Black Mirror 3

Kapcsolódó játékok: Black Mirror 3

kacorGS 2011. augusztus 25. 14:13

Az utolsó rettegés vajon több egyszerű cidrinél? Kiderül Black Mirror 3 tesztünkből.

Rendhagyó módon mesélném el nektek ismeretségünk történetét - az első randitól a szakítás keserű perceiig. A szükséges körök, tehát installálás, DirectX-telepítés stb. után nagy reményekkel vártam a „szerelem első látásra"-élményt, hiszen a lányka a jellege szerint a kedvenceim közé tartozik: point n' click kaland némi borzongással nyakon öntve. Bár a hölgy két nővérével nem találkoztam (nem játszottam az első két résszel), reméltem, hogy ez nem von majd le semmit az első találkozás nyújtotta élményből.

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...

A legelső benyomásom tényleg pozitív volt. A töltőképernyő alatt megszólaló muzsika remekül komponált, feszültségkeltő, komplex, ez pedig a játék zenéjének egészéről is elmondható: a helyszínekhez remekül passzolnak a hangulatos, a helyzetnek megfelelően feszült, ijesztő vagy epikus remekművek.
A menü után azonban a vágyam gyorsan lehorgadt; olyasmi volt a benyomásom, hogy a lány szép mosolya mögül sárga fogak bukkantak elő. Az intrónak jóindulattal is alig nevezhető felütés jó eséllyel indulhatott volna a „minden idők legrosszabb bevezetői" versenyen: a figurákéhoz képest egy kezdetleges próbababa mimikája Robert De Niróéval vetekszik, a részeg epilepsziás is kiszámíthatóbban mozog, mint ezek az arctalan, élettelen, karikírozott figurák a mosottas háttér előtt.



Amikor is azt hinnénk, végre kezdődik a játék, az még kb. 10 percig önjáró marad, ugyanis ennyi ideig kell bámulnunk az in medias res induló történet előzményeit. A hátterek innentől szerencsére már szépek, stílusosak, aprólékosan megtervezték őket még a legjelentéktelenebb helyszíneken is, ám az animáció nem javul sokat az intró után, a mozgásfázisok átmenet nélkül követik egymást, a tárgyfelvételnek, interakcióknak nincs külön animációja. A szereplő szája csak ritkább esetekben mozog beszéd közben, pedig duma bizony igen sok van, ráadásul még a szinkronhangok is rosszak, szinte egy betegebb japán bábfilmével vetekednek. No de a tíz perc után átvettem az irányítást, és adtam még egy esélyt a választottamnak. És milyen jól tettem!

...van-e jobb kaland a vidéken

A játék hibáival ugyanis már ez alatt a 10 perc alatt megismerkedünk: vontatott tempó, pocsék szinkron, karakterek és animáció - ha valaki ennek ellenére nem pattan fel az asztaltól, a pozitív csalódások sorra követik egymást. A játék sztorija ugyanis kifejezetten érdekes, és ahogy haladunk előre, még a sorozattal csak ismerkedők fejében is összeáll a kép - sajnos ezt csak a kitartóbbak tapasztalhatják meg, mert bizony igencsak a sűrűjébe dobnak minket az elején, és sokáig csak a fejünket fogjuk vakarni, merthogy WTF. A fejtörők - és ez a játék egyik legnagyobb erénye - kellően nehezek, majdnem annyira, mint egy 15 évvel ezelőtti kalandjátékban, így végigjátszás nélkül a Telltale-remekekhez szokott játékosok bizony vért fognak izzadni egy-egy elvontabb logikai feladvány megfejtésekor. A zenének és a gótikus hangulatnak, a jól kidolgozott sztorinak köszönhetően (a hősünket elkapják a játék elején, valaki azonban leteszi értünk az óvadékot, így szabadlábon járhatunk utána a Gordon család sötét titkainak) igazi pszichothrillerben érezheti magát, aki potenciálisan őrült hősünk bőrébe bújik.


Sajnálom fiatalember, de nálunk nem kapható Black Mirror 2

Sajnos a fent említetteken kívül a BM III-nak van még néhány gyenge pontja. Ilyen a linearitás, az, hogy hiába tehetjük láthatóvá az összes interaktív objektumot a képernyőn, ha ezek 75 százaléka egyszerű használati tárgy, amelyet hősünk sótlan kommentárokkal illet - csak a sok felesleges dialógus/komment miatt lett hosszabb a játékidő csekély hat óránál.
A BM III nem sokat változott elődeihez képest, de a sztori, a fejtörők, a zene és a hangulat éppoly erős maradt, mint a korábbiakban. Akik az első két részt szerették, nem fognak csalódni, de új rajongót se szerez majd sokat a BM3 - én részemről azért adok egy-egy esélyt a két nővérkének is.

    Pro:
  • hangulat
  • zene
  • sztori
    Kontra:
  • pocsék angol szinkron
  • ósdi grafika
  • vontatott játékmenet
7.2

Címkék: black mirror 3, dtp entertainment, cranberry productions, kalandjáték, kaland, point and click, pc, thriller, teszt


Black Mirror 3 - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
Arnos (2011. november 11. 11:00)
Adama admirális (8/10)
grafika nem nez ki annyira ocskanak..
4
rickssj (2011. október 22. 13:26)
Inaktív)
Én ugy sem fogom játszani szóval mind1
3
ManyMan (2011. augusztus 25. 16:05)
Jack Bauer (10/10)
Annyira nem roszz ez!
2
Sirrus (2011. augusztus 25. 14:59)
John Locke (7/10)
Hát én épp most vittem végig mind a 3 részt egymás után és azt mondom, hogy csak a 3. résszel ne játsszon senki mert nincs sok értelme, csak úgy ha minimum a 2-öt végig vitte de legjobb ha az elsőt is.
Azt kell mondjam hogy hangulatát tekintve az első rész volt a legjobb, korrekt történet, jó szereplők de valami iszonyatosan rossz volt maga a játékmenete és a fejtörők nem igazán illeszkedtek a sztorihoz.
A második rész már valamivel jobb volt a fejtörők terén viszont itt a sztoriban volt pár olyan abszurd logikátlanság, hogy majdnem sírtam. hangulatát tekintve pedig utol se érte az elsőt.
A harmadik részben végre értelmesebb feladványok voltak és a sztori is egész jól összeállt a végére, a hangulata is jobb volt mint a kettőnek de igazából nem volt nagy szám. Az én értékelésem is kb 70% körül lenne. A játék legnagyobb problémája, hogy igazából nem tudom kinek lehetne ajánlani. Aki nem játszik kalandjátékokkal az csak nézne, hogy mi ez az izé? Aki meg hardcore kalandor az meg csak bosszankodni fog, hogy milyen jó játék is lehetett volna ez ha kicsit jobban odafigyelnek a fejlesztők, és persze bánkódik majd amiatt, hogy ezek az új kalandok nem igazán tudják hozni a régiek színvonalát.
1
Oldal: 1 |

Black Mirror 3

Fejlesztő: Future Games

Kiadó: Adventure Company

Platform: PC | Stílus: Kaland

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Black Mirror 3 GamesCom trailer
A Gordon családot sújtó szörnyűséges átok újabb áldozatot szed. Valóban gyilkos lettél, vagy csak ismeretlen hatalmak gyalogja vagy egy sakktáblán?

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Need for Speed Shift (Platinum)

7.190 Ft

AKTUÁLIS!

A Valve és az Overkill együtt dolgozik

2012. május 21. 19:12

Az Overkill együtt dolgozik a Valve-al, hogy a Left 4 Dead-ből és a Payday-ből összehozzanak valami finomat!

E3 Visszaszámlálás - 2012.05.21. Nintendo Wii U

Tekken Tag Tournament 2 - Új karakterek Trailer

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. áprilisi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix