Blood Bowl - Launch Trailer

Kapcsolódó játékok: Blood Bowl

Vakka 2009. június 18. 16:51

A népszer társasjátékból digitalizált amerikai football paródia már az ajtónkon kopogtat. Blood Bowl Launch Trailer érkezett!

Ha minden jól megy, következő számunkban talán már élesben is tesztelhetjük a Cyanide Blood Bowlját, a júniusi bétateszt után, amit a most megjelent GS-ben csodálhattok meg. Annyi viszont már a láttamozásra kapott bétából is kiderült, hogy nem egy mindennapi „tucatjátékkal" van dolgunk.

A Blood Bowl egy azonos nevű táblajáték digitálisan életre keltett változata, aminek egyszerű küldetése, hogy a feje tetejére állítsa a klasszikus amerikai footballt. A játékosok orkok, elfek és a legkülönfélébb fantasy lények, akiknek a sportszerűség nincs a szótárában. A táblajáték alatt megtanult körökre osztott játékmenet épp úgy a Blood Bowl része, mint a kezdőknek, vagy a TBS műfaját nem szívlelőknek hasznos RTS-jellegű folyamatos, véres és humoros akció, a csapatmenedzsment, felszerelés-vásárlás, vagy épp az igazolások. Jól hangzik, ugye? Hallgassuk is meg, hogy kommentárunk mit szól mindehhez!

 

    Pro:
  • szinte tökéletesen átvett táblás rendszer
  • hangulatos animációk, kommentár
  • remek, ingyenes online játéklehetőség
    Kontra:
  • kezdőknek elsőre túl sok az új infó
  • nehézkes menürendszer
  • gyenge MI
8.5

Címkék: blood bowl, trailer, launch trailer, ingame, rts, tbs, pc, gstv, Nintendo DS, PC, Sony PSP, Xbox 360, Akció, Sport


Blood Bowl - Launch Trailer - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
komloimisike82 (2010. szeptember 15. 13:33)
Inaktív)
Na ok.,az előző véleményeimmel ne foglalkozzon senki!Átjött egy nagyon jó haverom,aki keni-vágja a Blood Bowlt.Megmutatott szinte mindent,elmagyarázta ,stb.Szerencsére neki tetszik a "játék",így legalább el tudtam adni neki.Tényleg ha valaki nem B.B. rajongó,hagyja a f***ba,én sem voltam(se lettem) az.Én szimplán "csak" egy rendes stratégiai játékot szerettem volna...de ez nem az...hiába a gondosan felépitett taktika,jól megfontolt lépések,a játékosok külön jártasság menedzselése-ami szerint statisztikailag be kellene válnia egy-egy mozdulatnak,hiszen pont azért választod szint lépéskor,hogy nagyobb eséllyel sikerüljön.De nem ez történik,ugyanis a gép a láthatatlan dobókockával ,úgy dönt "hogy ezt besz**tad komám",és teszi ezt rengetegszer.Persze van úgy is ,hogy egy teljesen kialakulatlan helyzetből összejön a touch down,így viszont nincs siker élmény.Ezt persze a játék megvétele előtt olvastam a GS 09' (asszem' júniusi) számában.Több helyen írták,hogy rengeteg módosító lesz a táblás verz.-hoz képest(elvégre ez csak pc játék),nagyon bizakodtam,mivel stratégiaként árulják,hogy lesz benne olyan is amivel a szerencse faktort(ha nem is teljesen)ki lehet lőni.De nem szinte minden azon múlik,feleslegessé téve a taktikát..(bocs a hosszú levélért,de nagyon felhúzott ez a "játék".és gondoltam ilyen szar anyagi helyzetben,ne vegye meg senki porfogónak:Remélem segitett.)
34
komloimisike82 (2010. szeptember 14. 15:08)
Inaktív)
Ja,még annyit ,hogy aki nem rajongója az eredeti táblás verziónak,nincs annyi türelme,esetleg nem fogékony az" ilyen"stuffokra ,hagyja a francba mert megbánja a vételt.Az "ilyen" alatt értem azt ,hogy ez a táblás verzió alatt biztos(családdal,barátokkal,stb.)élvezetes,de videó játékként ,úgy mint stratégia hát...Az a baj ,hogy hiába próbálsz taktikázni,a szerencsének túl sok szerep jut(és ez mint mondtam társas j.-ba ok."hú de jó ,hogy "ezt" dobtam/esetleg te "azt"),de ez digitális formában,főleg egyedül(vagy egy idegesítő ,béna de piszok mázlista idegennel)nem frankó.Elveszti a stratégia mívoltját.De egyelőre nem írom le,elvégre csak pár napja játszom vele.Remélem változik a véleményem.
33
geru45 (2009. június 27. 06:22)
Inaktív)
Eszméletlenűl f*szájjos lesz Akik meg fikázzák valószínűleg még meg se születtek amikor a blood bowl készült. Van annál f*szább amikor chaos beast-ek és orkok egymásnak rohannak hatalmas tüskés fém védőkkel ork oldalról: WAAAAAAGHHHH-ok kíséretében ? Amúgy ez WH fantasy lenne de az orkok a videóban wh40k-s bad moonz ork jelekkel vannak díszítve.
32
egoisten (2009. június 22. 14:28)
Inaktív)
Itt egy rakat kép a gaméról ha valakit érdekel + minden infó amit csak találtam róla az oldal további rovataiban.

http://defdown.honlapepito.hu/?modul=galeria&

Én egy évig nyomultam a zárt bétában és nem sierült megunnom!
Aki láttatlanban fikázza az meg így járt!

Remélem a társasjáték rajongókon (én is egy vagyok közűlük) kívül mást is meggyőz majd, de szerintem ők elégedettek lesznek vele.
31
EddieKrueger (2009. június 20. 23:30)
Adama admirális (8/10)
...válasz wolfrang 15. kommentre:
 
Nem fogják. Ők csinálták a Chaos League-et. Kiköpött Blood Bowl, csak gondolom még nem voltak meg a jogok. Zseniális volt az is, ezúttal sem lesz másként. Ha mégis, benevezem őket is a ligába, és gondoskodom róla, hogy első ellenfeleik az orkok legyenek.
30
Maledict (2009. június 20. 18:29)
Adama admirális (8/10)
Annyit azért megjegyezhettél volna a cikkben hogy ez a játék a Warhammer világában játszódik. Ha valaki nem tudná esetleg Egyébként ígéretes game-nek tűnik.
29
SmiLee (2009. június 20. 00:26)
Dr. Gregory House (9/10)
na ezt tutira kipróbálom :D
28
Enkidu (2009. június 20. 00:19)
Adama admirális (8/10)
Imádom a Warhammer univerzumot (inkább a 40K-t mint a fantasyt)
Meg ez érdekesnek is tűnik, szal a sportjátékokkal szembeni utálatomat szerintem le fogom tudni küzdeni a játék kedvéért.
27
Wolvi (2009. június 19. 10:43)
Jack Bauer (10/10)
WAAAAAAAAAAGH!!!!!!!!
26
Necreon (2009. június 18. 21:51)
Jack Bauer (10/10)
...válasz The_Riddick 22. kommentre:
 
http://www.youtube.com/watch?v=Q8b4uzkG1-4
Csak hogy legyen bent egy video ha már szóba került. Remélem nem ilyen elcs*szett lesz a Blood Bowl is, mert elég kreatív ahoz, hogy ne egyetlen ötletre épüljön az egész játék, és jó lenne ha nem hagyna maga után kiaknázatlan lehetőségeket.
25
Soul166 (2009. június 18. 20:24)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz wolfrang 15. kommentre:
 
Van benne valami, de a remény hal meg utoljára Azért van hogy eltalálják az irányítást
24
Skorpio18 (2009. június 18. 20:12)
Inaktív)
Egyszer láttam már róla egy videót énis várom
23
The_Riddick (2009. június 18. 20:00)
Inaktív)
...válasz Necreon 7. kommentre:
 
az volt az, ott is voltak fajok meg szintek attól függően hogy haladtál
22
matthew95 (2009. június 18. 19:26)
Jack Bauer (10/10)
hülyeség fájna..........
21
yorgash (2009. június 18. 18:31)
Jack Bauer (10/10)
Rush? az is hasonló játék volt, talán Amigán még? ebben nem vagyok biztos, de az tuti, hogy volt kb másfél évtizede :/
20
yorgash (2009. június 18. 18:30)
Jack Bauer (10/10)
...válasz timantes 16. kommentre:
 
mégis mire alapozod a bukását igy elöre? úgy értem ennél fikábbakat is láttunk már sikeresnek :D
19
Estios (2009. június 18. 18:17)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz timantes 16. kommentre:
 
Jó vagy nálam egy új szemüvegre. Csak a rajongókból visszajöhet a költsége. Plusz csak lesz egy-két jótét lélek, aki kieresztené a gőzt efféle minőségi őrültségekkel

ANNYIRA csak nem lesz játszhatatlan és rövid, ha ennyire eltalálják a betegesen zseniális hangulatot.
18
Estios (2009. június 18. 18:07)
Dr. Gregory House (9/10)
Az UT2004-ben a Bombing Run csak burkoltan parodizálta a (szerintem nagyon gyökér) amerikai focit. De ez...Humor a köbön! Ööö, úgy értem, ocsmány dolog az erőszakon szórakozni. (Várom, várom, várom!!!)
17
timantes (2009. június 18. 18:05)
Inaktív)
mi ez a ******* látom előre a bukását
16
wolfrang (2009. június 18. 17:51)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Soul166 13. kommentre:
 
Úgy is elfogják! Me miért ne , mostanság csak azt kapjuk mi pcsek.
15
Oldal: 1 | 2 | következő... |

Blood Bowl

Fejlesztő: Cyanide Studio

Kiadó: Focus Home Interactive

Platform: PC, Xbox 360, Sony PSP, Nintendo DS | Stílus: Akció, Sport

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Blood Bowl Legendary Edition Trailer
A napokban várható a Blood Bowl legendás kiadásának megjelenése, amely alkalmából készült egy jópofa trailer is

Videó lejátszása

Lego Star Wars Complete Saga

2.990 Ft

BLOOD BOWL TESZTEK, ELŐZETESEK

BLOOD BOWL HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó éjt! 2012. 02. 09.

2012. február 09. 22:41

Miközben a GameStar Online nyugovóra tér, az utolsó simításokat végezzük a februári lapszámon mielőtt nyomdába küldenénk.

Aliens: Colonial Marines - Mi vigyorog ránk a dobozról?

Jól megy a Time Warner-nek - köszönhetően a Sötét Lovagnak

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix