Borderlands PC - Megjelenés előtt nem játszható
Kapcsolódó játékok: Borderlands
Chavalier 2009. október 26. 11:46
Némelyik amerikai kereskedés a hivatalos megjelenési dátumot figyelmen kívül hagyva rakta ki polcaira a PC-s verziót, lett is nagy csalódás.
No nem a Borderlands PC-s kiadásának minőségét illetően, hanem azért, mert egyszerűen annyit se mondott a játék, hogy "múúú", amikor a korán ébredő vásárlók megpróbálták működésre bírni.
Az ok meglehetősen prózai, a SecuRom "időzáras" védelme
nem kerülhető meg, nem kapcsolható ki, vagyis október 26. (most épp ennyit írunk) előtt nem indítható el az amerikai piacra szánt változat. Ezt a 2K Games közösségi menedzsere jelentette ki a hivatalos fórumon, miután számos játékos intézett panaszt a kiadóhoz, valamint a fejlesztőkhöz. Ugyanez vonatkozik az európai (október 30.) premierre is, tehát hiába sikerül még előtte hozzájutnunk a
Borderlands egy példányához, kénytelenk leszünk türelmesen várakozni. A külföldi sajtó szerint
megéri, még akkor is, ha az Xbox 360-as verzió tűnik a legjobbnak, ugyanis mind a PC-s, mind a PS3-as kiadás esetén adóhatnak gondok online kooperatív játék esetén a kapcsolódással. PS3-ra időközben már érkezett is javítás.
Pro:- rengeteg fegyver
- kiváló irányítás
- szép grafika
Kontra:- monoton
- üres
- meglehetősen buta ellenfelek
8.3
Címkék: borderlands, gearbox, pc, aktiválás, gondok, határidő, PC, Playstation 3, Xbox 360, FPS, Szerepjáték