Bioshock Infinite - Az Irrational Games új játéka

Kapcsolódó játékok: Bioshock Infinite

Chavalier 2010. augusztus 12. 21:20

Hosszas várakozás után végre lerántották a leplet Ken Levine legújabb játékáról, mi pedig csak bámultunk, hiszen nem egészen erre számítottunk.

Persze titkon reméltem, hogy Levinék maradnak a System Shock/Bioshock vonalon, s nem is kellett csalódnom. A Bioshock Infinite ugyanis az előbb említett játékokhoz hasonlóan az intelligens shooterek kategóriáját hivatott gazdagítani.



A whatisicarus.com oldalon leleplezett alkotás 1912-be repíti a játékost. Ebben az alternatív múltban a technológia jóval fejlettebb, mint a valóságban volt, példának okáért egy gigantikus város, Columbia szeli a felhőket mérföldekkel az emberek feje felett.
A játékos egy Booker DeWitt nevű fickót alakít, a híres Pinkerton nyomozóiroda egyik volt munkatársát, akinek egy gyerekkora óta Columbián fogva tartott fiatal nőt, bizonyos Elizabethet kell kiszabadítania. Booker a történet során egyre szorosabbra fűzi kapcsolatát a nővel, miközben együtt igyekeznek kereket oldani. DeWitt a túlélés érdekében fegyvert is ragad ha kell, sőt valamiképp emberfeletti képességekre (pl.: telekinézis, varjak idézése) is szert tesz.

Képek a galériában



A Bioshock Infinite helyszíne tehát egy steampunk jellegű lebegő város, ahol mind zárt térben, mind a levegőben harcolhatunk, mégpedig a Bioshock 2-ben megszokott módon: jobb kéz valamilyen csúzli, bal kéz valamilyen "varázslat".
A tervek szerint PC, Xbox 360 és PlayStation 3 platformokra 2012-ben érkező alkotásban nem lesz kooperatív játékmód annak ellenére, hogy Elizabeth mindvégig jelen van, s minden tudásával igyekszik segíteni megmentőjét.

 

 

Címkék: gstv, bioshock, bioshock infinite, steampunk, fps, multiplatform, pc, xbox 360, playstation 3, irrational games, 2k games, bejelentés, képek, trailer


Bioshock Infinite - Az Irrational Games új játéka - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | következő... |
alienke (2010. augusztus 22. 07:55)
Inaktív)
...válasz kovidomi01 85. kommentre:
 
ja jó ez az újitás majd a végén eböl is lesz 2
95
alienke (2010. augusztus 22. 07:51)
Inaktív)
...válasz HATHAZ 90. kommentre:
 
a traileris is kész bioshock 1 trailer itt is elkapja az emberkét aszt eldobja
94
Vendetta (2010. augusztus 17. 13:43)
Jack Bauer (10/10)
Hmm... érdekes!
93
Shean (2010. augusztus 15. 23:03)
Inaktív)
Remélem jól sül el ez a rész. Az egy nagyon jó volt a kettövel is el lehetett játszogatni szóval ezt is várom. A trailer alapján BigDaddy szerüség az lesz benne de ha nem lesznek little sisterek én falra mászok.
92
psipenge (2010. augusztus 15. 12:50)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz kemotox 75. kommentre:
 
Steampunk. Az a fő, végre jön még egy jónak tűnő játék ebben a témában. Meg fogjuk lesni azt hiszem a boltok polcait a megjelenéskor.
91
HATHAZ (2010. augusztus 14. 22:47)
Inaktív)
nem unják még?

ez gyakorlatilag a 3. bioshock játék...
90
Chavalier_GSO (2010. augusztus 13. 22:19)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz bashka 87. kommentre:
 
Levine korábban nyilatkozott a System Shock harmadik részével kapcsolatban. Ha rajta múlna, lenne, de nem rajta múlik. A jogokat az Electronic Arts birtokolja, tehát csakis tőlük függ, hogy viszontlátjuk-e valaha minden idők talán legjobb főgonoszát, Shodant.
89
bashka (2010. augusztus 13. 21:27)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz simon7109 56. kommentre:
 
Badarságokat ne beszéljünk, inkább derítsd ki gyorsan, hogy mi volt az +2 hiányzó "rész", aztán rájössz, mekkora hülyeséget mondtál. Tudod régen még nem DLC-k voltak, hanem "kiegészítők" ÉS igen, bármennyire is viccesen hangzik, de a San Andreas is egy kiegészítő eltekintve attól, hogy a legnagyobb területtel rendelkezik és a legtöbb küldetéssel az elődök óta. Igazi forradalmi újítás (engine-cserére gondolok) a negyedik résznél jött elő, ezért az, ami.
88
bashka (2010. augusztus 13. 21:21)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Chavalier_GSO 32. kommentre:
 
Mai, divatos "előzmény-folytatás" még lehet belőle...újabb Bioshock? Nem ám a fényévekkel jobb System Shock franchise-t támasztanák ám fel, ááá, dehogy. Hisz a mai lurkók legtöbbje azt se tudja mi az:D
87
wudan (2010. augusztus 13. 14:03)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Atee007 83. kommentre:
 
Hagyd béké régóta figyelem csak ilyen semmit mondó troll hozzászólásai vannak, de mondjuk ha ő nem csinálná akkor ki csinálná...

ON:
Várjuk sok sok szeretettel, irtó nagy hangulata van a Trailernek várom
86
kovidomi01 (2010. augusztus 13. 12:20)
Jack Bauer (10/10)
...válasz kemotox 75. kommentre:
 
Szerintem itt az lesz, hogy a "cég" (aminek most nem jut eszembe a neve), víz helyett az égbe "építette" a várost. Szerintem ráfért az újítás a Bioshock-ra nekem tetszik az ötlet, viszont az is igaz hogy a Bioshock nevet nagyon nem kellett volna neki adni
85
Murder3 (2010. augusztus 13. 12:10)
Jack Bauer (10/10)
Ha kis eszük van akkor összefűzik és akkor egész kreatív sztori is kialakulhat belőle.
Mindenesetre sokkal igéretesebb ez a lebegő város többet lehet vele kezdeni.

Remélem h nem lesz olyan unalmas mint az 1-2 mert azok kb 1 óra után monoton szarok...
pedig jó hangulatuk van:S
84
Atee007 (2010. augusztus 13. 12:10)
Jack Bauer (10/10)
...válasz zszabika 76. kommentre:
 
Szerintem meg te vagy egy szánalom, nem kéne azt lesz@rozni amit más szeret kösz.
83
djlaczo (2010. augusztus 13. 12:04)
Dr. Gregory House (9/10)
sirjak e vagy nevessek ? mert érdekes hiszen ha uyg vesszük igy az ötlet nem tul erdeti, kicsit többre számitottam, de én bizom benne hogy valami atomot kihoznak belöle, hszen van még 2 évük, de aztán lehet lesz 3 is :D
82
djlaczo (2010. augusztus 13. 12:03)
Dr. Gregory House (9/10)
sirjak e vagy nevessek ? mert érdekes hiszen ha uyg vesszük igy az ötlet nem tul erdeti, kicsit többre számitottam, de én bizom benne hogy valami atomot kihoznak belöle, hszen van még 2 évük, de aztán lehet lesz 3 is :D
81
weskerrebort (2010. augusztus 13. 11:16)
John Locke (7/10)
Most újra az első rész nyomom és egyszerűen lehengerlő hangulata van......
A 2 közelébe se ér...
Remélem akármilyen csomagolásban, de élvezhető játékot csinálnak a srácok! :P
80
trashmito (2010. augusztus 13. 10:58)
Inaktív)
Szerintem ilyen módon a legjobb megújítani egy sorozatot. A Bioshock név használata nem értem, hogy miért baj sokak szerint, végül is BS szellemi örökségét viszi tovább, csak teljesen új csomagolásban. Annak külön örülök, hogy nem lesz beleerőltetve a kooperatív játékmód, szerintem RE5-nek például az volt az egyik legnagyobb baja. Mindig jött utánam a csaj, mint valami utánfutó, anélkül, hogy lényegesen befolyásolta volna a játékmenetet. Itt valami izgalmasabbra számítok, biztos hogy lesznek a sztorinak olyan fordulatai a nővel kapcsolatban, hogy csak ámulunk.
79
zorrobomber (2010. augusztus 13. 10:46)
Inaktív)
Áhh, ez egy akkora 0 ötlet hogy még erre a kommentre szánt időt is sajnálom rá. Most már mindegy...
78
azoxign (2010. augusztus 13. 10:44)
Inaktív)
Sztem lehetne a neve AirShock vagy WindShock,ha nagyon eröltetni akarjuk a Shock-ot
77
zszabika (2010. augusztus 13. 10:43)
Inaktív)
Na ezek is kezdenek elk.urvulni.A Bioshock 2 is egy szánalom volt,pedig az elsö rész az egyik kedvencem.
76
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | következő... |

Bioshock Infinite

Fejlesztő: Irrational Games

Kiadó: 2K Games

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: FPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Bioshock Infinite - Tízperces játékmenet videó
Legfeljebb két-három perc anyagot tartalmazó trailerre számítottunk, ám az Irrational Games jócskán felülmúlta elvárásainkat. Íme Columbia!

Videó lejátszása

Need for Speed Shift (Platinum)

7.190 Ft

AKTUÁLIS!

Ghost Recon: Future Soldier - Fókuszban a single player

2012. február 04. 09:45

Befutott a Ghost Recon: Future Soldier első olyan mozgóképe, mely a játék egyjátékos kampányára fókuszál.

Hófúvásos Jó Reggelt! 2012. 02. 04

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix