egyébként szoktunk. Fogadjátok hát szeretettel az idei év bakijait, és kaptok egy kis bepillantást a múltba a Nagy Teszt Autóval, illetve a Rambo werkfilmjével. 

Boldog új évet kíván a Citromdíj csapata, és ezúton köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a Citromdíjas filmjeink létrejöhessenek, és egyre jobbak legyenek! 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)