Biostar TA870+ - erős középkategóriás AMD-s alaplap

Matteo 2010. április 18. 16:01

Az integrált grafikus mag nélkül szerelt alaplap igen jó választás lehet középkategóriás processzorral szerelt számítógépekbe.

A legutóbb bemutatott AMD 880G-s Biostar alaplapok után itt az ideje, hogy az integrált grafikus mag nélkül szerelt, AMD 870-es lapkakészletre épülő megoldásokkal is megismerkedjetek. A hazánkban igen nagy sikert aratott AMD 770-es lapok egyik utódjainak szánt modelleiről egyelőre nem derült ki minden részlet, hiszen a hivatalos start csak a hónap végén esedékes. A főbb funkciókról azonban lerántotta a leplet a gyártó, és azt kell, hogy mondjuk, igen komoly alternatívára számíhatnak a hazai felhasználók a TA870 és a TA870+ személyében.

A két, Socket AM3-as foglalattal szerelt újdonság az összes 8-as szériás lapkakészlettel szerelt Biostar laphoz hasonlóan támogatja az új hatmagos Phenom II X6 processzorokat is, ráadásul mindkét típusra 5 fázisú tápellátás került, tehát a legerősebb, 140 wattos TDP-osztályba sorolt központi egységek esetén is lehet számolni velük. További jó hír, hogy az ún. BIO-unlocKING funkció is elérhető, ami a letiltott magokkal rendelkező Athlon II és Phenom II processzorok "jobbá tételében" segédkezik. A gyártó állítása szerint azonban nemcsak így érhetünk el plusz CPU-teljesítményt, hanem túlhajtásban is igen erősek a lapok, akár 60 %-nyi extra teljesítményt is kifacsarhatunk az adott processzorból.

Ugyan a 870-es lapkakészlet pontos tulajdonságait egyelőre nem ismerjük, a Biostar láthatóan a lehető legtöbbet próbálta meg kihozni a készletből. Két tizenhatszoros PCI Express foglalat található mindkét típuson, holott elméletileg ezzel a készlettel hivatalosan nem elérhető a CrossFireX technológia. Várhatóan az AMD 770-nél látott módon történik a sávok kiosztása, tehát az elsődleges ×16, míg a másodlagos port ×4-es sebességen üzemel.

Az SB850-es déli hídnak hála adott a harmadik generációs SATA szabvány támogatása, ám a TA870+-on "csak" 5 darab belső aljzat használható, a hatodik ugyanis a hátlapra, eSATA formájában került kivezetésre. A TA870+ javára írható még a FireWire vezérlő és a nyolccsatornás Realtek ALC892 hangkodek - a normál TA870-re hatcsatornás lapka került. Utóbbi modellnél így a hátlap is jóval egyszerűbb, de nemcsak az eSATA, a FireWire és a két S/PDIF csatlakozás hiányzik erről a modellről, hanem USB-kapukból és kettővel kevesebbet - 6 helyett 4-et - kap a felhasználó. A számítógépet házi szórakoztató központként használó egyéneknek viszont jó hír, hogy mindkét típus támogatja a BIO-Remote távirányítót, amely természetesen kompatibilis a Windows Media Centerrel.

A TA870 és a TA870+ hazai megjelenése leghamarabb májustól várható, ajánlott áruk egyelőre nem ismert.

Címkék: biostar, amd, 870, lapkakészlet, socket am3, athlon, phenom, crossfire, alaplap, hardver, mélyvíz


Biostar TA870+ - erős középkategóriás AMD-s alaplap - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
MR-23 (2010. augusztus 08. 15:37)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz Vendetta 23. kommentre:
 
Mijért te ge-ci az nvideó nagzon jó látuk ay uj kártyáit ay ati 5xxx le alázta
24
Vendetta (2010. április 24. 08:55)
Jack Bauer (10/10)
Kell a francnak ez a sz@r!! AMD egy sz@r!
23
hagymaschips (2010. április 19. 09:49)
Inaktív)
Ezt a biósztár márkát nagyon nyomjátok mostanában.
22
Angalet (2010. április 18. 23:09)
Jack Bauer (10/10)
Hát mostanában biztos nem veszek ilyen alaplapot...
21
asztalos000 (2010. április 18. 21:39)
Jack Bauer (10/10)
Én kedvelem a Biostar deszkákat ezek is érdekelnek majd.
20
black976 (2010. április 18. 20:08)
Inaktív)
Tényleg elég a két mag egyenlőre
19
nobyy (2010. április 18. 19:42)
Inaktív)
...válasz kicsicaca 17. kommentre:
 
Hát az évek alatt vettem jó pár játékot és a legtöbb nem eszik 4 magot talán 1-2. Ahogy több játékom lesz aminek több mag kell beújítok egy Core i7 860 ra, de akkor alaplap meg ram csere is kell egy DDR3 legalább. Olyan 100 rongy kellene most ehhez nekem, de pár játék miatt nem fontos főleg, hogy most is jól mennek a dolgok.
18
kicsicaca (2010. április 18. 19:06)
Jack Bauer (10/10)
17
Matteo_GS (2010. április 18. 19:01)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Rolike 14. kommentre:
 
Egyelőre még nem lehet kapni ezeket a lapokat, majd a hónap végén-május elején térjünk vissza erre a kérdésre.
16
nobyy (2010. április 18. 18:59)
Inaktív)
...válasz Fenton 5. kommentre:
 
Nem kell hatmagos vagy 4 magost venni. A legtöbb játéknak nem is kell. Nekem 2 mag 3,2 Ghz Intel van és nincs játék aminek kevés lenne. Sőt egy 4 magos 2,6 Ghz procin rosszabbul mennek a játékok mint az én 2 magosomon mert ott több az órajel, a játékok java meg nem használ 4 magot és kisebb órajelben megy...
15
Rolike (2010. április 18. 18:57)
Adama admirális (8/10)
...válasz kicsicaca 12. kommentre:
 
Az kell bele! Amúgy nemtudja valaki mennyibe fáj ez a cucc??? Ép tegnap pusztult el az 1 hónapos MSI 770-g45 öm.. XD
14
Rolike (2010. április 18. 18:55)
Adama admirális (8/10)
...válasz Hofi 6. kommentre:
 
NEM Ráadásul 2x drágább csak a márka miatt.
13
kicsicaca (2010. április 18. 18:54)
Jack Bauer (10/10)
Nem nagyon ismerem az AMD-s alaplapokat,úgyhogy kérdem én,milyen memóriákat fogad ez a lap,DDR3 is mehet bele?
12
black976 (2010. április 18. 17:53)
Inaktív)
black976 (2010. április 18. 17:51)
Inaktív)
...válasz Fenton 5. kommentre:
 
jó ideig elég lesz még az a kétmagos proci,hidd el
10
sovjetgyerek (2010. április 18. 17:46)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz plesonandi 8. kommentre:
 
sajnos én is csak egy intel 2 magos procival ami csak 1,80 Ghz/mag
9
plesonandi (2010. április 18. 17:14)
Inaktív)
...válasz Fenton 5. kommentre:
 
Én meg az 1 magossal
8
Alex1030 (2010. április 18. 17:10)
Dr. Gregory House (9/10)
nemrosz kis alaplap.
7
Hofi (2010. április 18. 16:28)
Jack Bauer (10/10)
Én meg ha már vennék akkor Intel-t vennék. Az AMD-ből elegem volt. Az Intel sokkal gyorsabb.
6
Fenton (2010. április 18. 16:27)
Inaktív)
Én még szerénykedem a kétmagos procimmal. Egyenlőre csak álmodozom, és serényen gyűjtögetek.
5
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Trine

1.990 Ft

AKTUÁLIS!

World of Warcraft - Minecraft alá modellezve

2012. február 10. 08:42

Eddig is elképesztő dolgokat alkottak játékosok a Minecraft enginjével. Ami most készül, azt nem lesz egyszerű felülmúlni.

Jó reggelt! 2012.02.10.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix