Hirdetés

Blizzard: a konzolos MMO hatalmas, de izgalmas kihívás

|

A World of Warcraft vezető tervezője szerint mindenképpen felhasználják a cég MMO-k terén szerezett tapasztalatait az újgenerációs konzolokra való fejlesztésben.

Hirdetés

Azzal, hogy a Blizzard készíti a Diablo 3 a 2013-as PlayStation Meetingen bejelentett konzolos változatát, egy újabb piac felé nyitnak, ahol megvetve a lábukat előkészíthetik a terepet a jövőben érkező címeiknek. A nyolcadik születésnapját ünneplő Word of Warcraftot ugyan nem fenyegeti a konzolra portolás veszélye, ellenben a titokzatos Titan MMO esetében még egyetlen platformot sem erősítettek meg, ami ad okot a reménykedésre.

A Blizzard persze nem esik kétségbe az új lehetőségek láttán, legalábbis a cég kötelékébe tartozó Greg Street nyilatkozata alapján. Hatalmas kihívás elé néznek, ha olyat szeretnének alkotni, mint a PC esetében a World of Warcraft, de pont ettől izgalmas az egész. Street állítása szerint a Diablo 3 csapatának muszáj volt a játék alapjait megváltoztatni, hogy ezáltal jobban illeszkedjen a konzol lehetőségeihez. Elmondta továbbá, hogy ha készítenének egy konzolos MMO-t, akkor teljesen más irányba vinnék el, mint amit a World of Warcraft képvisel. Street szerint pont a kihívás a fejlesztés sava-borsa, hiszen azzal, hogy megpróbálják megoldani a felmerülő problémákat, nem is lehetne szórakoztatóbb a munka.

 

Egyre több konzolos játéknál figyelhető meg (mint a Dust 514 és a Destiny), hogy elmosódik a határ a hagyományos multiplayer és a masszív multiplayer között, Street pedig éppen ebben látja a jövőt.  A következő néhány évben meglepetésekre számíthatunk ebben az iparágban, az úriember ezen sorokkal zárta mondandóját: "Vajon a következő generációs konzolokra, vagy a tabletekre és hordozható eszközökre lenne érdemes koncentrálni? És a játékosokat melyik érdekelné jobban? Nincs jövőbelátó kristálygömböm, fogalmam sincs merre haladnak majd, de abban biztos vagyok, hogy szórakoztató út lesz."

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)