Blood Bowl - Ingyenes Dark Elf DLC közeleg

Kapcsolódó játékok: Blood Bowl

Chavalier 2009. október 23. 18:33

A Focus Home Interactive bejelentette a sikeres fantasy sportjáték első DLC-jét.

A kiadó sajtóközleménye szerint a Blood Bowl PC-s kiadása Európában szép sikert aratott (Németországot, Franciaországot és az Egyesült Királyságot külön kiemelte), minek köszönhetően jelentős online közösséget sikerült kiépíteni. Dicséretből legyen most elég ennyi.



Sokkal fontosabb, hogy egyúttal arra is fény derült, hogy még november folyamán megjelenik a sötételfeket játékba dobó DLC, amit ingyen tud magáévá tenni (gy.k.: letöltheti a netről) mindenki, aki már megvásárolta a játékot. Ha még nem tettetek így, lehet, hogy érdemesebb várni, ugyanis mind dobozos, mind digitális formában napvilágot lát majd a Blood Bowl Dark Elves Edition, mely kiadás az alapjáték mellett a már említett DLC-t is magába foglalja.
A saját sztárjátékosokkal és szurkolócsajokkal felvonuló sötételfek fürgék, akár erdei rokonaik, ám mellé még kegyetlenek is. Gyakori eset például, hogy orgyilkosuk játék közben megmeríti tőrét ellenfelei szívében.


A jövendő bajnokok

    Pro:
  • szinte tökéletesen átvett táblás rendszer
  • hangulatos animációk, kommentár
  • remek, ingyenes online játéklehetőség
    Kontra:
  • kezdőknek elsőre túl sok az új infó
  • nehézkes menürendszer
  • gyenge MI
8.5

Címkék: blood bowl, games workshop, fantasy, sport, vérfoci, dlc, pc, ingyenes, focus home interactive, cyanide, Nintendo DS, PC, Sony PSP, Xbox 360, Akció, Sport


Blood Bowl - Ingyenes Dark Elf DLC közeleg - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Iwashi (2009. november 20. 13:47)
Inaktív)
Nagyon jó játék, csak körökre osztottban nem kicsit csal a gép... Mi az már, hogy 3 emberem mellett elmegy gond nélkül, meg őt sosem állítja ki a bíró?
22
Skorpio18 (2009. október 24. 21:00)
Inaktív)
Egyébként pontos Dark Elf DLC kiadási dátumot nem tud valaki?
21
Skorpio18 (2009. október 24. 20:58)
Inaktív)
...válasz hagymaschips 19. kommentre:
 
Ez valószínű azért van mert Amerikában az igazi amerikai focitért rajonganak és nem jön be a kifigurázása és mivel Európában nincs olyan nagy népszerűsége ezért a játék itt sokkal kelendőbb
20
hagymaschips (2009. október 24. 15:19)
Inaktív)
európában? az elég érdekes, amikor az amcsi focit parodizálja a játék. ennek okán usa-ban keleltt volna többnek fogyni.
19
KISPubi (2009. október 24. 15:17)
Inaktív)
Ez jó hír. Várom szeretettel!
18
Dafti (2009. október 24. 12:34)
Inaktív)
Érdekes játék lehet!
17
Vendetta (2009. október 24. 09:40)
Jack Bauer (10/10)
Nem lett rossz game!!
16
xboy1024 (2009. október 23. 21:39)
Jack Bauer (10/10)
Vetünk rá egy pillantást, bár a játék nemigen jött be.
15
lelkoattila (2009. október 23. 21:08)
Inaktív)
Várjuk szeretettel. Elborultabb pillanataimban el tudnék képzelni egy WH40K környezetben játszódó verziót is For the EMPEROR!
14
Estios (2009. október 23. 20:37)
Dr. Gregory House (9/10)
Nehéz velük játszani, de a kihívás jó dolog, az ellenfél pedig seperc alatt őrületbe kergethető
13
rexusmaximus (2009. október 23. 20:16)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Morpeus 1. kommentre:
 
Azért a Warhammer-ről csak hallottál már?
12
bratyi (2009. október 23. 20:10)
Dr. Gregory House (9/10)
na tiszta jó :D így is élvezem a játékot hát még h jön a DLC is na kir ott a pont a készítőknél :D
11
Skorpio18 (2009. október 23. 19:54)
Inaktív)
...válasz raz0r911 9. kommentre:
 
Nem híres, nem népszerű de KIRÁLY
10
raz0r911 (2009. október 23. 19:49)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Skorpio18 8. kommentre:
 
Hát nem valami híres meg népszerű játék, nem csoda, hogy nem hallott róla.
9
Skorpio18 (2009. október 23. 19:46)
Inaktív)
...válasz Morpeus 1. kommentre:
 
Ember te hol éltél eddig gödörben?
8
Cooper911 (2009. október 23. 19:43)
Inaktív)
Nekem a Blood Bowl nagyon tetszett, kiváncsi vagyok erre is.
De igy most megvárom a DE Editiont.
7
jim78 (2009. október 23. 19:43)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Morpeus 1. kommentre:
 
ilyen táblás játékra hasonlít , asszem van bellőle társas is
6
rexusmaximus (2009. október 23. 19:15)
Jack Bauer (10/10)
...válasz vebjedi 3. kommentre:
 
Most hogy lesznek benne dark elfek, egyből csábítóbb
5
Vekerur (2009. október 23. 19:09)
Jack Bauer (10/10)
Karira akartam kérni, és ez így jól hangzik eggyüt! :D
4
vebjedi (2009. október 23. 18:55)
Jack Bauer (10/10)
Nekem nagyon tetszik, meg is vettem. Simán megérte az árát. Várom a DLC-t
3
Oldal: 1 | 2 | következő... |

Blood Bowl

Fejlesztő: Cyanide Studio

Kiadó: Focus Home Interactive

Platform: PC, Xbox 360, Sony PSP, Nintendo DS | Stílus: Akció, Sport

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Blood Bowl Legendary Edition Trailer
A napokban várható a Blood Bowl legendás kiadásának megjelenése, amely alkalmából készült egy jópofa trailer is

Videó lejátszása

Grand Theft Auto 4 and Episodes From Liberty City

8.990 Ft

BLOOD BOWL TESZTEK, ELŐZETESEK

BLOOD BOWL HÍREK

TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ HÍREK

AKTUÁLIS!

A Blizzard reklámokat tenne a játékokba - jó ötlet?

2012. február 08. 09:30

A Blizzard készülő MMO-jában találkozhatunk majd nem feltétlenül odaillő reklámokkal is. Hova vezethet mindez?

Medal of Honor 2 bejelentés hamarosan?

Jó Reggelt! 2012.02.07.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix