Brink frissítés és ingyenes DLC

Kapcsolódó játékok: Brink

Mastigias 2011. május 14. 11:34

A Brink már megjelent, azonban sokaknál akadozott. A Bethesda segít!

Sokan lag-problémákkal fordultak a Bethesdához, ők pedig hallgattak a játékosokra, így már meg is jelent az első frissítés.

Ezen felül az Xbox 360 játékosok (és a PS3-asok is, ha működni fog a PSN) kapnak egy kis alkalmazást, méghozzá azt, hogy nyolcra emelkedett a játékosok száma a legtöbb módban. A frissítést nem kell telepíteni, magától letöltődik majd, ha indítjátok a játékot.

A Steam-esek is kaptak javítást, így már nem lesz probléma az MI-vel és a szerverekkel sem. Teljes listát a Steam-en találtok, ITT. Ezek közül majdnem minden bekerült az Xbox 360-as verzióba is (és a PS3-asba is bele fog).

Talán az akadás miatt, vagy talán alapból, de a készítők ingyenesen teszik elérhetővé az első DLC-t a játékhoz. A letölthető tartalom júniusra van tervezve, melyben új pályák és eszközök érkeznek.

Rendesek ezek a Bethesdáék/Splashék, nem?

    Pro:
  • impresszív karakterek
  • fegyverhangok
    Kontra:
  • néhány animáció gagyi
  • hol a történet?
  • hol a sok pálya?
7.9

Címkék: brink, update, frissítés, patch, dlc, ingyenes, bethesda softworks, fps, akció, pc, xbox 360, ps3, PC, Xbox 360, Playstation 3, FPS


Brink frissítés és ingyenes DLC - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
umaga (2011. május 15. 19:46)
Inaktív)
...válasz Real_Gabe 36. kommentre:
 
http://imageshack.us/photo/my-images/542/2011051400004.jpg/ pontosan ez a problemam...
38
umaga (2011. május 15. 15:39)
Inaktív)
sajan semmilyen beallitas nem valtoztat rajat vegeigneztem,es a celzo korszeru nek az also fele pixeles kockabol all,sot ha megnezem pl a kategoria jelet a emberemnek,annak is a also fel pixeles pl a medic katona keresztjenek csak a felso szara es aviszintes kozepe lathato,es az alsoresz pixeles kis kockakbol all...ahol a villagossagot lehet bellitani ott is a 3 brink jel van es azoknak is neha az also fele pixeles kis kockakbol all..alienware MX11 laptoppom van n vidia GE force GT 335M es video kartya 1G,a letolteskor jo volt semmi gon,aztan az elso patch utan ilyen lett
37
Real_Gabe (2011. május 15. 14:32)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz umaga 35. kommentre:
 
Szia!

Akkor nézd meg a videókártya beállításait driver-ből!
Nekem ATI kártyám van, nem tudom NVIDIA-nal hogy nevezik pontosan az opciót, de a lényeg, hogy az élsimítás úgy legyen beállítva, hogy a játék kezelje és ne a driver mondja meg, hogy hányszoros legyen.
36
umaga (2011. május 15. 08:14)
Inaktív)
...válasz Real_Gabe 33. kommentre:
 
sajna nincsen ilyen opcio,de azota van amiota kiadtak a patch ot a video card javitasra,egyertelmuen megjelenites problema,de a lehetseges beallitasokkal nem lehet megjavitani,es a videocard nak, a legujjab drivere e van fent...varok hatha kijon egy javitas erre...
35
slipknotboy (2011. május 14. 22:46)
Jack Bauer (10/10)
nekem nem jöt be ennyire ez játék:S
34
Real_Gabe (2011. május 14. 20:51)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz umaga 30. kommentre:
 
Szia!

Nálam a Bad Company 2-ben volt ilyen!

Az élsimítást kellett 2x vagy 4x-esre vissza venni és elmúlt!
33
Athesz (2011. május 14. 19:34)
John Locke (7/10)
A hír kiírása óta már három update jött ki :DDD
32
Feta (2011. május 14. 15:09)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz BeatUhse 29. kommentre:
 
Senki nem kötelez rá, hogy vásárold meg a szerinted 0 tartalommal bíró DLC-ket, így nem lehet pénzlehúzással vádolni a kiadókat. Aki megvásárolja azt, ami szerinted drága ár/érték arányban, neki nyílván jobban megér, mint neked, mert más az értékrendje.
Hozzáteszem, hogy eddig életemben 2 DLC-t vásároltam, mert többre nem volt szükségem, inkább félreteszem azokat az 5-10 dollárokat egy teljes játékra.
31
umaga (2011. május 14. 15:02)
Inaktív)
van egy problemam a jatekkal,ha lovok es celzok akkor nagy fekete kockak jelennek meg,szinte teljesen eltakarva ellenseget,a granat robanasnal is ez van,amikor letoltottem nem volt gond,csak a 1 patch utan lett ez,meg az introban is latni ezt a problemat..1G N vivia a vid card...valaki, tudna segiteni mi lehet a gond??
30
BeatUhse (2011. május 14. 14:51)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Feta 27. kommentre:
 
Ezzel csak abban az esetben nem értek egyet hogyha nulla tartalommal akarnak nagyot szakítani , viszont ha valami olyat dobnak ki amit érdemes megvenni a bő választék miatt az már más .
29
NightmareJoe (2011. május 14. 14:35)
Dr. Gregory House (9/10)
Legaláb enyit tegyenek, hiszen nagyob csalódás érte a gamereket.
28
Feta (2011. május 14. 14:30)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Silverss 23. kommentre:
 
Kedvcsinálók? Aki megvette annak minek kedvet csinálni? Maradjon csak pénzes az összes DLC, legalább kicsit kompenzálva maradnak a kiadók a sok warezoló miatt.
27
Feta (2011. május 14. 14:29)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz DoM1N4ToR 24. kommentre:
 
Mert a 7-es kommentelő azt mondta, hogy egy mai FPS multijában nins több map, mint a Brink esetében. Hát marha nagyot tévedett, mert az általa említett CoD-ra pont nem igaz, na meg még általában másra se nagyon.
26
BeatUhse (2011. május 14. 14:22)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz DoM1N4ToR 24. kommentre:
 
Ember , nyugodtság , nem lesz itt cod és brink háború ... Feta arra utalt hogy több map van , nem azt hogy "jajj a cod hasonló kategóriába megveri blablabla FLAME FLAME FLAME!" próbáljunk megnyugodni (vagy csak nem hülyeségeken "veszekedni")
25
DoM1N4ToR (2011. május 14. 14:19)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz Feta 22. kommentre:
 
Feta mér black ops hoz hasonlitod a két játék nem hasonlit egymásra csak annyi hogy FPS es mind a kető! Nem értelek ennyi erővel hasonlitshuk Quake 3 hoz
24
Silverss (2011. május 14. 14:18)
Dr. Gregory House (9/10)
Én egy DLC-ért sem kérnék pénzt. Legyenek a DLC-k folyamatos kedvcsinálók az adott játékhoz.
23
Feta (2011. május 14. 13:57)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz neptum 7. kommentre:
 
Számold meg már hány pálya van az alap Black Ops-ban. Kb kétszer annyi, mint a Brinkben, na meg abban még van értékelhető sztorimód is.
22
KBali (2011. május 14. 13:52)
Jack Bauer (10/10)
Először nekem nem jött be de aztán amikor már nagyobb szintű voltam és tudtam a mérnökkel tornyot lerakni azotán már nagyon tetszett a játék, a multit még nem próbáltam ki, de valamikor még arra is zsakítok időt.
21
DoM1N4ToR (2011. május 14. 13:39)
Kirk kapitány (6/10)
Amugy tört verió nagyon jó nem akad 80 fps körül:PP de már biztos nem veszem meg csak átverés nem ér 9K-t!
20
Mithorn (2011. május 14. 13:34)
Jack Bauer (10/10)
A frissítés lejön ps3on annak ellenére ,hogy psn kikapcsolva van. Én most betettem a lemezt és leszedte. Online játék nem megy ,de frissítések jönnek, sőt mint psn+-osnak nekem pár napja leszedett párat automatikusan.
19
Oldal: 1 | 2 | következő... |

Brink

Fejlesztő: Splash Damage

Kiadó: Bethesda Softworks

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: FPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Brink Official Launch Trailer
Azt hiszem nem kell sokat mondanom. Befutott a launch trailer, melyre rá 4 napra már kezünkben is tudhatjuk a játékot. Jó szórakozást.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Burnout Legends (PSP Essentials)

2.690 Ft

BRINK TESZTEK, ELŐZETESEK

  • Brink
    2011. június 16. 14:56

AKTUÁLIS!

A ZeniMax levédette a Dragonborn nevet

2012. május 21. 20:00

A "Fus Ro Dah" után újabb címet védetett le a ZeniMax, ezúttal a Dragonborn volt a szerencsés kifejezés.

A Valve és az Overkill együtt dolgozik

E3 Visszaszámlálás - 2012.05.21. Nintendo Wii U

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. áprilisi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix