BioWare - A Dragon Age 2 grafikája csodaszép lesz

Kapcsolódó játékok: Dragon Age: Origins

Gulius 2010. január 30. 18:32

A Dragon Age: Origins alig jelent meg, de a BioWare már dolgozik a folytatáson.

Nem túl meglepő persze, hogy a Dragon Age: Origins története folytatódik. A befejezés után jópár szál maradt elvarratlanul, és a világ is hatalmas, szóval akármi is lehet még belőle. Az első kiegészítő ugyebár nem a fő sztoriszálat viszi tovább, arra még várnunk kell.


Greg Zeschuk szerint a fejlődés leginkább a grafikán észlelhető majd, ha egyszer elkészül a Dragon Age 2. Nem is igazán baj, mert a Dragon Age: Origins harcrendszere marha jól van kitalálva, ahhoz nem nagyon kell hozzányúlni. A játékmenettel sem volt igazán semmi gond, és a bevált recepten nem valószínű, hogy változtatnának. Marad akkor a grafika, mert bár a Dragon Age sem volt éppen ronda, sőt igazán szép tájakon kóborolhattunk, de például a PC-sek egy jobban skálázható grafikus motornak bizonyára örülni fognak. Azt is tudja minden RPG fan, hogy nem a gfx a lényeg, de azért szerintem ők nem lázadnának, ha még élethűbb animációk, csodálatosabb tájak, iszonytató szörnyek várnának rájuk a folytatásban.


Ilyen kis tündibündik jöhetnének még...

    Pro:
  • 70 (vagy 100, vagy ki tudja) óra játékélmény
  • maximálisan kidolgozott történet
  • csodálatos grafika, hang
    Kontra:
  • néha beakadt kameraállás
  • konzolverzió borzalmas
94

Címkék: dragon age, folytatás, dragon age 2, grafika, bioware, PC, Szerepjáték


BioWare - A Dragon Age 2 grafikája csodaszép lesz - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | következő... |
Drawien (2010. június 07. 17:37)
Inaktív)
Azért Morrigan nem volt éppen egy Tündibündi...
102
raz0r911 (2010. március 14. 22:08)
Jack Bauer (10/10)
...válasz masher_ 98. kommentre:
 
Teljesen más kategória, a Mass Effect et ne RPG vel hasinlítsd össze grafikailag. De majd ha megjön a crysis 2 akkor meg én fikázom a mass effect et...
101
n3gativ3cr33p (2010. február 08. 18:21)
Inaktív)
...válasz masher_ 98. kommentre:
 
A Mass Effect 1 is szebb mint a DA, na és akkor?
A játék igy is nagyon szép, főleg ha azt nézzük, hogy az izometrikus nézetet tervezték elsődleges nézetnek, nem a TPS-t. A TPS nézet egyébként valószinűleg a konzolosok miatt került a játékba, taktikai szempontból gyakorlatilag használhatatlan.
100
DrHouse (2010. február 07. 21:36)
Inaktív)
...válasz masher_ 98. kommentre:
 
ME2 mint Mass Effect? Nem hasonlítgatnám a két kategóriát.
99
masher_ (2010. február 07. 18:58)
Dr. Gregory House (9/10)
"csodálatos grafika" ???? azért ezzel nem nagyon értek egyet.nem akarok beszólni a GS-nek(távol álljon tőlem!) de sztem a Dragonnak nem nagyon szép a grafikája,legalábbis a ME2 höz viszonyítva kifejezetten ronda.de am nincs nagy bajom a játékkal,természetesen a ME2 sokkal jobb,de azért várom a Dragon 2.t
98
Urmomismypennymount (2010. február 01. 11:03)
Dr. Gregory House (9/10)
egy sem jött be igazán
97
Dracon (2010. január 31. 20:00)
Adama admirális (8/10)
...válasz madminute 91. kommentre:
 
Én nem veszekszem, vitatkozom, a kettő között nagy a különbség.
Azért érdekel mik azok a pro-k, amiket feltudsz hozni a szabad bejárású rpg-k mellett, mondjuk azon kívül, hogy nincs töltés megszakítás.
96
Link92 (2010. január 31. 19:39)
Dr. Gregory House (9/10)
Jó lenne mert az 1 kiváló volt
95
matolcsidav (2010. január 31. 17:54)
Adama admirális (8/10)
nyugi van mire kijön a 2. rész lessz még vagy 20 kieg :P :O :D
94
Bucsek (2010. január 31. 17:08)
Inaktív)
de banyeeeg, nem 2. rész kell, hanem DLC DLC DLC, vagy dobozos kiegészítő... legalább a térképet had vigyük végig még a Dragon Age: Origins cimszó alatt, aztán jöhet uj térkép a 2. részben
93
matolcsidav (2010. január 31. 15:02)
Adama admirális (8/10)
kezdem megszeretni a dragon aget
DE azért jobb szeretem a nyitot rpg ket de kezd ez is jó lenni számomra xD
92
madminute (2010. január 31. 14:58)
Inaktív)
...válasz Dracon 89. kommentre:
 
ez a te véleményed, nekem meg más véleményem van de ezen nem veszünk össze
egyébként a witcher klasszisokkal jobb, élvezhetőbb játék a dragon age nél
ott egyáltalán nem érdekelt a töltögetés még akkor sem ha hosszabb volt az idő
a dragon age nél idegesített
de tartom az álláspontom szerintem jobbak a szabadon bejárható területű rpg k


91
zsolti971 (2010. január 31. 13:53)
Jack Bauer (10/10)
Előbb még ezt szeretném végigvinni.
90
Dracon (2010. január 31. 13:31)
Adama admirális (8/10)
...válasz madminute 75. kommentre:
 
Attól még nem szabadon bejárható, hogy nagyobb területek vannak. Amúgy is a Dragon Age-ben meg a Witcher-ben is ugyanúgy váltakoznak a nagyobb és kisebb területek. Pl. ha bármelyik házba beakartál menni a városban a Witcher-ben ugyanúgy töltés, és újabb helyszín. Sőt ha már itt tartunk a Witcher-ben túl hosszú ideig tartott a töltés. Én tartom az álláspontomat s baromira örülök, hogy nem egy szabad bejárású, Oblivion, Gothic, vagy Risen típusú szerepjáték lett a Dragon Age. Ezért is lett klasszikus.
89
StormRage20 (2010. január 31. 12:16)
Inaktív)
ez a bioware nem bénázik.. mass effect 3 mikor lesz ? :D
88
DRE-X (2010. január 31. 11:32)
Jack Bauer (10/10)
...válasz matolcsidav 85. kommentre:
 
neeeeee ne legyen szonkronos :D a magyarok nem tudnak ilyeneket szinkronizálni... ez nem nekunk valo fogadjuk el csak könyörgön ne megint felul legyenek a feliratok XD jo persze ujitani kell de ugy emgszoktam marhogy ott lent kell nézni hogy nehezen alltam rá a fentire.... ejej... :D
87
mmm96 (2010. január 31. 11:29)
Inaktív)
Kiváncsi vagyok, hogy ebbe berakják-e a Mass Effect 2-ből ismert mentéses dolgot, szerintem jó ötlet lenne ha ebbe is beleraknák! Egyébként én gondoltam, hogy lesz 2. rész!
86
matolcsidav (2010. január 31. 11:16)
Adama admirális (8/10)
legyen szinkronos mint witcherben és akkor nnem kell majd olvasgatni xD
85
KENKILL (2010. január 31. 11:09)
Adama admirális (8/10)
Valóbaqn nem a grafika a lényeg. Engem sokkal jobban foglalkoztat, hogy rendesen megcsinálják-e a karakter beszédhangjait mint a mass effect-ben vagy megint tök néma lesz a főhős. Ez sajna elég sokat elvett a játékélményből nálam.
84
Cold_Fear (2010. január 31. 10:55)
Jack Bauer (10/10)
Ez egy nagyon jó hír.
83
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | következő... |

Dragon Age: Origins

Fejlesztő: BioWare

Kiadó: Electronic Arts

Platform: PC | Stílus: Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Dragon Age: Origins – Witch Hunt
A legújabb - és feltételezhetően a legutolsó - DLC bemutató videója. Morrigan ismét a színre lép. Lássuk!

Videó lejátszása

Bionic Commando (Gamemania)

2.240 Ft

DRAGON AGE: ORIGINS TESZTEK, ELŐZETESEK

AKTUÁLIS!

World of Warcraft - Minecraft alá modellezve

2012. február 10. 08:42

Eddig is elképesztő dolgokat alkottak játékosok a Minecraft enginjével. Ami most készül, azt nem lesz egyszerű felülmúlni.

Jó reggelt! 2012.02.10.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix