Hirdetés

Bloodborne megjelenés - korábban jön, mint gondolnád

|

A From Software legújabb játéka, a Bloodborne még csak az E3 2014-en mutatkozott be, de már most tudjuk, hogy nem kell majd éveket várnunk rá.

Hirdetés

Az E3 2014 ugyan nem volt az a lélegzetelállító show, mint amire sokan számítottak, de azért szolgált néhány komolyabb meglepetéssel.

Például végre bemutatkozott a From Software legújabb játéka, amit az elmúlt hónapokban csak Project Beast néven emlegettünk. A Bloodborne a fejlesztőktől megszokott módon elég félelmetesnek ígérkezik, illetve meglehetősen hasonlít a stúdió sikerjáték-sorozatára, a Dark Souls-ra. Egyelőre csak annyi biztos, hogy nem egy Demon's Souls folytatás lesz, viszont már az első Bloodborne gameplay-ek meggyőztek minket arról, hogy erre a játékra is érdemes lesz odafigyelni.

A Bloodborne megjelenés kapcsán az E3-on nem mondott semmit a Sony, de most a cég E3-as brosúrájából kiderült, hogy még az utolsó pénzügyi negyedév előtt megérkezik. Ez lényegében azt jelenti, hogy 2015. márciusával bezárólag megkapjuk a Bloodborne-t PlayStation 4-re. Ez azért biztató, kicsit féltünk tőle, hogy erre a játékra is éveket kell majd várnunk. 

Nektek hogy tetszett a Bloodborne? Várjátok már?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)